A Szoláris Tükör segítségével ma ráláthatunk mindazon illúzióra, tévhitre, ami köztünk és célunk megvalósítása között áll. Ez a nap bár a cselekvést sürgeti, mégis arra kér, hogy tekintsünk önmagunkba a válaszokért. A mai nap segít újra felfedezni az belső szándékainkat, és elengedni mindazt, ami céljainkat már nem szolgálja.
A világ aszerint működik, amit mi gondolunk, hiszünk, érzünk, illetve, hogy milyen negatív vagy pozitív elvárásokat vetítünk ki a jövőbe. Éppen ezért, tudatosan figyeljük meg milyen benyomások érnek ma bennünket, mi az, ami kibillent az egyensúlyunkból, lelki békénkből. Vizsgáljunk meg minden olyan eseményt, vagy találkozást mely ilyen mély érzelmeket, szélsőséges hangulatingadozást okoz, mert ezek mind-mind önmagunk visszatükröződései. Lássuk meg, hogy mi a valós ok, és hogy életünkben ez mely területen és hogyan jelenik meg. Vajon a másik ember által képviselt és megmutatott viselkedés milyen mértékben van meg bennünk is? Elrejtjük, de ott van bennünk, vagy néha mi is tudunk ilyenek lenni? Tekintsünk ma környezetünkre mind tükrökre, melyek megmutatják, felnagyítják saját hibáinkat, olyan vonásainkat, amelyeket még nem tudtunk szeretettel magunkhoz ölelni. Nagyon fontos, hogy mindezt ne kudarcként fogjuk fel! Szeretettel és hálával forduljunk felé, és köszönjük meg tanítását. Minden, ami körülöttünk történik, miattunk, értünk történik. A kérdés csak az, hogy meg merünk-e nyílni, és őszintén meglátni mindazt, amit ez a sok-sok tükör mutat számunkra. Ehhez ma a Kutya energiái sietnek a segítségünkre, mellyel könnyebben el tudjuk fogadni önmagunkat és ismét szeretettel tudunk fordulni Önmagunk és mások felé.
Még elérhető a Vörös Kozmikus Hold év támogató karkötő, mely mindamellett, hogy gyönyörű, segít megbékélnünk és lezárnunk a múlt eseményeit és stabilan tart még a legerőteljesebb érzelmi hullámok alatt is.

Mantra:
Lüktetek, hogy visszatükrözzek
Megvalósítva a rendet
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
A szándék szoláris tónusával
Engem az időtlenség ereje vezet utamon
- Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.
Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Megerősítés:
Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.
Meditáció:
Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.
Ma a Föld energiái térnek vissza közénk, hogy felmérjék mindazt, amit az előző hullámvarázsban elsajátítottunk. A mai nap az itt és most-é, hogy észrevehessük a jelen pillanat ajándékait.
Elérkeztünk a Hullámvarázsunk feléhez, melyet a GAP napok ereje tesz hatákonyabbá. A Rezonáns Harcos ma elhozza az elfogadást és elengedés minőségét. Ez az az első pont, ahogy az utunk során feleslegessé vált terheinket végre letehetjük, hogy összekapcsolódva az Univerzum forrásával feltölthessük merülő félben lévő energia tartályainkat. A Harcos ma a kérdések mentén vezet tovább utunkon.
A Kék Sassal ma remény költözik szívünkbe, elősegítve, hogy lelkünk szabadon szárnyalhasson és rálelhessen hajtó erőire, melyek megerősítik célkitűzéseinket. A hullámvarázs hatodik napja mindig az elköteleződésről, a szervezésről és az egyensúly kialakításáról szól. A kettő együtt segít felfedeznünk belső értékeinket és hatékonyan szervezni mindennapjainkat, célunk elérése érdekében.
A Felhangos Varázsló megjelenése, ma felelősség vállalásra, és az személyes erőre fekteti a hangsúlyt, ami nagyban előre mozdítja hullámvarázsunk témáját, ami az Önértékelést és Önérvényesítést.
Ma a Galaktikus Aktiváló Portálnapok erejével, az Égenjáró lép be a Fehér Kutya hullámvarázsába. Jelenlétével feltüzeli kíváncsiságunkat, arra ösztönöz, hogy higgyünk és bízzuk belső értékeikben és ne féljünk hátra hagyni a régi mintáinkat.
Most, hogy már meghatároztuk céljainkat, felismertük a lehetséges akadályokat, az Elektromos Ember a ma megoldásokat hozza életünkbe. A mai nap témája a szabad akarat és a hiány minták kérdéskörét is feszegeti.