A mai nappal lezárhatjuk a Mag hullámvarázst. Tisztán, új képességgel, lehetőséggel telve állhatunk a most kezdődő új időszak előtt. De ehhez el kell engednünk a múlt terheit, melyek a Mag hullámvarázs alatt felgyülemlettek.
A Sárga Harcos ma cselekvésre sarkall, és erősíti a bizalmunkat. Úgy érezhetjük, hogy nem elegendő a tudásunk, nem vagyunk képesek összehangolódni a Szellemi útmutatással… De ez nem így van! A kételkedés és félelem csak blokkolja a bizalmat és ezáltal az útmutatást! Tegnap már láthattuk mire vagyunk képesek, higgyünk magunkban, bízzunk a bennünk suttogó Szellemi hangban. Ne várjuk a harsonákat, nem kell; hiszen Isten bennünk van, csak hallgatnunk kell az útmutatására! Tegyük fel magunknak a kérdést: „Mi szívem legigazabb vágya?” „Hogyan tudnám elérni azt?”
Tűzzünk ki magunknak apró célokat, melyek által könnyedebben el tudjuk elérni a Nagyobb Célt! Ha úgy érezzünk nem eléggé szoros a kapcsolatunk a Szellemi valónkkal, akkor ma elősegíthetjük azáltal, hogy meditálunk. Ha van egy kis időnk, reggel üljünk le csak pár percre Kelet felé és kérjük az előttünk járó vezetőink segítségét, kegyelmét. Hagyjuk, hogy feltöltsön bennünket Fénnyel és Szeretettel. Így bátrabban vághatunk neki a mai napnak, mert tudjuk, a segítség belőlünk érkezik, a belső középpontunkból.
Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.
Mantra:
Kitartok, hogy kérdezzek
Túlhaladva a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem az univerzális tűz ereje vezet utamon
- Tónus:
Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!
Mudra:
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)
Meditáció:
Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.
Megerősítés:
Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.
A mai nappal kezdetét veszi a 8. hónap mely a Kristályos Sas minőségeit képviseli. Így tehát a mai napon megfigyelhető témák, gondolatok lesznek azok, mellyel dolgoznunk kell a következő 28 napban.
Elérkeztünk a 7. hónap utolsó napjához, melyet a Spektrális Varázsló tesz még tudatosabbá, még teljesebbé. A ma nap felhívja a figyelmet az irányítási vágy és a hatalom kérdéskörére, arra hogy mennyire vállaljuk és milyen indíttatásból használjuk fel személyes erőnket.
A tíz nappal ezelőtt elültetett gondolati „magok” ma végre beértek és fizikai formát öltenek. Az Égenjáró energiái ma megadják azt a biztonságot, hogy ezekkel az új lehetőségekkel felvértezve kilépjünk az ismeretlenbe, az Új felé.
A mai napon a Sárga Ember érkezik közénk a Galaktikus Aktiváló Portálnapok erejével, és elhozza számunkra a bőség erejét. Ez a végtelen bőség és szeretet kelyhe, mely minden pillanatban ontja ránk ajándékait. Ahhoz, hogy ezt érezzük, tudatosan rá kell kapcsolódnunk, ki kell nyitnunk magunkat az energiáinak, hogy feltölthessen, segíthessen minket.
Ma visszajelzést kapunk az elmúlt hullámvarázs témájáról arról, hogy sikerült e kissé elengednünk görcsös nézőpontjainkat, merev életvitelünket? A Majom játékos témái ma felbolygatják a napirendünket és előcibálják mindazon területeket, mellyel a Kék Majom hullámvarázsban dolgoztunk. Ha a tesztet sikeresen teljesítjük, úgy ma beérik a jutalma, ha nem, akkor íme itt egy újabb lehetőség a cselekvésre… Már ismerjük a tanítást, itt az ideje, hogy beültessük a gyakorlatba!
A Mag hullámvarázsban megjelenő Kutya ma még inkább a belső értékeinkre hívja fel a figyelmet, arra, hogy lássuk is meg mennyire értékesek is vagyunk. Nincs két egyforma ember. Mindenki egyedi és megismételhetetlen! A Kutya arra kér, hogy szeressük és fogadjuk el belső esszenciális ön-valónkat, olyannak amilyenek vagyunk!