A mai Galaktikus Tükör, segít szembenézzünk a jelenlegi helyzetünkkel. A Majom Hullámvarázsban megjelenő Tükör minősége, mindig egy újabb fényt gyújt elménkben, mely felismerés(-ek) által beérik az elmúlt periódus munkája.
A Tükör ma tehát a felismeréseket hozza el számunkra. Megtanít nem ítélkezni, hanem elfogadni, nem kifogásokat keresni/kreálni, hanem cselekedni. A mai napon olyan találkozások, helyzetek eshetnek meg velünk, melyek kitaszítanak bennünket lelki komfortzónánkból, belső középpontunkból. Ha azon kapjuk magunkat, hogy egy-egy szituáció, vagy személy szélsőséges érzelmeket vált ki belőlünk, ahelyett, hogy kihátrálnánk a konfliktus elől, vagy éppen ignorálnánk, nézzünk inkább szembe vele. Helyezkedjünk a csendes megfigyelő szerepébe és Lássunk, ne csak halljunk és érezzünk. Azáltal, hogy nem indulattal reagálunk ezen szituációkra, nem vonódunk bele érzelmileg, így tisztábban láthatjuk a Valódi okokat. Persze legtöbbször a vitás helyzeteket, az teremti, ami tükröt tart nekünk. Esetleg egy tulajdonság, mely bennünk is megvan, de a másikban szúr szemet… Elítélhetjük az „Ő” tulajdonságait, haragudhatunk is „Rá”, mert azok nem „Mi” vagyunk. De akár megjelenhet az irigység is, amiért nekünk nem volt bátorságunk megtenni azt, amivel a másik sikereket ért el. Számtalan variáció létezhet, melyet a végtelen Tükörterem tárhat ma elénk. A legfontosabb, hogy észleljük, amikor tükröt tartanak elénk és ne féljünk cselekedni, de azt is vegyük észre ha mi magunk válunk a tükörré.
A mai nap vezető jegye a Fehér Szél, mely segítségünkre lesz, hogy ma tiszta, őszinte kommunikációval oldhassuk meg konfliktusainkat, rendezhessük nézet különbségeinket. Tekintsük ajándéknak a ma felmerült helyzeteket, hogy így a MAG napok tiszta energiáival átitatva, végre feloldhassuk ezeket a blokkokat.
Lassan véget ér a Ságra Kristályos Mag évünk, és már érezhető a következő, a Vörös Kozmikus Hold évének hatása. Hogy felkészülhessünk erre a fontos ciklust záró évre, egy egész napot szánunk az Új év dinamikájának megismerésére.
Csatlakozz hozzánk a 2. Maja Évkezdő napunkon 2018 július 28-án.
Jelentkezés és bővebb információ ITT.
Mantra:
Harmonizálok, hogy visszatükrözzek,
Formálva a rendet
Lepecsételem, a végtelenség mátrixát
A teljesség galaktikus tónusával
A Szellem ereje vezet utamon
- Tónus:
Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.
Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Megerősítés:
Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.
Meditáció:
Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.
A Rezonáns Föld minőségével ma elérkeztünk a Majom Hullámvarázsunk feléhez. Érzelmileg és szellemileg is igen felkavaró napokat tudhatunk magunk mögött. A Majom hullámvarázs leginkább egy vad hullámvasútra emlékeztet, mely beláthatatlan kanyaraira, éles zuhanásaira, majd emelkedőire igazán sose lehet felkészülni, csak maximum áramolni vele. Most a 7. nap, ideális idő arra, hogy kissé megpihenjünk és elengedjük a „majré vasat”. Erre ma a Vörös Föld biztosít tökéletes alkalmat.
A Ritmikus Harcos segítségével, a kérdések által nyerhetünk olyan információkat, melyek segítik döntéshozatalunkat és növelik célkitűzésünk felé az elköteleződést. Már csak 4 nap van hátra a MAG napokból, használjuk ki hasznosan ezt az időd!
Elérkeztünk a Kék Majom hullámvarázs cselekvési fázisához. Eddig kijelöltük a célt, megismertük ennek gátját, megoldást kerestünk rá, cselekvési tervet készítettünk. Elérkezett az idő, hogy végre kilépjünk belső világunkból és fizikálisan is tegyünk céljainkért. A Cselekvést legjobban belső középpontunkból indíthatjuk, ahol most a Sas segítségével feltankolhatunk hittel, bizalommal. A Sas legfőbb húzó ereje a víziók, látomások, az, hogy madártávlatból már ráláthatunk a célra.
Ma a Varázsló minősége toppan be hozzánk elhozva az irányítás és a felelősségvállalás kérdéskörét. A Majom hullámvarázsban eleve nem javasolt tervezni, irányítani, de mindenképpen érdemes ma a Varázslóval összehangolni egyéni igényeinket, szándékunkat.

Ma a Vörös Égenjáró kíváncsi és tettre kész energiái mozdítanak ki bennünket komfortzónánkból, arra ösztönözve, hogy felfedezzük azokat az új lehetőségeket, melyeket az elmúlt napok tártak elénk.