Kin 145* Vörös Lunáris Kígyó* 05.13

3deedf0f58099271fcfc6e8c89a38977Ma  Lunáris tónusú Kígyó rámutat arra, hogy hol hibádzhatunk a Mag hullámvarázs során, felhívja figyelmünket azokra a cselekvésekre, amelyekbe nagyon sok energiát ölünk, ahelyett, hogy ezt az erőt a belső képességeink kibontakoztatására használnánk.

A Tzolkin ezen időszakában különösen meg kell fontoljuk, hogy mibe mennyi energiát fektetünk, ha hatékonyan szeretnénk kihasználni ezeket a támogató energiákat. Holnap induló újabb 10 napnyi Galaktikus Aktiváló Portálnapok tovább feszítenek majd bennünket, amennyiben nem találunk rá saját bejárandó ösvényünkre. Így tehát érdemes felülvizsgálnunk, hogy életünk mely területén vagyunk hajlamosak szétforgácsolni életenergiáinkat. Mi az, amit igazán el szeretnénk érni? Vajon hány olyan tevékenységet végzünk nap mint nap, amelyek nem rólunk, önmagunk kibontakoztatásáról szólnak? Valóban azzal foglalkozunk, amelyre készségeink által hivatottak lennénk, vagy inkább azzal, amit elénk sodor a szél? Lássunk mindezek mögé és fedezzük fel, hogy leggyakrabban mi magunk vagyunk önnön gátjaink. Gyakran lehetnek ezek okai régi, belénk nevelt, vagy éppen csak megszokott cselekvési, vagy gondolati minták, melyeket itt az idő hátra hagynunk. Ne elégedjünk meg a puszta tudással, tegyünk is céljaink megvalósítása érdekében!

A Kígyó ma az ösztönös megérzéseinkre fekteti a hangsúlyt, így tehát figyeljünk bensőnk és testünk jelzéseire, melyek megmutatják, milyen út az, amelyen igazából haladni szeretnénk. Kérdezzük meg magunktól, hogy valóban megéri-e a kényelmes biztonság, hogy ezért feladjuk azt, hogy kivirágoztassuk önmagunkat és képességeinket. Engedjük, hogy a Kígyó feltölthessen életerővel, szenvedéllyel és lelkesedéssel. Táplálkozzunk, töltekezzünk, hogy legyen erőnk és kitartásunk az előttünk álló hosszú és kemény úthoz! Segít, ha ma picit nagyobb figyelmet fordítunk testi és lelki egészségünkre, ha például a reggelt egy frissítő chickung-gal, vagy egy rövid tornával kezdjük.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Polarizálok, hogy túléljek
Vonzva az ösztönt
Lepecsételem az életerő tárházát
A kihívás lunáris tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon

2. Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra: 
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.

Megerősítés: 
Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.

Kin 144* Sárga Mágneses Mag* 05.12

letöltésA mai nappal egy új hullámvarázs veszi kezdetét, melyet a Mag jegy energiái képviselnek, felhívja a figyelmünket a bennünk rejlő lehetőségekre, azon képességekre, melyekre eddig nem fordítottunk kellő energiát. A Mágneses tónus pedig, mint mindig most is bevonzza számunkra azokat a témákat, mellyel a következő 13 napban dolgoznunk kell.

Az elmúlt hullámvarázsnak és az erőteljes MAG napok sorának köszönhetően, felkavarodott életünk állóvize, mely új áramlásba kezdett, elénk sodorva ezeket a kincseket. Most eljött az idő, hogy megragadjuk a lehetőséget és csináljunk belőlük valami nagyon jót, a fejlődésünk érdekében. Mindenkiben ott szunnyadnak a képességek, értékek, melyek mintegy alvó kis magok, kipattannak, amikor megérett rá az idő, amikor megfejlődtünk egy újabb fejlődési spirált. Lássuk meg a felkínálkozó lehetőségeket, hiszen itt és most van az ideje, hogy ezek a kis magok szárba szökkenjenek. Ehhez sok-sok türelem és Fény szükséges. Engedjük be magunkba a kinti fényt és az Univerzum Fényét is, hogy táplálhassuk vele magunkat, és mindazt, ami bennünk van. Vizsgáljuk ma meg az elénk táruló lehetőségeket, képességeket, ízlelgessük, érezzük meg milyen minőségre, lépésekre van szükség ahhoz, hogy ezeket kibontakoztassuk, és javunkra fordítsuk.

