Kin 126* Fehér Szoláris Világáthidaló* 04.24* MAG

freedom-465x1901A Szoláris Világáthidaló napjával ma elérkeztünk az utolsó előtti lépcsőfokhoz. Ahogy egyre mélyebbre haladunk a Mag napokkal, úgy a Tükör hullámvarázs is egyre több felismerést hoz számunkra. Ezek fel- és elismeréséhez azonban alázatra, és megbocsátásra van szükség, melyet ma a Világáthidaló biztosít.

Ahhoz, hogy a holnapi napon bekövetkezhessen a hullámvarázs kiteljesedése, ma szükséges lesz egy számvetésre, elengedésre az átalakulásunkhoz. mindazon gondolati sémának, berögzült szokásnak, melyeket az elmúlt napokban felismerhettünk. A Világáthidaló a Tükör hullámvarázsban, mindig egy új lehetőség arra, hogy elengedjük „meghalasszuk” mindazt a hamis ábrándot, gondolatot, bennünk élő képet, mely már nem hozzánk tartozik, mely csupán értékes időt és energiát vesz el Tőlünk. Előfordulhat, hogy most úgy érezzük semmi sem úgy alakul, ahogyan azt elképzeltük. Engedjük el ezt az illúziót, ezt a hamis képet és bízzunk döntésünk helyességében, a Mindenség rendező elvében!

Nagyon fontos, hogy ne ostorozzuk magunkat, hanem gyakoroljuk az elfogadást és adjuk meg magunkat a jelen pillanatának. Ha nehezünkre esik, mondogassuk a mai Mantránkat: „Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.” Ha odafigyelünk a mindennapjainkra, akkor megláthatjuk, hogy minden, amire valóban szükségünk van, rövid időn belül belép életünkbe. Így, ha valamit még nem tapasztaltunk meg, annak valószínűleg még nem jött el az ideje, vagy nem abban a formában érkezett, mint ahogy azt mi elvártuk.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Lüktetek a kiegyenlítés érdekében
Megvalósítva az alkalmat
Lepecsételem a halál tárházát,
A szándék szoláris tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon

9. Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
Tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.”

Megerősítés:
„Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.”

Kin 125* Vörös Galaktikus Kígyó* 04.23* MAG

15a85eb439e8af5f6d82bd19efd3ad03Ma újra visszatérnek hozzánk az előző hullámvarázs minőségei, de a MAG napok tiszta energiáival.  A Tükör hullámvarázsban megjelenő Kígyó minőségei ma rámutatnak olyan aspektusunkra, melyekben csupán panganak az életenergiáink, azt a területet ahol még mindig nem férünk hozzá tartalék Életenergiáinkhoz.

A mai napon felmerül a kérdés, hogy az elmúlt napokban megértettük-e Testünk bölcsességét, hallgattunk-e az ösztöneinkre, használtuk-e a kreativitásunkat? Használjuk ki a Kígyó által felerősödött megérzéseinket arra, hogy emlékezzünk. A Tükör hullámvarázs, a mai Kígyó energiáit erősíti fel azáltal, hogy olyan tapasztalásokat, konfliktushelyzeteket mutat meg, melyek felszítják belső energiánkat, tüzünket. Vajon mennyire tudunk tudatosan bánni a bennünk lévő erőkkel, egyáltalán ismerjük, elismerjük-e mi rejlik bennünk, vagy csupán tudat alatt irányítanak minket?
Szabadítsuk ma fel mindazt az energiát, amit a régi sérülések, sérelmek, fájdalmak elnyomására használunk! Engedjük el ezeket, nincsen rájuk már szükségünk! Eleget dédelgettük őket!

Barátkozzunk össze újra Önmagunkkal, gondolatainkkal és a testünkkel! Nem tetszik, vagy nem úgy működik, ahogy azt szeretnénk? Először fogadjuk el szívből, őszintén, hogy MOST ez van. Majd találjunk rá megoldást, hogy a JÖVŐBEN már máshogy legyen! Mondjunk szívből és lelkesen IGENT az Életre! Merjünk Változtatni.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Harmonizálok, hogy túléljek
Formálva az ösztönt
Lepecsételem az életerő tárházát
A teljesség galaktikus tónusával
Engem az univerzális víz ereje vezet utamon

8. Tónus:
Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra:
Jobb kéz a homlokon O-t formál a harmadik szemnél; bal kar derékszögben, a tenyér és a kinyújtott ujjak előrenéznek.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Emlékezés lótusza, serkentsd fel a szent magot.

