A Szoláris Harcos a felelősségvállalást, a cselekvést és a cél előtti utolsó hajrá érzését hozza életünkbe. A Harcos intelligenciájához, ma cselekvés párosul, mely kettő együttes erejével új távlatokat nyílnak meg előttünk.
A Harcos ereje, a kérdések helyes megfogalmazásában rejlik. Ehhez azonban előbb egyesítenünk kell elménk és szívünk szavát, hogy megerősíthessük a Szellemi összeköttetést és így a hitet önmagunkban. Az elmúlt napokban már körvonalazódott előttünk a Csillag hullámvarázs célja -és ezzel együtt a következő Tzolkin témája is-, most a megfelelő kérdés megfogalmazásával, pontosíthatjuk mindezt. Engedjük el félelmeinket, melyek gátolnak, és engedjük meg magunknak, hogy meghalljuk Szellemi vezetőnk hangját. Lássuk magunk előtt lebegő célt és azt a győzelemittas tudatot, amit majd akkor érzünk át, amikor elérjük célunkat. Vállaljuk fel erőnket, bízzunk a belső megérzéseinkben, hiszen legtöbbször a válasz onnan érkezik hozzánk. Tegyük fel hát a ki nem mondott kérdéseinket. Figyeljünk befelé, és fogalmazzuk meg mindazt, amire kíváncsiak vagyunk. Legtöbbször a helyes kérdés megfogalmazása a legnehezebb, de mire megszületik bennünk, és kimondjuk, a válasz is ránk talál. Engedjünk el minden gátló és visszahúzó tényezőt, félelmet, hogy eljusson hozzánk belső Szellemi vezetőnk hangja. Merjünk bízni képességeinkben, hogy megérezzük és meghalljuk az útmutatást, mely felfedi az utat, hogyan tudjuk elérni céljainkat.
Hamarosan Új Tzolkin veszi kezdetét!
Kezd ezt a tervezgetést azzal, hogy jobban megismered a benned rejlő potenciálokat, a fejlesztendő területeket, korlátokat, hogy minél hatékonyabban haladhass tovább Fejlődési utadon!
Kérj komplex személyes elemzést most akciósan, 4000 Ft-ért.
Mantra:
Lüktetek, hogy kérdezzek
Megvalósítva a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
A szándék szoláris tónusával
Engem a szabad akarat ereje vezet utamon
- Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.
Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.
Megerősítés:
„Felveszem személyi erőm botját.”
Meditáció:
„Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.”
A Galaktikus segítségével, ma visszatérnek hozzánk az előző hullámvarázs témái, hogy felmérjük, hogyan tudtuk gyakorlatba átültetni a Sas tanításait. Eldől, hogy mindaz, amit eddig tettünk, és azok a döntések, amelyeket meghoztunk, elegendőek voltak-e ahhoz, hogy a Mindenség tovább lendítsen bennünket utunkon. Ha kevésnek bizonyul, lehetőséget kapunk a további gyarapodásra, ha viszont elértük azt a szintet, ahol a Mindenség össze tud velünk kapcsolódni, megtapasztalhatjuk a sikert és a könnyed tovább haladást.
A mai napon a Rezonáns Varázsló segít elköteleződnünk céljaink felé azáltal, hogy megerősíti önmagunkba vetett hitünket és segít összekapcsolódnunk a felsőbb Isteni Akarattal.
A Ritmikus Égenjáró ma a döntéshozatalt hozza életünkbe, ezzel megtervezve a következő lépéseinket. A Ritmikus tónus, körbe jár, megvizsgál, felméri a kockázatokat és mérlegel. Ezzel egy új szintre emeli a Csillag hullámvarázs témáját és segítséget nyújt az Égenjárónak, hogy ebből erőt és bátorságot merítve kiléphessünk a komfort zónánkból.
Ma a Felhangos Ember tér be közénk, hogy felvázolja előttünk számtalan lehetőségünk színes palettáját. A mai nap arra kér, hogy figyelmünket, a hiányosságok feletti kesergés helyett, fordítsunk inkább a jelenlegi eszköztárunkra, melyet, ha jól használunk fel, ma egy kis plusz segítséget is kaphatunk az induláshoz.
Az Önálló Majommal ma megalapozzuk a Csillag Hullámvarázs témáját. A Majom, a szokásos játékosságával, csintalanságával egy újabb nézőpontot mutat meg, a Csillag minőség egy másik kivetülését. Felhívja figyelmünket, hogy nem minden fekete vagy fehér, arra, hogy a káosz is értelmet nyerhet, ha távolabbról nézünk rá.
Most hogy már meghatároztuk céljainkat és felismertük az esetleges ellenállásainkat, ma kezdetét veheti a tervezési fázis. A Kutya pedig felszínre hozza az érzelmi kérdéseket, valamint az önmagunkhoz és terveinkhez való Hűség kérdéskörét is.