Tzolkin Challenge: 10. Hullámvarázs 2021. 03.29-04.10
A Kígyó hullámvarázs hatására újra áramlásba kerültek életünk energiái. Csakúgy, mint az természetben, bennünk is elérkezett a Változás és kiteljesedés időszaka. A mai napon, mindaz amiért dolgoztuk az elmúlt napokban fizikai formát ölt.
Mindaz a tudás, melyet megtanulnunk ebben a hullámvarázsban, ide értve a fizikai, szellemi érzelmi tapasztalásokat is, arra szolgált, hogy újra áramlásba hozzuk a bennünk lévő Életenergiát. A ma megjelenő Varázsló minősége segít elsajátítottunk, az ezzel az erővel járó felelősséget és ennek helyes használatát. Nézzünk szembe ma saját bizonytalanságainkkal és tegyük meg a lépéseket azért, hogy azzá válhassunk, akik valójában lehetnénk. Vállaljuk fel a felelősséget új minőségeinkért, és bátran kamatoztassuk mindazt, melyért az elmúlt napok során megdolgoztunk. Törekedjünk azonban arra, hogy cselekedeteinket ne csupán az Önös érdek vezesse, hanem minden esetben hangoljuk össze a Mindenség szolgálatával is, hisz immáron tudjuk, hogy ami a nagyobb mintát szolgálja az bennünket is csak emelhet. Engedjük el a megfelelés és az irányítás utáni vágyat, és vegyük észre, belő értékeinket, hogy ezeken keresztül a szeretet és a Fény beáramolhasson életünkbe.
Ma álljunk meg egy percre és meditációban idézzük fel az elmúlt napok eseményeit, tanításait, kapcsolódjunk össze a belső Mágusunkkal, hogy segítségével létrehozhassunk Önmagunkban a Változást, a Csodát.
TZOLKIN CHALLENGE / A Vörös Kígyó Hullámvarázs feladata:
- Végy egy tiszta füzetet és kezdj neki a célok megfogalmazásának!
- Vizsgáld meg, hol hatja át életedet a rutin és a megszokás? Hol van az, ahol épphogy csak izzik a parázs. Ahol hiányzik a tűz, a lelkesedés a szenvedély… TE magad!
- Tudatosan fókuszálj ezekre a helyzetekre, területre, szítsad fel a tüzet spontaneitással, valami újjal és váratlannal.
- Használd a tested, szenvedélyed, érzékiséged az átalakulás eszközeként, hogy általa egy magasabb tudatossági szintre kapcsolódhass fel.
- Végezz csakra tisztítást! Ha teheted, kezdj minden reggelt Csikung gyakorlatokkal.
- Figyelj a gyomor tájékáról érkező ösztönös megérzéseidre, melyek most mindig megsúgják a helyes irányt.
Mantra:
Tökéletesítek, hogy varázsoljak,
Előállítva a fogékonyságot.
Lepecsételem az időtlenség kimenetét,
A megnyilvánulás planetáris tónusával.
Engem a szellem ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál vagyok … Lépj be
- Tónus:
Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával
Mudra:
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)
Meditáció:
„Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!”
Megerősítés:
„Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.”
A Szoláris tónusú Égenjáró minősége ma felerősíti a szándékot, megadva azt a bizonyos utolsólökést, mely elrepít bennünket a célig. Ebben a napban van a legtöbb cselekvési energia, melyet az Égenjáró kíváncsisága csak tovább fokoz. Újra mozgásba jönnek elakadt helyzeteink, kibogozódnak a lehetetlen helyzetek és feltöltenek lelkesedéssel és kitartással.
A soron következő 7. GAP napunk a megmérettetésé. Újra előtérbe kerülnek az előző hullám témái. A Galaktikus tónus ugyanis, a harmonikus rezonancia, vagyis az együtt rezgés minőségét hordozza. Ma eldől, hogy mindaz, amit eddig tettünk, és azok a döntések, amelyeket az elmúlt napokban meghoztunk, elegendő-ek voltak-e ahhoz, hogy a Mindenség tovább lendítsen bennünket utunkon.
A mai nappal átléptünk a 10. Maja Holdhónapba, mely a Megvalósulás Planetáris Kutya hónapja. A következő 28 napban az Önérvényesítés és Önbizalom lesz a porondon. Arra kér, hogy higgyünk Önmagunkban, értékeinkben és ne engedjük, hogy bármi is letérítsen utunkról. Idézzük fel (ha volt) éves célkitűzésünk, finomítsunk, csiszoljunk rajta, formázzuk át ha szükséges. Ahogy ahhoz már hozzászokhattunk, minden ciklus első napja, az adott nap saját energiáival átszínezi, megbolondítja a hónap/év/stb. témáit. Tehát a ma induló 10-es hónap Önmegvalósító energiáihoz, a Kék Rezonáns Majom, trükkös nézőpont váltása társul. A következő napok erősen próbára teszik érzelmeinket, fizikai létünket. Megtanít bennünket a jelenben gondolkodni a kötelességeink és feladataink elvégzéséhez is. Segít nekünk a kitartásban, az érzelmeink átélésében, a szenvedésben, amíg fel nem oldjuk ezeket, hogy aztán megtaláljuk az életminőségünkhöz vezető utat. A Kutya fantasztikus társ és bölcs tanító. Megtanít a nehézségek közepette is hűségesen kiállni önmagunkért, valaki mellett, megnyílni teljes szívvel mások előtt, ezáltal gyógyít.
A kilencedik hónapunk végéhez értünk. A hónap utolsó napja egyben a Kígyó Hullámvarázs 6. napja is melyet a Fehér Ritmikus Kutya fémjelez. Aktív, cselekvéssel és szeretettel teli nap előtt állunk. Most, hogy a tervezési fázisokon már túl vagyunk, a Ritmikus tónus immáron a célirányos cselekvést sürgeti.
A Felhangos Hold ma a GAP napok erejével segít letisztázni és összpontosítani az eddigi ismereteinket, hogy meghatározhassuk a haladásunk irányát. Mindemellett a Felhangos tónus (5-ös) a Lélekszám megtestesítője, így ma fontos, hogy ráleljünk belső erőforrásunkra és feltöltsük energia készleteinket.
A GAP napok sorozatának következő állomása, a Sárga Önálló Csillag; vezetője a Sárga Mag. A mai nap egy kis megnyugvást, stabilitást és rendet hoz a kusza mindennapokba. Segít egyensúlyba hozni szívünk és elménk hangját, hogy a káoszban is megláthassuk a Rendet. A mai nappal megteremthetjük azt a stabil és biztonságos alapot, melyre építkezhetünk és ahová a következő intenzív időszakban visszatérhetünk töltődni.