Megerősítés:
Mint galaktikus jelzőfény és befogadó, közvetlen kapcsolatom van Istennel.

Kin 124* Sárga Rezonáns Mag* 04.22* MAG

6e2a86a540ef8338875b87659a99cacdA mai nappal elkezdődik a hullám cselekvő fázisa, az, amikor felismerjük a bennünk kibontakozásra váró Magokat, szunnyadó lehetőségeket, hogy ezeket letisztítva kivirágoztathassuk őket.

A Tükör hullám tanítása, hogy meglássuk önmagunkban és másokban rejlő hasonlóságokat és különbözőségeket. Mindannyian számtalan értéket rejtünk magunkban, melyek csak akkor válnak mindenki javára, ha valóban foglalkozunk velük, tápláljuk őket. Olyan ez, mint amikor tavasszal kiültetjük a virágokat a kertbe. Hamar elpusztulnak, ha nem locsoljuk, gyomláljuk őket, vagyis ha elhanyagoljuk az ő belső értékeit. Ugyanezen az elven kell önmagunk felé is szeretettel, gondoskodással fordulnunk és elengedni minden „gazt” mely kiszipolyozza előlünk az éltető vizet. Kérdezzük meg magunktól, mit is szeretnénk igazán elérni? Milyen lehetőségeket tartunk a kezünkben, és mihez szeretnénk vele kezdeni? Mi az, amit feláldozunk érte cserében? Mert igen, ahhoz hogy kapjunk, előbb valamit fel kell áldozzunk, el kell engedjünk. Helyet kell készítenünk az Újnak. Csakis így van rend!

Minden felszínre törő lehetőség  csakis azért kerülhetett ma elénk, mert megérettünk arra, hogy ezen potenciálokat kiaknázzuk. A feladat, hogy ne csak elméletben, a gondolatainkban és vágyakozásban kapcsolódjunk ezekhez a szunnyadó készségekhez, hanem valóban tegyünk azért, hogy megélhessük őket. Merjünk hát szabadon ábrándozni, bízzunk a bennünk rejlő erőben, hogy bármire képesek lehetünk, ha igazán szeretnénk.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Levezetek, hogy célozzak
Inspirálva az öntudatot
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét
Az összhang rezonáns tónusával
Engem az intelligencia ereje vezet utamon

7. Tónus:
Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.

Mudra: 
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.

Megerősítés: 
Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.

Kin 123* Kék Ritmikus Éjszaka* 04.21* MAG

2551917cbc6338f983f1e2fc69b90093.jpgA Kék Éjszaka az álmok birodalmába vezérel bennünket, hogy megláthassuk a mélyen bennünk rejlő potenciálokat. Önnön mélységünkben felfedezhetjük azon vélt vagy valós korlátokat, akadályokat melyek feldolgozására immáron felkészültünk.

A mai nap egy mélyebb önismeretre szólít fel bennünket.  Szánjunk időt önmagunkra, mert bár sokszor félelmetesnek tűnik, ami bennünk zajlik, mégis csak önmagunkban találhatjuk meg a válaszokat, a megoldásokat, a felismeréseket. Ahogy a Tükör hullámvarázs a MAG napok hatására egyre erősödik, egyre inkább tisztul a látásunk is. Észrevesszük, még ha csupán halványan is azt, hogy megváltozik a hozzáállásunk a környezetünkhöz, de még önmagunkhoz is. Használjuk ki a Tükör hullámvarázs és a mai nap energiáit, hogy megláthassuk, milyen téves illúziókhoz ragaszkodunk. Mely akadályok azok, amelyek valóban blokkolják életünket és melyek azok, melyeket mi magunk generáltunk. Vajon valóban mindent megteszünk önmagunkért, valóban teljesen kihasználjuk készségeinket lehetőségeinket? Ezek tényleg a mi vágyaink, vagy csak a társadalmi elvárásoknak szeretnénk megfelelni..? Mennyire vagyunk szigorúak önmagunkhoz, ha a korlátainkról van szó, illetve mennyire vagyunk megalkuvók, ha a célunk a tét? Merjük felvállalni döntéseinket, céljainkat, „hibáinkat” és tudjuk, hogy az igazi siker nem adja meg magát könnyedén. A „hibáinkat” ne minősítsük! Fogadjuk el, hogy nincsen tökéletes ember, ahogy nincsenek problémák, és hibák sem. Lássuk meg inkább az ebben rejlő feladatot és fejlődési lehetőséget! Ne hőköljünk vissza az első nehézségnél, mert akkor csak egy helyben topogunk és elszalasztjuk mindannak a megtapasztalását, ami még előttünk állt. Előbb utóbb úgyis szembe kell néznünk önmagunkkal! A megoldás bennünk rejlik, induljunk el befelé most, hogy a vágyott dolgokat, eseményeket megtapasztalhassuk életünkben.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Szervezek, hogy álmodjak,
Kiegyenlítve az intuíciót
Lepecsételem a bőség bevitelét
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Engem önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

