Kin 186* Fehér Önálló Világáthidaló* 06.23

WindA mai Világáthidaló napjával elérkezett a megadás és elengedés ideje. El kell, hogy engedjük az irányítást és megadni magunkat a magasabb Eszme érdekében. Ehhez az Önálló tónus ma megteremti az egyensúlyt és a stabilitást.

Az Éjszaka rámutatott álmainkra, vágyainkra, de ugyanakkor előtérbe kerültek a félelmeink is, melyek visszatartottak attól, hogy elérjük ezeket. Távolodjunk el a félelmeinktől, lássuk meg mennyire reálisak, vagy hogy éppen mennyire csak a régi berögzült szokások kreálják őket. Ne felejtsük el, hogy ami ellen harcolunk, az ellenállásunkkal együtt növekszik. A Világáthidaló ma ahhoz nyújt támogatást, hogy elengedjünk az irányítást az Életünkből. Haljunk szimbolikus halált és adjuk fel azon hiedelmeket melyek csak korlátoznak minket. Tegyük mindezt alázattal!

Legyünk készek feladni mindazt, ami már nem szolgál minket, mert a Világáthidaló mutathat olyan új dolgokat, melyeket eddig észre sem vettünk, zártságunk és a régi dolgokhoz való ragaszkodásunk miatt. Miután mindez letisztult, készítsük elő a következő lépésünkre a tervet.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Meghatározok, hogy kiegyenlítsek
Megszabva az alkalmat
Lepecsételem a halál tárházát
A forma önálló tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra:
Tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.

Megerősítés: 
Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.

Kin 185* Vörös Elektromos Kígyó* 06.22

312788_569569973060232_1122951914_neditAz Elektromos tónussal ma egy új szintre emelhetjük a Kék Éjszaka hullámvarázs témáját. A Kígyó ma feltölt bennünket életerővel, szenvedéllyel, és elhozza számunkra az ösztönös megérzéseket, melyek rávezetnek a célunkhoz vezető leghatékonyabb útra.

A Kígyóval ma felismerhetjük, azon részeinket ahol egyszerűen csak pang az életenergiánk, ahol még elakadások találhatók. Ez a nap arra ösztönöz, hogy lépjünk ki a megszokott rutinból és bátran váltsunk irányt. Cselekedjünk spontán, megérzéseinkre hagyatkozva, hogy közelebb kerülhessünk célunkhoz. Az Éjszaka hullámvarázsában megjelenő Kígyó, segít feldolgoznunk azokat a mélyen bennünk rejlő érzelmeket, sérüléseket, melyek blokkolját életenergiánkat, felfedve az ezek mögé bújtatott ajándékainkat. Arra kér, hogy szabadítsuk fel magunkat ezektől az elakadásoktól, töltekezünk fel újra Életigenléssel és szenvedéllyel, hogy minden pillanatban legyen bennünk az élet élvezetének érzése, a hála, a szenvedély, mert csakis így tudjuk elérni azokat a változásokat, amelyekre vágyunk. Ebből az állapotból tudjuk kisugározni magunkból mindazt, amit szeretnénk, ha világunk része lenne. Ehhez pedig belső egyensúly, egység, lelkesedés és életerő szükséges

A Kígyó segít oldani a csakrákban fellelhető elakadásokat, így hatékonyan támogathatjuk energiáit, ha a napot energia tisztítással , vagy feltöltő Chickung gyakorlatsorral kezdjük. Hatására újra frissnek és energikusnak érezhetjük magunkat,

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Aktiválok, hogy túléljek,
Megkötve az ösztönt.
Lepecsételem az életerő tárházát,
A szolgálat elektromos tónusával.
Engem az univerzális víz ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra: 
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.

Megerősítés: 
Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.

Kin 184* Sárga Lunáris Mag* 06.21*Galaktikus Aktiváló Portálnap

floating_island_by_hofarts-d5tsr0tA Lunáris Mag napját felerősítik a Galaktikus Aktiváló Portálnapok ereje is, így biztosítva az ideális napot ahhoz, hogy lefektessük új céljaink alapjait. MA felszínre emelkednek azon képességeink melyekre szükségünk lesz a következő napokban.

