Kin 162* Fehér Ritmikus Szél* 11.01

windA Ritmikus Szél napján ma válaszút elé állunk. Nekünk kell döntenünk, hogy mely úton haladunk tovább. Letesszük-e voksunkat célunk mellett és cselekszünk, vagy továbbra is hiú ábrándokat kergetve a múltban/jövőben rekedünk?

A mai napon előfordulhat, hogy kissé „szélfúttának”, szétszórtnak érezhetjük magunkat. Olyan érzés keríthet hatalmába, mintha megszűnt volna a kapcsolatunk a Mindenséggel. Tudatosítsuk, hogy mindez bennünk van, kapcsolatunk a Mindenséggel, állandó. Keressük meg Önmagunkban azt a vékony kis hangot, mely közvetíti az ő üzenetét. Meditációban kapcsolódjunk össze belső szellemünkkel, legyünk nyitottak sugallataira. A Szél felhívja a figyelmünket a felesleges kommunikációra, arra, hogy néha el kell csendesítenünk Elménket ahhoz, hogy meghalljuk a saját belső hangunkat. Hallgassunk e hang inspirációjára, hagyjuk, hogy ez vezessen bennünket. Tudatosan válogassuk meg szavainkat, mert mint már régóta tudjuk szavainknak teremtő erejük van.

A Szél a Föld hullámvarázsában a jelenlétet testesíti meg. Legyünk jelen életünkben, Itt és Most. Az elmúlt időszakban jelentős átalakulásokon mentünk át, létrejöttek saját tapasztalások, melyek előre visznek bennünket. Ügyeljünk azonban arra, hogy döntéseinket ne a múlt fájdalmai vagy a jövő kecsegtető ígérete vezérelje. Itt és most kell döntést hozzunk, azon képességeink és lehetőségeink alapján, amink a Jelenben megtalálhatóak

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
NOVEMBERI AKCIÓ: 25% kedvezmény minden elemzés árából!

Mantra:
Szervezek, hogy kommunikáljak
Kiegyenlítve a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.
    Mudra: 
    Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
    (A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.comoldalon.
    Meditáció: 
    Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.
    Megerősítés: 
    Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.

Kin 161* Vörös Felhangos Sárkány* 10.31

4463d7c2de032a24af9fe8a62e25cb6fA mai nappal kissé felgyorsulnak az események, szerepet kap az gondoskodás, a cselekvési vágy, és az összpontosítás.

A Felhangos tónusú Sárkány felhívja a figyelmet belső erőközpontunkra, előhozza a biztonság és bizalom kérdéskörét. A Sárkány mindig új kezdeteket hoz, egyfajta újjászületést. Mint Ősanya gondoskodó, szeretetteljes, odaadó minőséget képvisel. Gyengéd, mégis erőteljes energiái ma arra ösztönöznek, hogy merjünk megnyílni és elfogadni. Nagyon fontos feladat a bizalom kiépítése a nagyobb mintában, hogy beléphessen a Mindenség támogatása, tanítása. Teremtsünk egyensúlyt életünkben, fordítsunk most kicsit több időt önnön igényeinkre. Másokat csak akkor tudunk támogatni, ha mi magunk is RENDben vagyunk, Egységben önmagunkkal. Fogalmazzuk meg, hogy mi az, amire vágyunk, és tudassuk is ezt környezetünkkel, hogy viszonozhassák gondoskodásunkat. Bízzunk abban, hogy a Mindenség megad számunkra mindent, amire valójában szükségünk van. Minden, ami kell, a megfelelő helyen és időben érkezik majd el hozzánk.

A Föld hullámvarázsban megjelenő Sárkány segít megerősödnünk, hogy az „Itt és Most” stabil középpontjából indulhassunk útnak. Nyíljunk meg a segítségre, de ne elvárjuk! Összpontosítsunk erőforrásainkra és feladatainkra, hogy célirányosan haladhassunk utunkon, hisz tudjuk, ha minden tőlünk telhetőt megteszünk és kitartóan haladunk utunkon, azzal „behívjuk” a segítséget és minden automatikusan a helyére kerül. Bizalom , hit és kitartás a mai nap mottója.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
NOVEMBERI AKCIÓ: 25% kedvezmény minden elemzés árából!

