Kin 39* Kék Kozmikus Vihar* 01.27.- Galaktikus Aktiváló Portálnap

Beautiful-Rain-WallpaperA Vihar Galaktikus Aktiváló Portálnap energiáival búcsúzunk a Kéz hullámtól. Ez azt jelenti, még lehetőséget kapunk arra, hogy mindent lezárjunk és elengedjünk, aminek távoznia szükséges életünkből. Ehhez segítséget nyújt a Vihar tisztító, és elsöprő ereje.

Minden változás először lemondással, veszteséggel is jár. Ahhoz, hogy kapjunk először adnunk is kell. Így van ez minden mesében is. A szegény legénynek hátra kell hagynia a biztonságot jelentő otthont, hogy elnyerje a fele királyságot és a király lányát. Sokszor még három próbát is ki kell állnia. A kérdés csak az, hogy vajon hajlandóak vagyunk e lemondani és hátrahagyni nem csak a biztonságot, de vele együtt az esetleges jó dolgokat is, a fejlődésünk érdekében. Ha a válasz igen akkor ez inspirálóan, hajt majd célunk felé, hogy értelmet adjon a „lemondásnak”. Ha a válaszunk Igen, akkor ma a Vihar hatalmas segítséget és lendületet adhat nekünk azáltal, hogy erejével, letép mindent béklyót. Elindítja mindazt az átalakulást, azt a lecsupaszodást, amire a változáshoz szükségünk van, minden szinten: fizikai, érzelmi, mentális és szellemi szinteken egyaránt. Zárjuk le a múltat, tanuljunk belőle és békével engedjük el.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Transzformálok az újjászületés érdekében
Mozgásba hozom a tisztító esőt
Lepecsételem az önmegújulás végkifejletét
A megtisztulás kozmikus tónusával.
Engem a bőség ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.

13. Tónus
Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra:
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
“
Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.”

Meditáció:
“
Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.”

Kin 38* Fehér Kristályos Tükör* 01.26

312788_569569973060232_1122951914_neditA mai nap a felfedezések és megértések napja. A Kristályos tónusú Tükörrel ma tiszta képet kapunk az elmúlt napok milyenségéről, hogy könnyebben beépíthessük a tanulságokat. Rávilágít mindarra a hamis képre, ábrándra, mely szerint eddig éltünk, és ezen felismerések mentén vezet tovább utunkon.

Az elmúlt napok fényében a Tükör ma szembesít bennünket életünk azon területeivel, melyeken van még mit csiszolnunk, melyekbe be kell építsük mindazt a tapasztalást, melyre az elmúlt napokban szert tettünk. Arra kér, hogy hagyjuk el az ítélkezést és lássuk meg a „kendőzetlen” valóságot. Ez szembe jöhet ma egy személy, szituáció, de akár egy gondolat formájában is. Ügyeljünk arra, hogy ha észleljük, hogy valami kibillent „lelki békénkből” első sorban azt vizsgáljuk meg, hogy életünk, vagy aspektusunk mely területét érintette ez érzékenyen. Tudatunkat fordítsuk ezen területre és lássunk át érzelmeink fátylán. Lássuk meg milyen lezáratlan feladat maradt még, mely ezt okozta és törekedjünk, ennek a szállnak az elvarrására. A Tükör egy lehetőség, hogy meglássuk, minden a mi választásunk eredménye, és ha mást választunk, akkor mást fogunk látni, visszatükröződni ránk. Fontos szem előtt tartani, hogy bár a múlt már nem létezik csak a jelen pillanat, mégis a múltbeli döntéseink és cselekedeteink azok, amelyek a jelen pillanatunkat létrehozták.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Szentelek, hogy visszatükrözzek
Egyetemessé téve a rendet
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon

12. Tónus:
Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
“Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.”

Meditáció:
“Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.”

Kin 37* Vörös Spektrális Föld* 01.25.