Legyünk türelemmel az elkövetkező időszakban, hiszen a paradicsom magot sem ássuk ki minden reggel, hogy megnézzük kinőtt-e már a gyökere. Amit megtehetünk az annyi, hogy jó minőségű táptalaja ültetjük, szeretettel és gondoskodással vesszük körül. Ugyanígy kell eljárjunk, célunk elérése érdekében. Fontos, hogy célunkat csakis a tiszta szándék vezesse, és ne csupán a személyiség szintű érdekünket képviselje, hanem lehetőleg ezzel másokat, vagy egy nagyobb egészet is szolgáljunk. Ha mindez meg van, akkor csak a szeretetteljes gondoskodás és alkalmanként gyomlálás szükséges. Ne feledjük, hogy mindegyik hatalmas fa egy aprócska maggal kezdődött…

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Egyesítek, hogy célozzak
Vonzva az öntudatot
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

1.Tónus:
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra: 
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
„Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.”

Megerősítés: 
„Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.”

Kin 143* Kék Kozmikus Éjszaka* 05.11

Trebuie-sa-ne-transformam-viata-si-sa-gasim-echilibrulA Kozmikus Éjszaka energiáival ma véget ér a Kék Majom Hullámvarázs. AZ Éjszaka egy belső utazásra invitál bennünket, segít megbékélni az elmúlt időszak eseményeivel és a megnyugvást hozza el számunkra.

A mai napon a befelé fordulás önmagunk mélyebb megismerése kap szerepet, hogy felfedezhessük mindazt, ami megszületett bennünk, hogy a következő a Mag hullámvarázsban mindezt kibontakoztathassuk. Előfordulhat, hogy ezen önismereti úton előtörnek félelmeink, kétségeink. Tudatosítsuk magunkban, hogy a Fényt csakis akkor értékelhetjük, ha megismertük az ellenpólusát, a sötétséget is. A kettő nem létezhet egymás nélkül. Adjuk hát át bátran magunkat önnön mélységeinknek, hogy megláthassuk mindazt az értéket és potenciált, melyet félelmeink rejtegetnek. Ma szánjunk egy kis időt a visszavonulásra, hogy feldolgozhassuk, számot vethessünk az elmúlt napok történéseivel. Ha tehetjük meditáljunk, csendesedjünk el és tudatosan zárjuk le a megkezdett feladatainkat, engedjük el a kétségeket és bizonytalanságokat. Raktározzuk el a Majom által tanultakat és engedjük el az esetleges sallangokat. Emlékeztessük magunkat, hogy nincsen mitől félnünk lelkünk legsötétebb zugaiban is várhat ránk egy-egy csoda. Nézzünk szembe félelmeinkkel, mennyire van alapjuk, és ha másként nem megy, használjuk ki a Majom utolsó napját arra, hogy arcon nevessük félelmeinket; túlozzuk el annyira, amíg nem válik nevetségessé. Ne feledjük Mi magunk kreáltuk ezen félelmeket, legtöbbször azért, hogy tudat alatt távol tartsuk még önmagunkat is ezen kincsektől.

Az Éjszaka a csend és a nyugalom misztériuma. Figyeljünk meg ma az álmainkat, mert ha tiszta szívvel álmodunk, akkor könnyen valósággá válhat, vagy akár utat mutathat. Lefekvés előtt, gondoljunk hálával életünkre, esetleg vessünk számot mindazzal, amiért hálásak lehetünk. Minden apróság számít. Mindig van valami, amiért hálásak lehetünk, legyen ez akár egy szerető család; gyermek; munkahely; társak az utunkon, akik nem engedik, hogy feladjuk; de akár lehet ez csak egy kedves mosoly, ami épp a legjobbkor jött a mai nap során.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Kitartok, hogy álmodjak
Túlhaladva az intuíciót
Lepecsételem a bőség bevitelét
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon

13.Tónus:
Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra: 
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca.

Megerősítés: 
Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.