Mantra:
Megerősítek, hogy tápláljak
Irányítva a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A kisugárzás felhangos tónusával
Engem az univerzális víz ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.

Mudra:
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
„Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Meditáció:
„Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rád fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”

Kin 160* Sárga Önálló Nap* 10.30

08d02f942e604f3556a9371bd08cec32--goddess-art-the-goddessA Vihar után ma újra felragyog a Nap, mint reménysugár, rávilágítva az önelfogadás és a tudatos felelősség vállalás fontosságára. Az Önálló tónussal ma megérkezik hozzánk a mértékletesség, a rend és a stabilitás, hogy célkitűzéseinknek megfelelő alapot biztosítson.

A Föld hullámvarázsban megjelenő Nap, – ahogyan a természetben is – létfontosságú, hiszen a Nap nélkül nem lehetne élet e Földön. Feltételek nélkül süt le minden élőlényre, nem mérlegelve azok hibáit, árnyrészeit, belső félelmeit. Fejlődésünkhöz, éppen erre a feltétel nélküliségre, ítélkezés mentességre van szükségünk, hiszen önostorozással még soha senki nem mutatott fejlődést. A Nap tehát az elfogadásra tanít, hogy tudatosan, immáron ismerve erősségünket is fogadjuk el gyengeségeinket is. Azáltal, hogy ismerjük képességeinket és határainkat, meghatározhatjuk egyéni, személyre szabott csapásvonalunkat, melyen haladnunk érdemes. Így már képesek leszünk pontos és részletes cselekvési tervet készíteni. Elérkezett az ideje, hogy megerősítsük Önmagunkba vetett hitünket, hogy egy újabb szintre lépjünk, de ezt csakis a Rendbe vetett feltétel nélküli bizalommal és önmagunk felé forduló szeretettel tehetjük meg. A mai nap vezető ereje a Sárga Harcos, így ha elakadunk segít, ha összehangoljuk elménk és szívünk szavát. Ez kivezet bennünket a nehéz helyzetekből.  A Nap az élet kezdete, minden dolog forrása. Mindaz, amit most magunk körül látunk az alapja valami újnak, ami ha jól használjuk nemcsak bennünket, de a Mindenséget is szolgálhatja! Vállaljuk képességeinkért a felelősséget és büszkén mutassuk meg hová fejlődtünk az elmúlt időszakban.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
NOVEMBERI AKCIÓ: 25% kedvezmény minden elemzés árából!

Mantra:
Meghatározok, hogy megvilágítsak
Megszabva az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A forma önálló tónusával
Engem az intelligencia ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.
    Mudra:
    Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.
    A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni ahttp://www.youtube.comoldalon.
    Megerősítés:
    „A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”
    Meditáció:
    „Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”

Kin 159* Kék Elektromos Vihar* 10.29

4e68f8673c6169547dda434e5f534066--spiritual-growth-spiritual-quotesAz elmúlt két nap eseményeiből ma az Elektromos Vihar átalakító energiái nyújtanak kiutat. A mai nap arra kér, hogy engedjük el a ragaszkodásunkat és adjunk teret az újjászületésnek.