6. Tónus:
Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.

Mudra:
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason.

Meditáció:
„Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca.”

Megerősítés:
„Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.”

Kin 121* Vörös Önálló Sárkány* 04.19* MAG

kuan-yin-pink-lotus-heart-sue-halstenbergA mai nappal elérkeztünk a Tzolkin közepéhez, az Önálló Sárkánnyal ma kezdetét veszik a MAG napok sora, mely alatt lehetőségünk nyílik megtapasztalni minden jegy legtisztább minőségeit. Ez alatt az időszak alatt a Föld teljesen egységben áll a Galaktikus Központtal, egyenes utat biztosítva a Fény és Szeretet energiáinak.

A Sárkány mindig valami új dolog a kezdetét jelenti, felveti a bizalom és a biztonság kérdéskörét. Mint ősanyai minőség pedig előtérbe helyezi az önfeláldozás témáját is. Vizsgáljuk meg, hogy mennyire vagyunk hajlamosak közvetlen környezetünk érdekében háttérbe szorítani saját igényeinket. A következő 20 napban különösen fontos személyes fejlődésünk érdekében, hogy fókuszunkat helyezzük ezen megélésekre, és hogy minden nap teremtsünk időt és teret Önmagunk számára! Ha tehetjük reggeleinket kezdjük egy rövid meditációval. Ideális esetben, például ha reggel van időnk elolvasni a Napi energiát érdemes még pár percet rászánni arra, hogy elolvassuk a meditációt és/vagy a mantrát így ráhangolódva az adott nap energiáira.
A Tükör hullámvarázsban megjelenő Sárkány jegye ma arra kér, hogy őszintén és ítéletmentesen vizsgáljuk meg, mit is jelent számunkra a Bizalom és a Biztonság. Tudunk-e bízni abban, hogy minden azért történik, hogy segítsen bennünket az utunk bejárásában? Vajon nem bújunk-e a biztonság hamis illúziója mögé csupán azért, hogy ne kelljen változnunk, változtatnunk? Valóban azt kommunikáljuk, mutatjuk kifelé, amire igazán vágyunk?

Tervezzük el, mit és hogyan szeretnénk elérni a következő időszakban. Terveink ne csupán erre a hullámvarázsnyi időre szóljanak, mert most van itt az ideje, hogy kitűzzünk olyan hosszútávú célokat, melyekhez a Mindenség támogatására van szükségünk. Igen intenzív és feszítő időszak előtt állunk! Töltekezzünk fel a Sárkány nyújtotta erővel és bizalommal, mert nagy szükségünk lesz ezekre az új irányok meghatározásához. Tudatosítsuk, hogy bár kemény munka előtt állunk, a most befektetett energia bőségesen megtérül majd, ha helyesen használjuk ki ezt a 20 napot.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Meghatározok, hogy tápláljak
Megszabva a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A forma önálló tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon

4. Tónus:
Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra:
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
„Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Meditáció:
„Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rázd fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”

Kin 122* Fehér Felhangos Szél* 04.20* MAG

connecting.jpgA Felhangos tónusú Szél napja ma a Szellemi inspirációt emeli be életünkbe. A kommunikáción keresztül ma lehetőséget kapunk arra, hogy őszintén és tisztán kikommunikáljuk a tegnap megfogalmazódott igényeinket.