Kin 142* Fehér Kristályos Szél* 05.10

silence_is_golden_by_cubehero-d6nbonsMa a Fehér Szél lép be életünkbe, arra kérve, hogy az elmúlt napok felismeréseit megértsük és megosszuk másokkal. A Kristályos tónussal ma egy nagyobb rálátást kapunk az elmúlt időszakra, nem csupán a Majom hullámvarázsra, de a Mag napok tanításaira is.

A mai nap témája tehát a felismerések és a kommunikáció (mind verbális, mind a non-verbális). Az elmúlt időszak könnyed és játékos energiái után most tekintsünk vissza picit és vizsgáljuk felül, mi volt az, amiről a legtöbbet kommunikáltunk? Milyen minősítést adnánk neki: pozitív, negatív, kritikus, vagy netán naiv? A nehézségekről, az akadályokról beszéltünk többet, amelyek elénk kerülnek, vagy pozitív eseményekről, megerősítésekről, mély megéléseinkről? Mint azt már köztudott, a kimondott szavak (de még a gondolatok is) teremtő erővel bírnak. Erről már számtalan könyv is megjelent, mégis néha-néha beleeshetünk abba a csapdába, hogy szavainkat (és gondolatainkat) nem megfelelően használjuk. Ne essünk kétségbe ha visszatekintve ezen kaptuk magunkat. Kapcsolódjunk ma össze belső Szellemünkkel és alakítsuk át ezen „hibás programokat”, pozitív megerősítésekké. Ha az elmúlt napok kalamajkájában kételkedtünk volna, vagy ön-ostoroztuk magunkat, ma fogalmaazuk ezt át: „Képes vagyok rá!” Bízom Magamban!” vagy akár „Szeretem és elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok!”

Ma csendesedjünk el, ha nincs mondanivalónk, ne menjünk bele üres fecsegésekbe. Meditáljunk, fogalmazzuk meg Igaz vágyainkat, hogy a következő Mag hullámvarázsban kiteljesedhessen. Nagyon fontos továbbá, hogy megfogalmazzuk és ki is mondjuk azt, amit szeretnénk megváltoztatni és elengedni életünkből.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Szentelek, hogy kommunikáljak
Egyetemessé téve a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem az időtlenség ereje vezet utamon

12. Tónus:
Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra:
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni awww.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.

Megerősítés: 
Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.

Kin 141* Vörös Spektrális Sárkány* 05.09

pictures-of-spiritual-workshopsA Spektrális Sárkánnyal ma megkezdődik a hullámvarázs energetikájában a differenciálódás, a leválás. Mindazt amit eddig tanultunk, elértünk, azt mélyen elraktározhatjuk most magunkba, és elengedhetjük végre a Majom hullám tanítását.

Ma elkezdődik az átalakulás, a változás, de továbbra is új nézőpontokat hoz be az életünkbe azáltal, hogy minden eddig biztosnak hitt dolgot felkap, megráz és szétszór. A változás legtöbbször bizonytalanságot és bizalmatlanságot generál az emberekben ezért sokszor ódzkodunk minden új változtatástól. A Sárkány ma ehhez nyújt segítséget nekünk: Mennyire bízunk Önmagunkban, az Isteni gondviselésben, a nagyobb Rendben? El tudjuk, el merjük-e hinni, hogy a változás jó is lehet, hogy minden értünk történik? A Világunkban minden RENDben van. Helye van a jónak csakúgy, mint a rossznak. Ha az életünkben valami nehézkesen megy, vagy nem áll módunkban változtatni rajta, akkor már csak az marad, hogy a hozzáállásunkat kell megváltoztatni! (Viktor Frankl) Találjuk meg ezek értelmét, mi az, amit tanulhatunk ezekből a szituációkból.

Nem kell mindig mindent irányítanunk! Fordítsuk a Majom energiáit önmagunk javára. Hagyjuk és élvezzük, hogy az események spontán megtörténhessenek! Bízzunk a jelenlegi helyzetünkben. Kapcsolódjunk ma össze az Ősanyai minőséggel, hagyjuk, hogy jó anya módjára, táplálja és elringassa, a bennünk élő Belső Gyermeket. Engedjük, hogy újra felépítse a bennünk a BIZTONSÁGOT, BIZALMAT, és a HITet, melyet út közben elvesztettünk! Sárkánnyal ma újra megszülethet bennünk valami, amely új irányt és erőt adhat életünknek. Ne hagyjuk ezt elveszni!