Burning meditationA Spektrális tónussal ma elkezdődik a leválás a hullámvarázs témájáról, megkezdődik az átalakulás. A Föld jegye pedig arra kér, hogy összpontosítsunk a Jelenre, és hogy ítélkezés nélkül tekintsünk a körülöttünk történő eseményekre.

A mai napon olyan különös szituációkat, mondatokat kaphatunk, melyek véletlenszerűnek tűnnek, de ha a Jelenben tartózkodunk, akkor megmutathatják számunkra, a célunkhoz vezető utat. Fogadjuk el és dolgozzuk fel a kapott információkat, de ne ítéljünk elhamarkodottan. Adjunk időt és teret ezeknek a különös véletleneknek, míg a tanulságok, végkövetkeztetések fel nem fedik magukat. Ne akarjunk belemagyarázni semmit a szituációkba. Engedjük meg magunknak, hogy a Vörös Föld energiája az Itt és Mostban tartson bennünket, lássuk és érezzük a dolgok eredendő egyszerűségét és szépségét. Ha tehetjük, menjünk ki a természetbe és kapcsolódjunk össze a Föld éltető energiáival.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Feloldok a fejlődés érdekében
Szabaddá téve az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
A felszabadítás spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

11. Tónus:
Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem. “

Megerősítés:
“Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.”

Kin 36* Sárga Planetáris Harcos* 01.24.

the_jaguar_goddess_by_nadeshiko_tenshi-d77mqzhA Planetáris tónusú Harcos energiáival ma manifesztálódik célkitűzésünk. Mindaz, amiért dolgoztunk az elmúlt 10 napban ma fizikai formát ölt ezzel is megerősítve kitartásunkat és elkötelezettségünket.

A Harcos ma gondoskodik erőről, hogy kiálljunk céljainkért, hogy legyen erőnk hátrahagyni a múltat, és kitartásról, hogy véghezvigyük be nem fejezett feladatainkat. Higgyünk magunkban és képességeinkben; abban, hogy mindaz, amit a külvilágban kerestünk, valójában mindig is bennünk volt csak felfedezésre várt. Most hogy végre leváltak rólunk a régi berögzült habitusok, érzések, használjuk fel a mai nap, gyógyító erejét, hogy feltölthessük új Énünket erővel és bátorsággal! Tegyük fel magunknak a kérdést; Hogyan tovább? Mi az amire igazán vágyunk, amit el szeretnénk még érni? A mai Telihold erejével megtámogatva, maradjunk nyitottak a Szellemi támogatásra! Legyen bátorságunk bízni Önmagunkban, új képességeinkben és hallgassunk a Belső hangunk hívó szavára, mely tovább vezet utunkon.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Tökéletesítek, hogy kérdezzek
Előállítva a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem a virágzás ereje vezet utamon

10. Tónus:
Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Megerősítés:
“Felveszem személyi erőm botját. “

Meditáció:
“Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.”

Kin 35* Kék Szoláris Sas * 01.23.

39dcf804ba5b9c64fef1994f51e95ccb.jpgA Sas ma elhozza számunkra a Víziók erejét. Megmutatja, hogy milyen lehet a jövőnk, ha felszabadítjuk magunkat a régmúlt terheitől, sérüléseitől és a régi, berozsdásodott szokásoktól. A Szoláris tónus pedig elindítja a hullámvarázs megvalósítási fázisát, hogy tegyünk is ezért a látomásért.