A negyedik, a Csillag hónap, második hetében járunk, mely az információ gyűjtésről, befelé áramlásáról szól és bár most úgy érezhetjük már túl sok az infó, még közel sincs vége. Ahhoz, hogy ezen átlendülhessünk, a Vihar nyújt ma hathatós  segítséget, ugyanis Ő a szelektálásban verhetetlen. Segít, hogy csak azon információk, maradjanak meg, melyekre fejlődésünkhöz igazán szükségünk van, vagy ami előre visz. Ennek köszönhetően azonban előfordulhat, hogy érzelmileg igen felkavaró napunk lesz. A nap vezető ereje a Kék Éjszaka, mely tovább fokozhatja ezt a feszültséget, ugyanakkor éppen Ő lesz az, aki segít kiemelni bennünket a jelenlegi helyzetünkből. Vizsgáljuk meg, hogy a felmerülő érzelmek, félelmek vajon mi célt szolgálnak és miből miből táplálkoznak. A kiváltó okok felismerésével, gyakran már csírájában elfolythatjuk az érzés elhatalmasodását. Tudatosan engedjük el félelmeinket, kételyeinket és bízzuk a Mindenség erejére magunkat. Minden úgy lesz jól, ahogyan van! Ne feledjük a Csillag hónap négy alapelvét: Harmónia, Rend, Stabilitás és Egyszerűsítés. A mai Vihar napja éppen a stabilitásunkat teszi próbára. Éppen ezért nagyon fontos, hogy újra rátaláljunk belső stabil erőközpontunkra, ahol feltöltekezhetünk, ahol biztonságban érezhetjük magunkat. Innen merítsünk ma erőt és várjuk ki a Vihar végét. Ne küzdjünk ellene, hiszen ereje ellenállásunkkal csak tovább fokozódhat. A Föld hullámvarázsban megjelenő Vihar minősége ma tehát az alázatra tanít bennünket. Ha jól használjuk ezt a két erőforrást, nap végére átélhetjük a szabadság édes eksztázisát, amikor végre hátra hagyjuk az eddig feleslegesen viselt terheinket és végre csak az előttünk álló útra, a célunkra koncentrálhatunk.

Egy kemény időszak cseng most le, tartsunk ki elhatározásunk mellett, összpontosítsunk és legyünk türelmesek. A mai nap energiáit meditációval támogathatjuk. Tegyünk egy belső utazást Lelkünk mélységeibe, nézzünk szembe árnyrészeinkkel, hogy összegyűjthessük az ott ránk váró ajándékokat. Ugye hogy nem is annyira félelmetes?

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Aktiválok, hogy katalizáljak
Megkötve az energiát
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a bőség ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra: 
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.

Megerősítés: 
Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.

Meditáció: 
Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.

Kin 158* Fehér Lunáris Tükör* 10.28

1-Q9FNo1GfnQUfw4kyRWqbcQA Lunáris tónussal ma felfedik magukat a Föld hullámvarázs nehézségei, melyek megismertetik velünk a másik pólust. Fontos időt szentelnünk ezek fel és elismerésének, hiszen csakis úgy tudunk átlendülni rajtuk, ha megismerjük az „érem másik oldalát” is.

A mai nap tehát a visszajelzéseké, így figyeljünk minden olyan helyzetre, találkozásra, mely érzelmileg megérint bennünket, mert ezek rávilágítanak arra, hogy mely területen „billegünk”, hol van szükségünk arra, hogy belső erőközpontunkra támaszkodva megtartsuk Önmagunkat. Nézzünk szembe ezen félelmekkel, blokkokkal, vagy épp hiányosságokkal, hogy ahelyett, hogy megrekesszen bennünket, tanuljunk általuk. A félelmeink eltorzítják a valóságunkat és így másnak látjuk az eseményeket, mint ahogy valójában történnek. Vizsgáljuk meg, hogy ezeket, vajon reálisak-e, és hogy milyen mértékben kreáljuk mi magunk őket. Előfordulhat az is hogy a ma olyan személlyel, szituációval találjuk magunkat szembe mely heves érzelmeket (dühöt, haragot, irigységet, stb.) vált ki belőlünk. Ez esetben érdemes arra ránéznünk, hogy az a tulajdonság, mely ezeket az érzelmeket kiváltotta, hol található meg bennünk és milyen szinten tudjuk ezeket önmagunkból felszínre hozni, megélni. Lássuk be, hogy ezek legtöbbször bennünk is megtalálhatóak, de elnyomva tartjuk őket ilyen olyan okból kifolyólag. A legjobb, amit tehetünk, hogy elfogadjuk mindezt és szeretettel magunkhoz öleljük ezen aspektusainkat, hogy feloldjuk, és a Fénybe emeljük őket. Bármelyikkel is találkozunk ma, használjuk a Föld energiáit és stabilitását, hogy megértsük üzeneteiket, eredetüket.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Polarizálok, hogy visszatükrözzek
Stabilizálva a rendet
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
A kihívás lunáris tónusával
Engem a szív ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.

