A Fehér Kutya ma a szeretet erejével igyekszik segíteni a tervezési fázist. Az Önálló tónus arra ösztökél, hogy minél részletesebben készítsük elő a következő lépéseink terveit. A Kutya ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a nagy tervezgetésben is tartsuk szem előtt saját érdekeinket és ne szorítsuk háttérbe magunkat.
A Kutya ma meghozza a szükséges áttörést, céljaink érdekében, ugyanis energiái, bevonzzák azokat a személyeket életünkbe, akikkel egy hullámhosszon mozgunk, akikkel egy a célunk. Ezzel megteremtjük célunk stabil alapjait, melyre építkezhetünk és ez, nagyban megkönnyíti utunkat. Mindemellett a Kutya jegye rámutat az önelfogadás és az önmagunk szeretetének fontosságára, így figyelmeztet arra, hogy bár csapatban dolgozunk, mindig maradjunk hűek önmagunkhoz. Figyeljük meg magunkat és érzéseinket is, hogyan viszonyulunk környezetünkhöz. Lássuk meg, hogy bizonyos szituációk, vagy személyek kedvéért mennyire vagyunk hajlandóak feladni azt, akik igazából mi vagyunk. Engedjük ma el az odatartozásért való „csaholást”!
A Kék Kéz hullámvarázsban megjelenő Kutya minőségeit elősegíthetjük azzal, ha számba vesszük lehetőségeinket és feladatainkat, melyeket még véghez kell vinnünk és fontossági sorrendet állítunk fel. Ahogy készen állunk arra, hogy lezárjunk egy feladatot, szinte azonnal belép a Mindenség támogató energiája egy személy, egy adódó lehetőség, vagy akár csak egy „kósza gondolat” formájában. De természetesen nem ülhetünk hátratett kézzel várva a segítséget, továbbra is minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk és törekednünk a sikeres végkifejletre.
Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.
Mantra:
Meghatározok a szeretet érdekében
Megszabva a hűséget
Lepecsételem a szív feldolgozását
A forma önálló tónusával
Engem a halál ereje vezet utamon
- Tónus:
Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.
Mudra:
Bal kéz a szíven; jobb kar derékszögben tenyérrel előre, ujjak összezárva.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
„Én vagyok a hűséges nyíl, mely a sors hajnalába repül.”
Megerősítés:
„Nyitott vagyok új kezdetekre. Védelmezőket és útmutatókat kapok.”
Az Elektromos Hold ma az érzelmi határainkra hívja fel a figyelmünket. Szabjuk ki határainkat, melyek a múlt sérelmeit dédelgetik és egyszerűen engedjük, hogy a Hold tisztító sugarai átmossák és magukkal ragadják őket. A mai nap arra kér, hogy lezárás során ne engedjünk mások érzelmi drámáinak, játékaiknak. Összpontosítsunk feladatainkra, de legyünk nyitottak minden lehetőségre.
Ahogy azt említettem a tegnapi bejegyzésben, a Kéz hullámvarázs az elengedést által hozza el számunkra az gyógyulást, A hullám második napja mindig bemutatja számunkra az ellenpólust, azokat a bizonyos korlátokat, melyeket meg kell ugranunk célunk elérése érdekében. Lunáris Csillag ma felhívja figyelmünket ara, hogy vannak „látszatharmóniák” életünkben, valamint azt is, hogy az elképzeléseink miért nem működtek eddig. Miért nem tudtunk végleg befejezni, megalkotni dolgokat?
A mai napon kezdődő Hullámvarázst a Kéz energiái mozgatják. A következő 13 nap az Befejezésekről, az Elengedésről és az Érzelmi sebeink begyógyításáról fog szólni. Figyeljük meg, mit hoz számunkra ez a nap, mert ezzel megvilágíthatja előttünk a témát, amivel a hullám során dolgozhatunk.
A Kozmikus Világáthidaló segítségével ma zárjuk a Varázsló Hullámvarázst és egyben utat engedünk a Kék Kéz témáinak, melyek a lezárást és az ebben rejlő gyógyulást hozzák el számunkra.
A Kristályos tónusú Kígyó ma feléleszti az ösztöneinket, melyek elhozzák számunkra a Varázsló hullámvarázs felismeréseit. Az elmúlt 12 napban a Szellemmel való kapcsolódás, mélyebb megértés, elmélyülés volt a feladatunk.
A mai napnak a Spektrális Mag minősége ad lendületet és dinamikát, felszabadítva bennünket az elmúlt napok befelé fókuszáló csendjéből. Ma a Hullámvarázs tanításai által a felszínre került új minőségeinkkel fogunk foglalkozni.