A mai nappal kezdetét veszi a 10. Maja Holdhónapunk, mely a Megvalósulás Planetáris Kutya hava (04.04-05.01-ig), melyet most a Ritmikus Világáthidaló minősége ível át. Ez a 28 nap Önmagunk felvállalásáról, hitrendszerünk és (év elején) kitűzött céljaink újbóli felülvizsgálatáról szól. Mindemellett arra kér, hogy engedjük el régi elavult gondolati mintáinkat, ragaszkodásainkat, a birtoklási- és irányítási vágyunkat, valamint az ítélkezést. Ez a néhány nap segít nekünk a kitartásban, az érzelmeink meg- és átélésében -bármilyen nehéz is,- hogy feloldva a blokkjainkat, rátaláljuk Esszenciális Önvalónkhoz vezető útra.
Minden hónap első napja meghatározza a következők napok minőségét, átszínezve az év, és az adott hullámvarázs témáját is. Ez a csodás sokszínűség és változatosság az, ami biztosítja megújulásunkat, fejlődésünket. Még ha ugyanazon leckén rágódunk is hosszú ideje, akkor sem unatkozhatunk, mert ennek a sokszínű nézőpontnak épp az a lényege, hogy több oldalról is szembesítsen bennünket sorsfeladatunkkal, így valamelyike előbb-utóbb biztosan „átmegy”.
A mai nap, az elhatározás és döntés erejével segíti a célirányos cselekvést. Szabadítsuk fel magunkat a korlátjainktól, attól, hogy mindennek úgy kell lennie, ahogy azt mi elterveztük és csak egyszerűen engedjük a Sárkány „hullámait” áramolni. Engedjük, hogy természetes gondoskodó energiáival feltöltsön bennünket és a bízzunk abban a megoldásban, amely felé ma terel bennünket. Vizsgáljuk meg Önmagunkat, hogy mik azok a dolgok, melyek megbéklyóznak; lehet ez régi kapcsolat, régi belénk nevelt minta, vagy akár csak egy berögzült rutin tevékenység, mely folyton ugyanarra az ösvényre terel bennünket, nem engedve a változást. Ezt könnyedén észre vehetjük, mert ma olyan helyzetekben, találhatjuk magunkat, melyek már túlságosan is jól ismertek. Azáltal, hogy mindig ugyanazon minta szerint reagálunk személyekre, helyzetekre, a végeredmény mindig ugyanaz lesz… Semmi esetre se ostorozzuk vagy ítéljük el magunkat, ha ezeket felismerjük! Egyszerűen lépjünk ki a megszokott körből. Bocsássunk meg magunknak és legyünk hálásak, hogy felismertük és így változtathatunk rajta. Adjuk át magunkat tiszta szívvel a Változásnak!
Szeressük és fogadjuk el Önmagunkat! Vállaljuk fel és álljunk is ki saját igényeinkért! Ebben a hónapban minden befektetett energia melyet magunkra és életfeladatunkra fordítunk, sokszorosan megtérül!
„Maradj otthon!” és használd ki ezt az időt, Önmagad fejlesztésére!
Új Tzolkin, Új Tervek!
Kezd ezt a tervezgetést azzal, hogy jobban megismered a benned rejlő potenciálokat, a fejlesztendő területeket, korlátokat, hogy minél hatékonyabban haladhass tovább Fejlődési utadon!
Kérj komplex személyes elemzést most akciósan, 4000 Ft-ért.
Email: majaharmonia@gmail.com
Mantra:
Szervezek, hogy kiegyenlítsek
Kiegyenlítve az alkalmat
Lepecsételem a halál tárházát
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
- Tónus:
Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.
Mudra:
Tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a https://youtu.be/woPfhzo5X1k weboldalon
Meditáció:
„Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.”
Megerősítés:
„Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.”
Az elmúlt napok lassú sodródása után, most a Vörös Felhangos Kígyó ad egy kis lendületet. A Felhangos tónus, mindig a Hullámvarázs 5. napja. Ezeken a napokon a terveinket kiemeljük az elvi síkból és meghatározzuk az irányát és megkezdődik a cselekvési fázis. Mindehhez ma tökéletes jegyként párosul, a Vörös Kígyó minősége, mely az ösztönök, a szenvedély és a lelkesedés érzését hozzák.
Mindaz az ajándék, amit a tegnapi nap hozott, ma egy olyan lehetőséget formál, mely tovább lendít bennünket célunk felé. A mai nap a tervezésé, az alapok megteremtéséé. Az Önálló tónus ma segít összegeznünk a célkitűzéseinkhez szükséges régi és új tulajdonságainkat, képességeinket, valamint az elmúlt napok tanításait, hogy ezeket felhasználva a meglévő készletünkből olyan cselekvési tervet kovácsolhassunk, mely egyéni és ránk szabott.
Az Elektromos Éjszaka minőségével most újabb mélységeinket fedezhetjük fel. A Sárkány hullámban megjelenő Éjszaka, elkalauzol bennünket az álmok birodalmába, ahol legféltettebb vágyainkat, és rejtett képességeinket, félelmeinkkel őrizzük. Három napja kitűzött céljaink eléréséhez szükséges „eszközöket” itt biztosan megtaláljuk. Ehhez azonban elengedhetetlen az, hogy szembe nézzünk félelmeinkkel, kétségeinkkel.
A mai napon felmerülhet az elkülönültség érzése, megjelenik a kapcsolódási vágy. A sárkány hullám második napján mindez nem meglepő, hisz a Lunáris tónus mindig az akadályokat, a kifogásokat hozza fel, megmutatva célkitűzéseink másik végletét. Lévén a Sárkány épp arra kér bennünket, hogy törődjünk önmagunkkal és saját igényünket helyezzük előtérbe, most az eltúlzott véglet érzése keríthet hatalmába, megfűszerezve a kétkedés és bizalmatlanság érzésével.
A Sárkány minősége az élet forrása, isteni gondviselés és támogatás. Ő az gondoskodó Ősanya, aki erejével táplál, védelmez. Így a mai nap olyan biztonságos teret nyújt, melyben bátran tervezgethetünk, akár rövid (egy hullámvarázs), akár hosszú távra (Tzolkin- 260 nap). Ma, mint egy mágnes vonzzuk magunkhoz azon témákat, mellyel a következő napokban dolgoznunk kell.
Elérkeztünk a Tzolkin és a Csillag Hullámvarázs utolsó napjához. Lezárult egy 9 hónapos/260 napos ciklus. A mai nap a megbékélésé és az elengedésé, hogy holnap tiszta, új lappal kezdhessünk egy új ciklust.