Minden apró magocska már a kezdetekkor magában hordozza, a későbbi pompás virág esszenciáit. Merjük elengedni a régi berögzült szokásainkat és adjuk meg a lehetőséget az elénk kerülő szituációknak, gondolatoknak, hogy a bennünk szunnyadó magvak szárba szökhessenek. A mai napa Lunáris tónussal a polaritásra hívja fel még figyelmünket, arra kér, hogy tapasztaljuk meg a másik „végletet” is mielőtt döntenénk. Ma tehát előfordulhat, hogy megtapasztalhatjuk a Hullámvarázs kihívásait, akadályait. Tartózkodjunk belső középpontunkban és őrizzük meg hitünket Önmagunkban. Ne engedjünk a kis hangnak, mely kétségeket ébresztve le szeretne beszélni bennünket a változásról, a fejlődésről! Igen, hátra kell hagyni a „biztonságos” múltat, mintákat ahhoz, hogy felérhessünk egy új szintre. Igen, itt egy ideig minden új lesz és szokatlan, de emlékezzünk arra, hogy amikor erre a szintre érkeztünk még ez is idegennek tűnt. Töltekezzünk fel az Éjszaka bátorságával és merjünk belevágni az új projektekbe! Ne elégedjünk meg a tudattal, hogy ezen képességek bennünk vannak. Cselekedjünk! Ez a nap lehetőség arra, hogy meglássuk eddig nem tudatosított képességeinket, erényeinket, erősségeinket, és energiát adjunk nekik.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Egyesítek, hogy célozzak,
Stabilizálva az öntudatot.
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét,
A kihívás lunáris tónusával.
Engem a bőség ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra: 
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.

Megerősítés: 
Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja

Kin 183* Kék Mágneses Éjszaka* 06.20

12341577_913427638743015_4506392816594781665_n(1)A mai nappal elkezdődik az Éjszaka hullámvarázsa, mely egy belső utazásra invitál bennünket, hogy felfedezhessük a bennünk rejlő ajándékokat. A Mágneses tónus ma felszínre hozza azon területeket, amelyekkel a következő 13 napban dolgoznunk kell.

Az Éjszaka jegye mindig nagyban támogatja a fejlődésünket! Lelkünk legeldugottabb zugaiba nyújt betekintést, rávilágít önnön korlátainkra, de akár a felszínre hozhat félelmeket is. Tudatosan emlékeztessük magunkat, hogy minden dolog vagy esemény, ami rossznak tűnik, biztosan tartogat magában pozitív, előrevivő szándékot is. Tehát bármi, amivel találkozunk, ami velünk történik, vagy bennünk érzésként felbukkan, biztosan rejt magában egy olyan ajándékot, mely felismeréséért jött létre. Az Éjszaka mindig egy kicsit csendesebb, időszakot hoz el számunkra, mely nyugalmat teremt – ahogy tudatosan szembenézünk félelmeinkkel! Használjuk ezt az időszakot arra, hogy picit elcsendesedünk, és befelé fordulunk önmagunkba. Vizsgáljuk meg, milyen fájdalom, ítélkezés, korlát vagy hiedelem van bennünk, melyhez még mindig ragaszkodunk, és ami miatt nem merünk tovább lépni.

Használjuk ki ezt a lecsendesedett időszakot hasznosan: meditáljunk, tűzzük ki új célunkat vagy a következő lépést, melyet önnön fejlődésünkért teszünk. Tudatosítsuk magunkban, hogy ezek a félelmek, árnyékok, azért jelennek meg, mert már megfejlődtük azt, hogy rajtuk átléphessünk. Az Éjszaka azt kéri, hogy legyünk derűsek, és ne engedjük el mindazt, amit idáig megfejlődtünk. Ne engedjük, hogy a látszólagos sötétség elbátortalanítson, és visszataszítson a félelmekkel teli létbe. Bátran lépjünk közelebb a kihívásukhoz és vegyük szemügyre közelebbről, milyen ajándékot tartogat számunkra. Biztonságban vagy! Úton járó vagy!

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Egyesítek, hogy álmodjak,
Vonzva az intuíciót.
Lepecsételem a bőség bevitelét,
A cél mágneses tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

1. Tónus:
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca.

Megerősítés:
Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.

Kin 182* Fehér Kozmikus Szél* 06.19

wind-freeA Kozmikus Széllel a végéhez érkezik a Kutya Hullámvarázs. A mai nap segít megbékélnünk a Tegnap felismeréseivel, a Szél pedig a kommunikáción keresztül, újra kapcsolatba hoz a Szellemi inspirációval.

A Szél segít kibeszélnünk magunkból az elmúlt napok történéseit, tapasztalatait, hogy leszűrve a tanulságokat, tiszta lappal léphessünk be a holnap induló Éjszaka Hullámvarázs kapuin. A következő napokban bizony szükségünk lesz minden erőnkre, bátorságunkra, és arra, hogy emlékezzünk mindenre, amit eddig tanultunk, ugyanis is egy mélyebb önismereti sétát teszünk majd Lelkünk legmélyére. Most azonban kapcsolódjunk össze a Forrással, meditáljunk, kapcsolódjunk picit ki, hogy figyelmünket tudatosan és tisztán a jelenre fordíthassuk. Csakis így juthat el hozzánk hívó szava, útmutatása. Álljunk meg, idézzük fel az elmúlt napok történéseit, de ítélkezés vagy véleményformálás helyett csak egyszerűen engedjük el ezt az érzést. Vegyünk egy-két mély lélegzetet és csak Legyünk. Ezzel megnyílunk a szellemi vezettetés felé. Csak kövessük a benső útmutatást.

