A Lunáris Sassal, ma ráláthatunk azon buktatókra, melyek gátolják a Szellemi vezettetésünkkel való összekapcsolódásunkat. Távolodjunk el a probléma forrásától, hogy tisztábban láthassuk a nagyobb képet és felfedezhessük a mozgató rugókat.
Duális világban élünk, fény-sötétség, fent-lent, öröm-szomorúság és még sorolhatnám. Ahhoz, hogy értékelni tudjuk az örömöt, sajnos meg kell tapasztalnunk annak hiányát, a szomorúságot is. Ahhoz, hogy egyensúly legyen és felelős döntést tudjunk hozni, meg kell ismernünk a mindkét végletet. Ma tehát megjelenik a célkitűzéseink ellenpólusa, egyfajta hiány állapotként. Szánjunk ma időt arra, hogy megismerjük, megtapasztaljuk ezen kihívásokat, hogy tanulhassunk belőlük. Legyünk nyitottak és figyeljünk a belső hangunkra. Ahelyett, hogy belesüllyednénk a negatív elméletekbe, vagy még rosszabb, hagynánk magunkat eltántorítani célunktól, a Sas más megoldást kínál. Arra kér, távolodjunk el a konfliktusoktól, hogy madártávlatból felfedezhessük a bennünk rejlő tanítást, lehetőséget! Tudjuk, hogy a megoldásokhoz szükséges képességek bennünk vannak! Nekünk csupán újra meg kell tanulnunk hinnünk Önmagunkban és álmainkban, és úgy használni fel ezeket, hogy a nagyobb EGYséget is támogassák. Hallgassunk ösztöneinkre a belső Varázslónkra és hagyjuk, hogy ezek vezessék cselekedeteinket.
Mantra:
Polarizálok, hogy teremtsek
Stabilizálva az elmét
Lepecsételem a látomás kimenetét
A kihívás lunáris tónusával
Engem a beteljesítés ereje vezet utamon
2 . Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.
Mudra:
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a youtube.comoldalon.
Meditáció:
Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.
Megerősítés:
Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.
A Sárkány hullámvarázsban kiépítettük a bizalmat és belső biztonságunkat, kijelöltünk egy célt. Megtanultuk hogyan adjunk hangot önnön igényeinknek. Most a második Hullámvarázsban megtanuljuk, hogyan kössük össze egyéni céljainkat az Isteni akarattal, hogy célba is érjünk. Az akarat, mely nincs összhangban az istenivel, önmagán kívülre tekint válaszokért és erőért. Ha befelé fordulunk vezettetésért, akkor visszatalálunk a természetes összhang-hoz és érzékenységhez.
A Tzolkin első Sorspalotája a Születés terme, mely időszakban tervezünk, alakítunk céljainkon úgy, hogy az a következő majd 9 hónapban kiteljesedhessük. Egy Tzolnik alatt, 5 Sorspalotát járunk be, minden sorspalotában 4-4 Hullámvarázzsal.
A Kristályos Ember, a felismeréseket és az ezzel járó lehetőségeket hozza ma ez életünkbe. A Tzolkin első hullámvarázsa mindig meghatározó, ilyenkor teremtjük meg azokat az esszenciális alapokat, melyből kiindulhatunk. A Sárkány hullám a bizalom és a biztonság megtapasztalását, újra teremtését, megerősítését (ki hol tart) hozta el. A Kristályos tónusú napon felismerhetjük az elmúlt napok tanulságát, hol korlátoztuk esetlegesen be magunkat, hol vagyunk most ebben a kérdéskörben.
A Spektrális tónus, a Felszabadulás tónusa. Minden hullámvarázs 11. napján a hullám témáival teljesen ellentétes témák, energiák érkeznek, melyek segítenek levállni, eltávolodni minden eddigi koncepcióról. Azáltal, hogy feloldjuk ezt a struktúrát, teret engedünk annak, hogy a következő ciklusban valami új, friss esemény, vagy lehetőség bontakozhasson ki, melyből tovább fejlődhetünk. A mai napon, a Kék Majom siet ebben a segítségünkre, hogy a humor és a gyermeki ártatlanság bájával kiforgasson eddigi rendszerünkből. Nem válogat az eszközökben, csak úgy „BUMM”..! Hirtelen, egyszercsak a semmiből, valami lesz! Tudom, tudom… Hidd el, ma meg fogod érteni. 😊
Ma a Fehér Planetáris Kutya puha és szeretettel teli energiái vesznek körül bennünket, hogy rávezessenek az Önmegbecsülés és önmagunk szeretetének fontosságára. A Planetáris tónussal beérik mindaz, amit a Mágneses tónusban célként jelöltünk ki. Minden Tzolkin első hullámvarázsa, a Vörös Sárkányé, mely az Új kezdetek, a Hit és a Bizalom kiépítésével foglalkozik. Megtanít az adás-kapás egyensúly törvényszerűségére, valamint a „Megérdemlem” igazságra; arra, hogy ismerjük fel és kommunikáljuk ki bátran saját szükségleteinket, vágyainkat. Mi más is lehetne eme hullámvarázs 10. napjának minősége, mint a Fehér Kutya.