Tudatosítsuk, hogy mi a helyes döntés, mi az, ami a leginkább szolgálja a fejlődésünket és ma lépjük is meg. Igen, a változás és a lemondás a régi „biztosnak” hit dolgokról lehet fájdalmas is, de gondoljunk erre úgy, mint egy szálka kihúzására. Ha bent hagyjuk, az egy idő után feszíteni és még jobban fájni fog. Egyszerűbb és kevésbé fájdalmasabb, ha mi magunk piszkáljuk ki, mintsem hogy bent hagyva, esetleg begyulladjon, és nagyobb kárt okozzon.
A Változás megállíthatatlan (szerencsére!) és most különösen fontos, hogy ezt a döntést mi magunk hozzuk meg, és ne várjuk meg amíg „rákényszerítenek”. Használjuk ki a Sas energiáit, mely egy mélyebb önismeretre szólít fel. Hátán szárnyalva, egészen más kép tárulhat elénk, megláthatjuk a nagyobb rendező elvet, és tetteinket még inkább, célirányosan vezethetjük. Vizsgáljuk meg, mit szükséges magunkban átalakítanunk, elengednünk ahhoz, hogy elérjük ezeket a célokat.

A Sas segít, hogy újra döntsünk az utunk mellett, amelyen haladni szeretnénk. Tartsuk észben, hogy a Mindenség támogatásáért, előbb mi magunknak kell megtennünk az első lépéseket, ehhez pedig nagy lendületet adhat az, ha a szemünk előtt lebeg az elérendő cél.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Lüktetek, hogy teremtsek
Megvalósítva az elmét
Lepecsételem a látomás kimenetét
A szándék szoláris tónusával
Engem a mágia ereje vezet utamon

9. Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.”

Megerősítés:
“Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.”

Kin 34* Fehér Galaktikus Varázsló * 01.22.

spirituc3a1lis-lc3a9lekgyc3b3gyc3a1sz-kc3a9pzc3a9s.pngA Mai nap a visszajelzéseké. A Galaktikus tónusú Varázslóval, ma felelevenedik az előző hullámvarázs témája, rávilágítva arra, hogyan is tudtuk beintegrálni tanítását. Emlékezzünk, hogy milyen világot álmodtunk meg magunknak az előző hullámvarázs alatt, mi az amire szívünk mélyén vágyunk.

A Fehér Varázsló nap segít abban, hogy összehangoljuk Szívünket és Elménket, ezáltal nyitottabbá és befogadóbbá válhassunk az Univerzum nagyobb megértésére. Kapcsolódjunk össze belső Mágusunkkal, aki erejét a Mindenséggel összehangolva és felvállalva cselekszik, hogy megvalósítja Önmagát és az általa megálmodott világot. Ne várjunk külső megerősítésre, visszajelzésekre. Álljunk ki nap, mint nap a kitűzött céljaink mellett, ezzel is megerősítve döntésünket. Vállaljuk fel személyi erőnket, azokat a képességeket, melyeket felfedeztünk magunkban, anélkül, hogy külső elismerésre, státuszra, irányításra vagy hatalomra szeretnénk szert tenni általuk. Figyeljük ma meg, hogyan jelenik meg életünkben az irányítás és a személyes hatalom kérdésköre. Hajlamosak vagyunk-e úgy kontrollálni, akár manipulálni környezetünket – érzelmi befolyásolással, hogy a dolgok a kedvünk szerint alakuljanak? Mi motiválja akaratunkat? Legyünk őszinték és igazak önmagunkkal és másokkal szemben is. Merjünk szembe nézni a valós okokkal, és használjuk a Kéz energiáit, hogy ezen területek sebeit begyógyítsuk és véget vessünk ennek habitusnak.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Harmonizálok, hogy varázsoljak
Formálva a fogékonyságot
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
A teljesség galaktikus tónusával
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon

8. Tónus:
Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra:
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.”
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!

Megerősítés:
Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.

A Napi energiák értelmezése/ Gyorstalpaló

Egyre több megkeresést kapok a Napi energiák értelmezése miatt. Éppen ezért összeszedtem egy két fontos információt ebbe a cikkbe, melyet az oldalon böngészve, bővebben kifejtve is megtalálhattok.
Napi energiák elkészítésénél nem csupán az aktuális nap jegyét vesszük figyelembe, hanem az adott Év, Hónap, és Hullámvarázs  energiáit és ezek tónusát is.

