Tzolkin Challenge: 2. Hullámvarázs 2020.12.28-2021.01.09
Ma a Szoláris Szél minősége kavarja fel gondolatainkat, cselekvésre ösztökélve. A Szél minősége a szellemi jelenlétről, az őszinte kommunikációról, valamint az ellentétek kiegyenlítéséről szól. A Szoláris tónus pedig felerősíti a bennünk lévő szándékot, segít, hogy lezárjuk, befejezzünk egy adott időszakot, ciklust. Vagyis mindaz, amit a Varázsló hullámvarázsban eddig elsajátítottunk, azt ma összegeznünk kell és letisztítanunk minden felesleges sallangtól, hogy a holnapi planetáris napon kiteljesedhessünk benne.
A hullám kilencedik (szoláris) napjához érve energiáink, lelkesedésünk megcsappanhat, a sok esemény között, valahogy elveszik a cél, a húzó erő. Ahhoz, azonban, hogy célba érjünk, kell még egy utolsó hajrá, erönkön felül kell teljesítenünk, megugorva határainkat, ahol végre bekapcsolódhat a Mindenség támogató ereje, hogy átlendítsen bennünket a holtponton. Ehhez támaszkodnunk kell az elmúlt hullámvarázs során megtapasztalt bizalom és a hit erejére. A Varázsló hullámvarázsban megjelenő Szél minősége segít felkapcsolódnunk a Szellemi vezettetés hullámhosszára, hogy sugallatával segítsen döntéshozatalunkban, elhatározásunkban és a kivitelezésben. Éppen ezért ma nyitottnak kell lennünk minden beérkező információra!
Ha tehetjük, kezdjük a napot egy rövid meditációval, kapcsolódjunk fel szellemi vezetőnkhöz, belső mágusunkhoz és kérjük segítségét a felismerésekhez. Ebben a lecsendesedett állapotban lehetőséget kapunk arra, hogy tiszta szívvel és őszintén tudjuk kikommunikálni önnön igényeinket és tisztázhassuk az esetleges nézeteltéréseinket. A mai a feltárulkozás és megértés napja lehet. Tegyük mindezt ítélkezés és önostorozás nélkül. Legyünk nyitottak és áramoljunk együtt a Varázsló hullámvarázs energiáival.
Ha még nem tetted, csatlakozz a Tzolkin Challenge-hez és dolgozz Önmagon, Önmagadért! Olvass róla, csináld végig.
TZOLKIN CHALLENGE / A Fehér Varázsló Hullámvarázs feladata:
- Végy egy tiszta füzetet és kezdj neki a célok megfogalmazásának!
Mi az, amire lelked mélyén igazán vágysz? - Vizsgáld meg a Személyi erő és Irányítás kérdéskörét önmagadban, életedben. Vajon mi motiválja tetteinket; elismerés, az ego megerősítése, státusz?
- Amikor csak tehetjük, naponta meditáljunk, de legalább is csendesedjünk el 20 percre. Zárjuk ki a kavargó gondolatainkat és a külvilág zaját.
- Kapcsolódjunk össze belső Mágusunkkal, és kérjünk tőle útmutatást.
Mantra:
Pulzálok, hogy kommunikáljak,
Megvalósítva a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
A szándék szoláris tónusával
Engem a végtelenség ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.
- Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.
Mudra:
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
“Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.”
Megerősítés:
“Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.”
A mai napra visszatérnek az előző Hullámvarázs témái; az Új kezdetek, a Bizalom és az Öngondoskodás, hogy felmérjék, vajon képesek vagyunk-e kiállni Önmagunkért, saját igényeinkért, vagy még mindig nem találtuk meg az egyensúlyt, adok és kapok között? A mai nap vezető jegye a Vörös Kígyó, mely mindezt feltölti erővel, szenvedéllyel, hogy átpenderítsen bennünket ezen kihíváson.
A 6. Maja Holdhónapunk utolsó heténél vagyunk, a Varázsló Hullámvarázs felénél. A Rezonáns tónus mindig türelemre int. Mint 7. nap, magában hordozza a 7es szám misztériumát (7 csakra, 7 sugár, 7 bolygó, piramis 7 lépcsője, stb.). Rácsatlakoztat bennünket az Univerzális energiahálózatra, hogy általa töltődhessünk. Arra sarkall, hogy fogadjuk el a valóságot és önmagunkat. Összehangolja szívünk és elménk. Mindez a Sárga Nap tüzes erejével, önelfogadásra és töretlen hitre sarkall bennünket.
A Ritmikus tónus egyensúlyt hoz létre a tervek és a tettek között. Ezáltal kezdetét veszi a cselekvés. Ez az a nap amikor meghatározzuk cselekvésünk irányát és döntünk. Letesszük voksunkat célkitűzésünk mellett, elköteleződünk. Ezt támogatja a mai Kék Vihar minősége, mely segít eltakarítani minden felesleges sallangot, mely eltereli, vagy elvonja energiáinkat célunktól.
A 2020-as évet a Vörös Önálló Föld minőségével zárjuk, mely megadja a szükséges stabilitást és földeltséget ahhoz, hogy a mögöttünk álló évet elengedjük és reménnyel telve léphessünk át a 2021-es évünkbe. Az előző Hullámvarázsban (Vörös Sárkány) a bizalom és biztonság témakörével dolgoztunk. A mai nap pedig emlékeztet arra, hogy senki más nem adhatja meg nekünk azt a szeretetet, erőt és hitet, mire szükségünk van Szellemi szárnyalásunkhoz, csakis mi magunk. Az Önálló tónus minden megvalósítás alapja. Ezeken a napokon egységbe rendezzük az eddig tanultakat és a rendelkezésre álló eszköztárunkból (minőségekből) cselekvési tervet kovácsolunk.
A hullámvarázs harmadik napja mindig egy új szintet hoz a témában, melyhez most a Harcos intelligenciája és belső ereje csatlakozik. Legyen bátorságunk és bizalmunk hallgatni a belső hangra mely az utunkra vezényel bennünket.
A Lunáris Sassal, ma ráláthatunk azon buktatókra, melyek gátolják a Szellemi vezettetésünkkel való összekapcsolódásunkat. Távolodjunk el a probléma forrásától, hogy tisztábban láthassuk a nagyobb képet és felfedezhessük a mozgató rugókat.