Meditáció:
Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.

Kin 157* Vörös Mágneses Föld* 10.27

Gaia togetherA Mag hullámvarázsban felfedezett és kicsiráztatott magokat most termékeny táptalajba ültethetjük, hogy tovább fejlődhessenek. A Vörös Föld hullámvarázzsal ugyanis ma egy új teremtő periódus veszi kezdetét, mely összpontosításra és a most erejére hívja fel figyelmünket. Elérkezett ugyanis az idő, hogy a múltat hátrahagyva figyelmünket a jelen pillanatra fordítva eldöntsük, mihez is szeretnénk kezdeni újonnan felfedezett képességeinkkel.

A Föld hullámvarázsban olyan váratlan események, találkozások várhatóak, melyek fontos útmutatóval szolgálnak, ha adunk nekik időt a kibontakozásra és nem magyarázzuk bele a saját véleményünket, meglátásunkat. Figyeljük meg az érzést, vagy gondolatot, amit kiváltanak ezen események, de ne azonosuljunk velük. Engedjük, hogy az idő szépen felfedje az okokat és irányokat. Ez az időszak egyfajta türelemjáték lesz, mely azonban bőségesen meghálálja majd igyekezetünket. Ebben az időszakban különösen fontos a „földeltségünk”, az, hogy stabilan belső középpontunkra támaszkodva cselekedjünk, tervezzünk és ne a pillanat hevében.

A Vörös Föld energiáit elősegíthetjük azzal, ha minél többször összekapcsolódunk Földanyácskánkkal. Kiránduljunk, kertészkedjünk, kapcsolódjunk össze a négy elemmel (tűz, víz, föld, levegő). Háláljuk meg Földünknek, hogy helyet, táplálékot és oxigént biztosít számunkra. Tegyünk most mi Őérte!

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra:
Egyesítek, hogy fejlődjek
Vonzva az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.

Megerősítés:
Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.

Kin 156* Sárga Kozmikus Harcos* 10.26

the_witcher_fire_hand_blonde_warrior_21328_3840x2160A Kozmikus Harcossal véget ér a Mag hullámvarázs, elérkezett a számvetés napja, hogy végig gondolva azon új képességeinket melyekre az elmúlt időszakban szert tettünk, új terveket kezdjünk formálni. Ebben a Harcos bátorsága és intelligenciája lesz ma segítségünkre. Tegyük fel a kérdést, mihez szeretnénk fogni a kezünkben lévő lehetőségekkel? Ki az, akivé igazán válni szeretnénk? Hogyan tudnánk mindezt elérni?

A mai nap arra kér, hogy egyesítsük szívünk és elménk hangját, hagyjuk hátra az elmúlt napok fájdalmait, bocsássuk meg a múltban történteket és lépjünk tovább. Előfordulhat, hogy ma elbizonytalanodunk, esetleg úgy érezhetjük, hogy nem elegendő a tudásunk, nem vagyunk képesek összehangolódni a Szellemi útmutatással. Ekkor tudatosítsuk magunkban, hogy a kétkedés és a félelem nem old meg semmit, csupán leköti, leblokkolja minden energiánkat ahelyett, hogy azokat a fejlődésünk szolgálatába állítanánk! Mindez csak blokkolja a bizalmat és ezáltal az útmutatást! Tűzzünk ki magunknak apró részcélokat, melyek által könnyedebben el tudjuk elérni a Nagyobb célt! Szólítsuk ma meg belső Harcosunkat és engedjük neki, hogy feltöltsön bennünket a Változáshoz szükséges bátorsággal, erővel és kitartással. Halljuk meg mit súg a belő hangunk, és kövessük szavát, hogy a holnap induló Vörös Föld hullámban mindezt stabilizálhassuk és a fizikai szintre hozhassuk.

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.

Mantra: 
Kitartok, hogy kérdezzek
Túlhaladva a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem az univerzális tűz ereje vezet utamon

13. Tónus:
Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra: 
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Meditáció: 
Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.

Megerősítés: 
Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.