A Ritmikus tónusú Csillag, ma a Rend-re tanít és döntéshozatalt sürget. A mai nap arra kér, hogy teremtsük meg elménkben és életünkben is a harmóniát, az egyensúlyt. Tegyünk rendet elsősorban a fejünkben bocsátsunk meg és fogadjuk el Önmagunkat.
Elérkezett az Éjszaka hullámvarázs hatodik napja, immáron felmértük belső erőforrásainkat, a rendelkezésünkre álló képességeket és tisztába kerültünk a buktatókkal is. Ma elérkezett az igazság pillanata. Tanultunk-e az elmúlt napokból? Képesek vagyunk szembenézni önmagunkkal? A Csillag ma megmutatja, beragyogja az utat célunkig, amennyiben képesek vagyunk megnyílni és befogadni. Ennek feltétele az Önelfogadás. Törekedjünk ma a külső-belső harmóniára és álljunk készen arra, hogy szívünk hangját követve emlékezzünk céljainkra, és el tudjuk engedni mindazt, ami diszharmóniát, okoz. Ez lehet egy munkahely ahol folyamatosan konfliktusba kerülünk, de akár egy belső diszharmonikus érzés, például, ha azonosulunk szerepeinkkel, hogy azt hisszük mindössze ennyi, akik vagyunk: egy anya, egy férj, egy ügyvéd, egy vezető, vagy akár egy utcaseprő…. Az életben betöltött szerepeink nem határoznak meg bennünket! Erre emlékezzünk! Tágítsuk ki tudatunkat és vizsgáljuk meg képességeinket, tehetségeinket, és hallgassunk belső intuícióinkra! Valóban csak ennyik lennénk? Ugye hogy nem! Ettől sokkal több van bennünk! Ezen szerepek fontosak életünkben, de ne azonosítsuk magukat velük. A fejlődés, a tanulás soha nem érhet véget! Mindig van hova tovább jutni. Nem csak attól halhatunk meg, hogy elmúlik az életünk, hanem attól is, ha szertefoszlanak álmaink! Merjünk nagyot álmodni és tegyünk is érte: „Célozd meg a Holdat, ha el is téveszted a csillagok között landolsz!”
„Ahogy kint úgy bent, ahogy fent, úgy lent..” Ma öltöztessük díszbe szívünket és környezetünket is egyaránt és a Csillag meghálálja mindezt. A mai nap energiáit támogathatjuk azzal is, ha környezetünkben teszünk rendet, törekedjünk itt is a „lomtalanításra”, vagy akár alkossunk valami szépet, minden apróság számít!
Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
Rendeld meg most Saját, személyre szabott, Maja karkötődet, mely támogatja belső esszenciádat!
Mantra:
Szervezek, hogy megszépítsek,
Kiegyenlítve a művészetet.
Lepecsételem az elegancia tárházát,
Az egyenlőség ritmikus tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
- Tónus:
Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.
Mudra:
Ugyanaz a pozíció, mint a Kéz-nél – a kezek O-t formálnak fülmagasságban, alkarok függőleges helyzetben; azután a karokat fel és kifelé mozdítani, elengedve az O-t az ujjak szétnyitásával.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
Én vagyok a robbanás, zengő szikrák kozmikus kitörése az Isten szőnyegén.
Megerősítés:
Én vagyok a teljes jelenlét most. Én vagyok a csillagok harmóniája.
A Felhangos Kéz minőségével ma egy új lendületet kap az Éjszaka Hullámvarázsunk. A Felhangos tónus arra ösztönöz, hogy leljünk rá belső erőközpontunkra, ismerjük fel és el erőforrásainkat. A Kéz minősége pedig segít, befejezni és elengedni mindazt, ami ebben hátráltat. Mindaz, amit tegnap lezártunk azt ma feloldhatjuk, elengedhetjük, hogy helyét egy tiszta és új minőség vehesse át.
Az Önálló tónusú nap, az alapozás a stabilitás és rendszerezés napja. Együtt a Világáthidalóval azonban egy kissé passzívabb napot hoz. A Világáthidaló ma a megadásra és elengedésre szólít fel. Arra, hogy ma ne akarjuk megváltani a világot, hanem sokkal inkább forduljunk befelé, hogy az elmúlt napok eseményeit kissé összegezzük.
Az Elektromos tónus mindig arra ösztönöz bennünket, hogy lássuk meg, a céljainkat és kihívásainkat hogyan tudjuk egységbe rendezni, és ezáltal egy új fejlődési szintet elérni. Ezt az eleve aktív és kreatív napot, ma tovább fokozza a Vörös Kígyó minősége, mely az ösztönös megérzéseket és lelkesedést hozza el nekünk.
A mai nap arra hív, hogy nézzünk szembe a tegnap kitűzött cél kihívásaival. Lássuk meg, mi az, ami hiányzik a teljességhez és használjuk a Sárga Mag energiáit ahhoz, hogy mindezt kiküszöbölhessük. Rugaszkodjunk el a biztonság illúziójától és lépjünk rá a lehetőségeink ösvényére!
Most, hogy a Kutya Hullámvarázsban megtanultuk elismerni és érvényt szerezni önmagunk számára, elérkezett az idő, hogy kissé mélyebbre ássunk. Ez a 13 nap egy mélyebb Önismeretre hív bennünket, hogy felfedhesse előttünk rég eltemetett, elnyomott kincseinket. Ennek érdekében néha szembe kell néznünk belső félelmeinkkel, árnyrészeinkkel, melyekkel eddig bekorlátoztuk magunkat.
Ma van a Fehér Kutya Hullámvarázs utolsó napja, melyet a Fehér Kozmikus Szél kódol. A Szél a szellemi összeköttetésre, a belső vezettetésre helyezi a hangsúlyt. Lassan véget ér a 10; a Planetáris Megnyilvánulás Holdhónapja, mely beérése az Évünk témáinak. Így a mai Kozmikus tónus segít, hogy elengedjük mind a hónap, mind a hullám varázs témáját. Miközben pedig megválunk a régitől, megbékélünk a múltunkkal, segít, hogy átlépjünk az újba: megnyitja személyiségünket, tudatunkat, szívünket, hogy képesek legyünk az új befogadására, a tovább fejlődésre.