De kezdjük az elejénél:

Az Ősi Maják a természet és az energia ciklusok változását követve állították fel a Maja naptárat. Ennek alapja a Tzolkin mely 260 napból áll. Hasonlóképpen, mint az asztrológiában, itt is a különböző jegyek, különböző minőségeket képviselnek.

A Maják 20 Szoláris jegyet különböztetnek meg, melyek sorrendje a következő: Sárkány, Szél, Éjszak, Mag, Kígyó, Világáthidaló, kéz, Csillag, Hold, Kutya, Majom, Ember, Égenjáró, Varázsló, Sas, Harcos, Föld, Tükör, Vihar és a Nap.

Mindegyik jegy viseli a föld energia ciklusainak megfelelő minőségű színt, melyek nem változnak: Vörös (elindít, aktív); Fehér (információk gyűjtés); Kék (elmélyülés, feldolgozás); Sárga (Aktivitás, manifesztáció). Például: A Sárkány, mindig Vörös marad, a Szél, mindig Fehér, ahogyan az Éjszaka Kék és a Mag pedig Sárga.

1 Maja év:
364 napból áll: 13*28 nap (1 hónap). Mindig július 26-án veszi kezdetét és a következő év július 24-ig tart. (július. 25-e „Időn-kívüli nap” erről itt olvashattok)

1 Maja Hónap a Hold ciklusát követve, 28 napból áll. Minden hónap pontosan négy hétből áll, s minden év pontosan 52 hétből. Minden hónap és minden év kezdetei mindig pontosan ugyanarra az adott napra esnek egy héten.

1 Hullámvarázs: 13 napból áll, mely alatt tökéletesen ki lehet dolgozni és véghezvinni a Mágneses tónusban kitűzött célunkat!
szc3a1mok

1 Napi jegy: A 20 különböző jegyek és a Tónusok váltakozásának köszönhetően mindig más, egy teljes Tzolkin-ban mindösszesen csak egyszer fordulnak elő.
Ehhez is (csakúgy, mint a hónap és év jegyek meghatározásakor) tartozik egy kapcsolati háló, mely áll a nap jegyéből (középen), annak Rejtett erejéből (alul), Társ energiájából (jobb oldalon), Kihívás erejéből (bal oldalon) és Vezető erőből (felül). A mai például így néz ki:Vörös Égenjáró.png

A Napi energiák írásához figyelembe kell vegyük:

  1. az adott Év jegyének kapcsolati hálójának minőségét, és tónusát (Jelenleg: Fehér Planetáris Varázsló),
  2. a Hónap jegyének kapcsolati hálójának minőségét, és tónusát (Jelenleg: Fehér Szoláris Szél),
  3. az aktuális hullámvarázs kapcsolati hálójának minőségét (Jelenleg: Kék Kéz),
  4. valamint az adott nap Tónusát, (és igen,) a kapcsolati hálóját (Jelenleg Vörös Égenjáró) lásd fent.

Szóval a válaszom a különböző fórumokon való megkeresésre: Semmi gond ha az első pár napon nem érted azt, hogy miről van szó a leírásban. Nem kell megértened, ahhoz, hogy érezd és működjön! A Napi energia elolvasása után, olvasd fel hangosan a Mantrát és/vagy a megerősítéseket és csak hunyd be szemed. Engedd, hogy feltöltsön, átjárjon az adott nap energiája. Érdemes reggel ébredés után és este nap végén is elolvasni. Ilyenkor jönnek a felismerések, melyeket ha beépítesz, később esetleg már nem érnek váratlanul a hatásai.

Érdemes megnézni még, hogy milyen születési energiákkal rendelkezel, hogy fokozottabban odafigyelhess a Születési energiáid(kapcsolati hálód) napjaira. Ehhez lefordítottunk egy programot, mely letöltés után kiszámolja energiáidat. Ezt a képernyő jobb oldalán lentebb, a Maja számítógépes programoknál találod meg.
Természetesen igény esetén Személyes elemzést is készítek, erről bővebben itt: Személyre szóló elemzés