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Feloldok, hogy tápláljak
Szabaddá téve a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
Az elengedés spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

11. Tónus:
Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra: 
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés: 
Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.

Meditáció: 
Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rázd fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.

Kin 140* Sárga Planetáris Nap* 05.08* MAG

Night-dreamingA mai Sárga Planetáris Nap napjával véget értek a MAG napok. Most egy rövid időre kifújhatjuk magunkat, kerek ö napig töltődhetünk, mielőtt kezdetét veszik a Tzolkin legerősebb ciklusának a „levezető szakasza”. A Majom hullámvarázs ma eléri a csúcspontját és ezt ma a Sárga Nap büszke fényével támogatja.

Most hogy elült a „Vihar”, végre kisüthet a Nap, mellyel által egy új élet kezdődhet. A Nap minden forrás Eredete, az Élet kezdete. Nélküle nem létezhetne élet a Földön. A mai energiák arra kérnek, hogy kicsit váljunk Nappá, vállaljuk fel belső Fényünket és bátran mutassuk meg a Világnak! Figyeljünk meg, hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, belső értékeinkhez. Lássunk reálisan, ne idealizáljuk túl, de ne is becsméreljük magunkat feleslegesen. A Nap a feltétel nélküli szeretetre tanít bennünket, azáltal, hogy mindenkire egyformán süt; hittől, kortól, nemtől vagy hovatartozástól függetlenül. Ne feledjük, hogy Fényünk csak akkor tudja körülvenni szeretteinket, ha mi magunk is kerek EGÉSZek vagyunk! Tekintsünk büszkén újonnan átalakult énünkre és fogadjuk el a negatív tulajdonságainkat is, mert azok is részük a személyiségünknek. Nélkülük nem lennénk ugyanazok, nem tarthatnánk ott, ahol vagyunk ma.

Engedjük ma, hogy a Sárga Nap beragyoghassa életünket, rávilágítva arra, hogy az Élet szép. Ha tehetjük mennyünk ki a szabadba és élvezzük a Természet adta szépségeket. Váljunk hát Nappá: találjuk meg önmagunk középpontját, ahol biztonságban, szeretetben, békességben és harmóniában vagyunk, és ebből a középpontból teljes szeretettel forduljunk környezetünk felé.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Tökéletesítek, hogy megvilágítsak
Előállítva az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem az elegancia ereje vezet utamon

10. Tónus:
Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra: 
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés: 
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”

Meditáció: 
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”

Kin 139* Kék Szoláris Vihar* 05.07* MAG

4369fda92866912da5249371933a001bA Szoláris Vihar ereje ma elsöpöri előlünk mindazt a gátat és akadályt, mely köztünk és célunk elérése között áll. Az elmúlt 18 nap a MAG napok tiszta erejével szinte belénk véste minden minőség alapjait. Most a felhalmozott „por” végre távozhat életünkből, hogy ne maradjon más, csak a megújult Énünk és értékrendünk.

Az utóbbi napok érzelmileg felkavhattak bennünket és a mai Vihar minőségei sem tesznek másként. A Vihar ma elhozza számunkra az Újjászületés a megújulás érzését azáltal, hogy magával ragad mindent ami már nem szolgálja életünket, cserébe azonban helyet teremt mindazon ÚJNAK ami már alig várja, hogy beléphessen életünkbe! Hagyjuk, hogy a Vihar átjárja életünket, Hajoljunk meg akarata és ereje előtt, így a mai nap lehet majd az első lépés valami új és nagyszerű felé. Mint minden felforgató eseménykor, most is a belső középpontunkból nyerhetünk erőt. Ide visszavonulva biztonságban átvészelhetjük a Vihar tombolását. Használjuk a Majom varázslatát és ne fogjuk fel tragikusan a mai eseményeket! Tudatosítsuk, hogy mint a Tavaszi zápor ez is csak jön és megy. Minden elmúlik egyszer. Minden eső után újra előbújik a Nap és a szivárvány és velük együtt pedig friss, zamatos eső illat terjeng.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Lüktetek, hogy katalizáljak
Megvalósítva az energiát
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
A szándék szoláris tónusával
A Vízió ereje vezet utamon

9. Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra: 
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.

Megerősítés: 
Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.

Meditáció: 
Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.