A Rezonáns Nappal, ma az önelfogadásra és a töretlen hitre sarkall bennünket. Kreatív energiáival és a Galaktikus Aktiváló portálnapok segítségével, ma nagy lépést tehetünk fejlődésünk érdekében. A Hullámvarázs felénél járunk, elérkezett az idő, hogy egy pillanatra megálljunk és töltekezzünk a Mindenség kiapadhatatlan forrásából.
A Nap a feltétel nélküliséget képviseli, hisz válogatás nélkül süt le jóra, „rosszra”, szépre és csúnyára, hidegre és melegre egyaránt. Soha nem ítélkezik, soha nem türelmetlen… Ő az idő, ő az Élet alapja. Ma ezt a tudást kell elsajátítanunk. Tudatosítsuk eddigi eredményeinket, ismerjük el és ne türelmetlenkedjünk! Haladjunk együtt belső folyamatainkkal, lássuk meg és ünnepeljük őket, de ugyanakkor vegyük észre a tanulási lehetőségeket is. Ne ostorozzuk magunkat, ha nem sikerült valami, hanem használjuk a Nap fényét arra, hogy megláthassuk a „kudarcunkban” a jót, a fejlődési lehetőséget. Feltételek nélkül szeressük önmagunkat, olyannak amilyenek vagyunk! Minden egyes botlás, rossz döntés, ránc, kiló, de még a gondolataink és érzelmeink is mind-mind szükségesek voltak ahhoz, hogy azzá váljunk, akik ma vagyunk. Legyünk hát hálásak és büszkék önmagunkra és eddig elért eredményeinkre! Találjuk meg belső napunkat, hogy így teljességünket megélve tudjuk Önnön fényünket és szeretetünket kiterjeszteni környezetünkre. Csakis így válhatunk azzá, aki lenni szeretnénk.
Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
Mantra:
Levezetek, hogy megvilágítsak
Ösztönözve az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
Az összhang rezonáns tónusával
Engem a szabad akarat ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.
- Tónus:
Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.
Mudra:
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Megerősítés:
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”
Meditáció:
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”
Ma a Ritmikus Vihar átalakító erői söpörnek végig életünkön, elmosva minden zavaró tényezőt és gondolatot, mely köztünk és a cselekvés között áll. A Vihar bizalomra és alázatra tanít. Lassan véget ér a Tzolkin első 20 napos ciklusa, így ez a nap felfogható egyfajta megmérettetésként is.
A mai nap feladata, hogy rátalálva belső erőközpontunkra, elindítsuk a cselekvést. A Felhangos Tükör ma segít rávilágítani azon illúziókra, melyek köztünk és célunk megvalósítása között állnak. A mai nap ajándéka tehát a tisztánlátás. Azáltal, hogy felismerjük ezen akadályokat, akár el is engedhetjük őket. Ebben a mai vezető jegy a Világáthidaló siet segítségünkre.
A Vörös Önálló Föld energiái, ma lehorgonyoznak bennünket a Most-ban, a Jelenben, arra kérve, hogy ne ítélkezzünk és hagyjuk, hogy a végtelen teljessége megmutatkozhasson Nekünk.
A Harcossal ma egy új szintre emelkedik a hullámvarázs témája, feltölt bennünket belső erővel és bátorsággal, hogy a tegnap felfedezett új utakra ráléphessünk. Arra ösztönöz, hogy álljunk ki mindazon dolgok és álmok mellett, amelyek megfogalmazódtak bennünk az elmúlt napokban.
A Lunáris tónusú Sas segít ma meglátnunk azt a hiányt, mely célunk megvalósításához szükséges. Mindezt azonban pozitív aspektusában kell lássuk, így nem hiányként éljük meg, hanem elsajátítandó feladatként! Ennek köszönhetően ma egy másik nézőpontból láthatunk rá az előttünk álló útra, amolyan „B tervként”.
A Mágneses Varázslóval egy újabb 13 napos ciklus veszi kezdetét. Ezt a Hullámvarázst a Varázsló minősége teszi emelkedettebbé. Követve minőségeit, kiépíthetünk egy olyan tiszta kapcsolatot a Szellemi vezetőnkkel, mely végig vezet bennünket belső folyamatainkon, összehangolva szívünk, lelkünk és elménk.