A mai napon ügyeljünk mondandóinkra, ne csupán a tartalomra, de a mögöttes jelentésekre, és a motivációira. Ügyeljünk rá, hogy ma (is) gondolatainkat, szavainkat csakis az őszinte, tiszta és egyenes szándék vezesse. Ne feledjük, hogy szavainknak teremtő ereje van. A régi időkben a kimondott szó Kötelezett, akkor még nagyon is megválogatták az Emberek mit és hogyan kommunikáltak.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Kitartok, hogy kommunikáljak
Túlhaladva a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem a halál ereje vezet utamon

  1. Tónus
    Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra: 
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.

Megerősítés: 
Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.

Kin 181* Vörös Kristályos Sárkány* 06.18

DragonSpirit.jpgA Kristályos Sárkány ma elhozza számunkra azt a felismerést, mellyel közelebb kerülünk önmagunkhoz, melyet az elmúlt napokban már megsejthettünk. A Sárkány az Ősanyai mintájával nagy hangsúlyt fektet az Öngondoskodásra, felerősíti az Ősbizalom és Szeretet energiáit.

Segít felismernünk azt, hogy ahhoz, hogy másoknak adni tudjunk, előbb Önmagunk igényeit kell kiszolgálnunk. Ha úgy tetszik; kicsit önzőbbnek kell lennünk, mert előbb mi magunkról kell gondoskodjunk ahhoz, hogy feltételek nélkül tudjunk majd adni. Kiürült bögrével, nem olthatjuk mások szomját, bármennyire is szeretnénk. A mai nap tehát az egyensúlyra figyelmeztet, arra, hogy még a legjobb szándékkal se szipolyozzuk ki Önmagunkat. Ne csak adjunk, de fogadjuk is el azt, amit viszonzásul kapunk! A mai napon figyeljünk és gondoskodjunk magunkról kicsit jobban mint eddig. Bátran fejezzük ki szükségleteinket, kívánságainkat környezetünk felé, hogy viszonozhassák gondoskodásunkat, szeretetünket. Az elmúlt napok nem csupán az Önmagunk elfogadásáról és feltételek nélküli szeretetéről, de éppen erről is szólt, hogy merjünk elsők lenni! Nincsen ebben semmi negatív, ettől még nem válunk Önzőkké. Ha megfigyeltük, minden légitársaság arra hívja fel a figyelmet, hogy vészhelyzet esetén, előbb Önmagunkról gondoskodjunk, hisz a rászorulóknak később is szükségük lehet a segítségünkre.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Szentelek, hogy tápláljak
Egyetemessé téve a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem a tér ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.

Mudra: 
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés: 
„Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Meditáció: 
„Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rázd fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”

Kin 180* Sárga Spektrális Nap* 06.17

Egg-Eggshell-Egg-yolk-1024x640-410x235A Kutya jegy kihívása a Sárga Nap, így nem meglepő, hogy a Spektrális tónusú napon leválunk a Kutya hullámvarázs tanításáról, és megkezdődik a lassú felkészülés a következő hullámvarázsra, mely a Kék Éjszakáé lesz.

Az elmúlt napokban lehánthattuk magunkról azokat a régi érzelmeket és drámákat, melyek már nem szolgálták életünket, és melyek elválasztottak minket önmagunk szeretetétől.  A Sárga Nap energiái ma arra figyelmeztetnek, hogy mindazt, amit ebben az időszakban megtanultunk Önmagunkról, építsük be a mindennapjainkba és ne engedjük, hogy csak úgy elsikkadjanak, eltűnjenek a süllyesztőben! Vállaljunk felelősséget megújult Önmagunkért, képességeinkért! A Nap, elfogadja és szereti Önmagát, büszkén vállalja fényét és nem vonja ezt meg senkitől. Feltételek nélkül süt le mindannyiunkra, szerető melegével simogatva, megvilágítva értékeinket. Azonban ahol fény van, ott megjelenik az árnyék is. A Nap saját példáján tanít bennünket, fogadjuk el önmagunkat minden apró, „foltunkkal” együtt, hisz mindez a részünket képezi, hozzánk tartozik. A Kutya energiáival karöltve arra kér, hogy mindezektől függetlenül forduljunk magunk felé szeretettel és elfogadással. Bátran nyíljunk meg és vállaljuk Önnön fényünket, esszenciánkat. Engedjük el a Tökéletesség illúzióját! Ha szembenézünk árnyékainkkal és beintegráljuk őket, óriási tehertől szabadulhatunk meg, és visszanyerhetjük a leszakadt én-részeinket. NE ítélkezzünk se Önmagunk, sem pedig mások felett! „Szeretlek és Elfogadlak Téged olyannak amilyen Vagy!”

Ha az időjárás engedi, üljünk ki egy kis időre, a Napra. Hagyjuk, hogy átjárjon, feltöltse minden sejtünket, éltető energiája és melege.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra: 
Tökéletesítek, hogy megvilágítsak
Előállítva az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
Az elengedés spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra: 
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés: 
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”

Meditáció: 
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”