A mai napon fordítsuk figyelmünket arra, hogyan kapcsolódunk, hogyan kommunikálunk környezetünkkel, mind verbálisan, mind non-verbálisan. Lássuk meg, mennyire merjük őszintén felvállalni igényeinket, véleményünket, és mely területen, szituációkban „laposodik” el közlendőnk. Találjuk meg a belső középpontunkat, kapcsolódjunk össze a Lelkünkkel és onnan kommunikáljunk. Azt már mindannyian tudjuk, hogy gondolatainknak teremtő erejük van, melynek „hangot” adva, még intenzívebbé tehetünk. A kimondott szavaink vezérlik az Elmét, a Testet és a Lelket is, így fokozottan ügyelnünk kell arra, hogyan használjuk! A mai MAG nap erejét megsokszorozhatjuk azzal, ha ma ügyelünk arra, hogy kommunikációnk tiszta, őszinte és pozitív hangvételű legyen. Használjunk olyan kifejezéseket, melyek erősítenek céljaink elérésében, ilyen például: „Meg tudom csinálni”; „Képes vagyok rá”; „Én vagyok”; „Bármit el tudok érni”. Ezek a kifejezések segítik a fejlődést; feltétel nélküliek, így előre visznek. Ugyanúgy önbeteljesítő szavak, mint a „nem tudom”, vagy a „nem vagyok rá képes”… Miért ne használhatnánk ki ezt az erőt úgy, hogy a javunkra váljon?

Amikor Lelkünkkel összekapcsolódva tudjuk, hogy képesek vagyunk valamire a Testünk automatikusan reagálni fog rá! Engedjük el hát a személyiségi kommunikációt legalább a mai napra és hagyjuk, hogy ez az erőteljes MAG nap egy új dimenziókat nyithasson meg bennünk.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Megerősítek, hogy kommunikáljak
Irányítva a lélegzetet
Lepecsételem a bőség bevitelét
A sugárzás felhangos tónusával
Engem a szív ereje vezet utamon

5. Tónus:
Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.

 Mudra: 
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.

Megerősítés: 
Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.

Kin 120* Sárga Elektromos Nap* 04.18

ammaAz Elektromos tónus ma elhozza számunka a célunkhoz vezető megoldó kulcsot, melyet a Nap energiái világítanak meg számunkra. A Nap ma a saját belső ragyogásunkra, az önmagunkba vetett hitünkre és az elfogadásra hívja fel a figyelmet. Ez a nap nagyon fontos alkalmat kínál arra, hogy felkészülhessünk az előttünk álló MAG napokra, melyek nagyban segíthetik az előrejutásunkat.

A Nap feltételek és ítélkezések nélkül süt le egyaránt mindenkire; kortól, nemtől és kaszttól függetlenül. Soha nem ítélkezik, nem kategorizál. Nincs Jó vagy Rossz, hisz ez is mind nézőpont kérdése. Egyformán szolgáltatja az éltető energiáját minden és mindenki számára. Nem meglepő hát, hogy a mai napon is ez a feladat, elsősorban az, hogy fogadjuk el Önmagunk minden aspektusát, ide értve a nem túlzottan értékelt Árny részeinket is. A Nap ma arra kér, hogy vállaljuk fel bátran értékeinket, mintegy kiállva a rivalda fénybe: „Ez vagyok ÉN! Szeretem és Elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok!” Elérkezett az idő, hogy ezt kiterjesszük környezetünkre is. Bocsássunk meg mind önmagunknak, mind másoknak „hibáikért” és árasszuk ki önnön szeretetünket feltételek nélkül környezetünkre is.

Engedjük el a maximalizmust és bocsássuk meg magunknak a „tökéletlenséget”… Hisz senki sem Tökéletes! Minden épp úgy van jól, ahogy az a Jelenben fellelhető. Minden folyamatos változásban, fejlődésben van. Nincs olyan hogy a fejlődés véget ér, hiszen mindig van feljebb. Balgaság lenne arra várni, hogy egyszer elérjük a számunkra ideális célt, szintet és majd csak akkor mutatkozzunk meg! Ha tehetjük, ma menjünk ki a napra és engedjük, hogy szeretettel körbesimítsa arcunkat, hogy feltöltsünk bennünket az előttünk álló hosszú útra.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Aktiválok, hogy megvilágítsak,
Megkötve az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a virágzás ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra: 
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés: 
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”

Meditáció: 
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”