Az első MAG napunk a Vörös Önálló Sárkányé, mely bizalom és a biztonság kérdéskörét feszegeti. Az ősanyai minőség mely egyfajta kiindulás, nem csak hogy táplál és gondoskodik, de el is indít egyfajta aktív cselekvést. Hátulütője lehet, ha a mai napon energiáink csak kifelé áramolnak és elfelejtünk a nagy cselekvésben, adakozásban mi magunk is töltődni.
A mai napon tehát vizsgáljuk meg, hogy életünk mely területén és mennyire vagyunk hajlamosak az „önfeláldozásra”, vagy a „túl-anyáskodásra”. Tudunk-e bízni saját és a Mindenség folyamataiban? Abban, hogy minden azért történik, hogy segítsen bennünket az utunk bejárásában? Vajon nem bújunk-e a biztonság hamis illúziója mögé csupán azért, hogy ne kelljen változnunk, változtatnunk? Valóban azt kommunikáljuk, mutatjuk kifelé, amire igazán vágyunk? A Tükör hullámvarázsban megjelenő Sárkány ma mindenképpen arra hívja fel figyelmünket, hogy vegyük észre ezt a hamis képet, melyet oly valósnak látunk. Tervezzük el, mit és hogyan szeretnénk elérni a következő időszakban, ha szükséges írjuk is le. A MAG napok végig veszik minden egyes jegy minőségét, hogy mintegy átszűrve és megvilágítva, láthassuk hogyan is néz ki egyes minőség rávetítve a saját Életünkre. Olyan mint amikor a szemüvegre egy színes (különböző minőségekkel teli) üveget teszünk. Megváltozik az egész kép. Használjuk ezen lencséket bölcsen és tanuljunk belőlük. A Sárkánnyal indítunk, mint Ősanya és a Sárga Nappal végzünk, mely ha tetszik az Ősapa minősége, így életünk minden aspektusa sorra fog kerülni.
Igen intenzív időszak előtt állunk, így most különösen fontos, hogy mindenképpen önmagunkat és fejlődésünket helyezzük előtérbe és tudatosan vizsgáljuk meg megéléseinket. Fontos, hogy minden nap teremtsünk időt és teret Önmagunk számára! Ha tehetjük, reggeljeinket kezdjük egy rövid meditációval. Ideális esetben, például ha reggel van időnk elolvasni a Napi energiákat, érdemes még pár percet rászánni arra, hogy elolvassuk a meditációt és/vagy a mantrát így ráhangolódhatunk az adott nap energiáira.
Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
Mantra:
Meghatározok, hogy tápláljak
Megszabva a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A forma önálló tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon
- Tónus:
Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.
Mudra: A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.
Megerősítés:
„Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”
Meditáció:
„Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rázd fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”
Az Elektromos Nappal véget ér a pihenő időnk, érdemese hát ma összegyűjteni minden tartalékunkat, hogy holnap újult erővel vethessük be magunkat az érkező 20 MAG nap tiszta esszenciáiba. Ma a Sárga Nap saját belső ragyogásunkra, az önmagunkba vetett hitünkre és az elfogadásra hívja fel a figyelmet, ezzel emelve egy új szintre a Tükör hullámvarázs témáit.
A Lunáris tónus mindig megmutatja a (kitűzött) célunk kihívását, hogy lássuk mivel állunk szemben. A mai napon a Vihar felkavaró energiái lépnek be életünkbe, hogy elfújják az illúzió fátylát szemünk elől. Alázattal engedjünk ezen felszabadító erőknek, hogy tisztára mossák az előttünk álló utat.
A Kígyó szenvedélyessége után a következő 13 napban, a Tükör tárgyilagossága és ésszerűsége kap helyet, melynek utolsó 10 napját a MAG napok teszik még érdekesebbé. A MAG napok sora, egy 20 napig tartó időszak, amikor is a Föld teljesen egységben áll a Galaktikus Központtal, egyenes utat biztosítva a Fény és Szeretet energiáinak. Minden jegyet végig jár, így most, egy kis ráfordítással is óriási előrelépést tehetünk. De érdemes teljes erőbedobással beleállnunk a változásba, hogy kiszakadjunk a megszokottból.
A Kozmikus Földdel ma véget ér a Vörös Kígyó hullámvarázs. Az utolsó napon, ma megtaláljuk helyünket az itt és mostban, lecsendesülnek a Kígyó lüktető energiái, és elérkezett az idő, hogy békét kössünk az elmúlt napok eseményeivel.
Nem csupán a Kígyó hullámvarázs, de a második hónap végéhez is közeledünk, melyben a Sárga Ember minőségeit sajátíthattuk el, úgy mint felelősségvállalás, hiány-minták és a szabad akarat kérdéskörei. Megtanultuk, hogy döntéseinkért és képességeinkért felelősséget kell vállalnunk és (ha eddig nem tudtuk volna) azt, hogy a bennünk rejlő potenciálokat csakis mi hozhatjuk ki magunkból!
Elérkeztünk az első 10 napos GAP napok végéhez. Bár a Kígyó szenvedélyessége ösztönzően hatott életünkre, energiái mégis kissé megviselhettek bennünket. Kit jobban, kit kevésbé, de az elementáris hatás, mindenkiben nyomot hagyott. Holnaptól 5 napnyi pihenő következik, mely alatt regenerálódhatunk.