A tegnap kitűzött célkitűzéseinknek, meghatározó eseményeknek, ma a Lunáris tónussal megjelenik az ellenpólusa, vagyis kihívása. Ez a nap kimozdít, elindít bennünket egy úton, hogy megvalósíthassuk önmagunkat. A Lunáris tónushoz ma a Vörös Kígyó minősége társul, mely életerőt, szenvedélyt ad mindehhez.
A mai nap arra szólít fel, hogy nézzünk szembe a kihívásokban rejlő tükörképpel, lássuk meg mi az, ami még hiányzik belőlünk a kiteljesedéshez. Vizsgáljuk meg, hogy életünk mely területe az, ahol a megszokás és rutin vette át az irányítást, ahol lélek nélküli robot megy csupán. Az elmúlt napok eseményei során olyan új képességekre, készségekre leltünk rá önmagunkba, melyek megérettek a kibontakoztatásra. Töltsük fel ezt a kígyó lelkesedésével, tüzével, hogy a legjobbat tudjuk kihozni a holnap induló GAP napok sorából. Szítsuk fel életünk parazsát, találjunk rá arra, ami lelkesedéssel tölt fel bennünket.
A Kígyó képviseli a szenvedélyt, az életösztönt, a lelkesedést, így a vért, a szexualitást és az ösztönös megérzéseket is. Figyeljünk hát ma testünk jelzéseire, mert fontos üzenettel érkeznek. A mai nap tökéletes nap arra, hogy testünknek megköszönjük közreműködését életünkben. Életünk során testünk sok mindent elviselt tőlünk, gyermekkorunk felelőtlen szaladgálását, horzsolásokat, töréseket, napégést, felnőtként pedig a káros szenvedélyeink cibálják meg őt. Testünk emlékszik minden hatásra, jóra ugyanúgy, mint a rosszra. Adjunk hálát érte, viseljük gondját, amiért cipeli terheinket és kiszolgálja igényeinket nap, mint nap. Engedjük, hogy a Kígyó feltölthessen életerővel, szenvedéllyel és lelkesedéssel.
Rendeld meg most Saját, személyre szabott, Maja karkötődet, mely támogatja belső esszenciádat!
Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
Most akciósan csak 6000 ft-ért!
Érdeklődni: majaharmonia@gmail.com
Mantra:
Polarizálok, hogy túléljek
Vonzva az ösztönt
Lepecsételem az életerő tárházát
A kihívás lunáris tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon
- Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.
Mudra:
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
„Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.”
Megerősítés:
„Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.”
A lassan 40 napja tartó intenzív időszak, igencsak felkavarta az életünk állóvizeit. Ereje kizökkentett a megszokottból, új nézőpontot hozott, összezavart és egy érzelmi hullámvasútra ültetett fel. Ahogy a Tzolkin legintenzívebb energiáit kezdjük hátra hagyni, egyre enyhül a feszítés, a nyomás. Most ennek az időszaknak az utolsó Hullámvarázsa veszi ma kezdetét. Elérkezett az idő, hogy végre leváljunk ezekről a fájdalmas emlékekről, elengedjünk témáit és végre felszabaduljuk! Csakis így, nyugodt és tiszta fejjel ismerhetjük fel az elmúlt időszak ajándékait, mely bennünk megszületett. Ebben lesz most segítségünkre a Sárga Mag Hullámvarázs 13 napja.
Elérkeztünk a Kék Majom Hullámvarázs utolsó napjához, melyet a Kozmikus Éjszaka minősége kódol. Ma búcsút mondhatunk a Majom trükkjeinek, kifacsart terveinek, melyek bármily bizarr módon is, de segítettek másként láttatni világunkat. A megkönnyebbülés és bőség napja ez, hisz felszabadulunk az eddigi stressz alól, hogy új tudással, lehetőségekkel léphetünk át a holnap induló Sárga Mag Hullámvarázs aktív és cselekvő minőségeibe.
A mai napunkon a Fehér Kristályos Szél söpör át, elhozva a felismerés és tanulságok megosztásának igényét. A mai nap ma arra ösztökél, hogy idézzük fel az elmúlt napok eseményét, hozzuk szinkronba Szívünk és Lelkünk hangját, hogy eljuthasson hozzánk Szellemi vezetőnk útmutatása.
A Spektrális Sárkány felszabadító minőségével, ma a bizalom és a biztonság érzése veszi át az irányítást. Az elmúlt napok eseményei után ránk fér egy kis Ősanyai minőség. A Spektrális minőség segít leválnunk a Kék Majom Hullámvarázs témájáról, letisztítja előttünk a képet, hogy csak a lényeg maradhasson. Ezáltal fel is készít bennünket ezen intenzív időszak utolsó hullámvarázsára, mely a Sárga Mag minőségét hozza el és mely tartalmazza az utolsó 10 napos GAP nap sorozatot.
A Planetáris Nappal véget ér a MAG napok sora és kiteljesedik a Kék Majom Hullámvarázs témája is. Mindaz, amiért eddig dolgoztunk végre célba ér, értelmet nyer. Ma van a napja, hogy felidézve eredeti célkitűzéseinket, ránézzünk a nagyobb egészre, az idáig vezető útra, kitérőkre, és ha szükséges, még egyszer kicsit korrigáljunk a végeredményen.
Már csak 2 nap van hátra a MAG napok áldásos tevékenységéből. Az elmúlt 18 napban ránk zúdult kristály tiszta energiáknak, mára már kissé elcsigázottnak, összezavarodottnak is érezhetjük magunkat. Épp ezért, tökéltes segítő-nap virradt ránk, melyet a Szoláris Vihar felszabadító/átalakító minősége kódol. A mai nap támogatásával végezhetünk egy kis tereprendezést szívünkben és elménkben, hogy a beérkezett infó-halmazt picit összesűrítsük és megszűrjük mi az, amire jelenlegi célunkhoz tényleg szükségünk van és mi az, amit végre elengedhetünk.