Az Önálló tónusú Sárga Mag, ma a felelősségvállalást és a stabilitást hozza életünkbe, hogy a tegnap felfedezett kincseket/képességeket a javunkra fordíthassuk. A tónus segítségével összhangba hozhatjuk célkitűzéseinket az elmúlt napok tanításával, valamint az elérhető eszköztárunkkal. Higgyünk képességeinkben, engedjük, hogy azzá válhassanak, amivé rendeltettek, és általuk mi azzá fejlődjünk, amivé születésünk előtt akartunk.
Tudatosítsuk, hogy amint felvállaljuk értük a felelősséget, megkapjuk a Mindenség támogatását is tervünk kiteljesítéséhez. Gondosan tervezzük meg a következő lépéseinket. Engedjük el a halogatást és azt a várakozást, hogy valaki más majd megoldja helyettünk a feladatainkat. Emlékezzünk, hogy „tökéletes időzítés” mint olyan nem létezik. Bátran vágjunk bele terveinkbe, hogy a holnap induló cselekvő szakaszban, már minden gördülékenyen a helyére kerülhessen. Merjük elengedni a régi berögzült szokásainkat és adjuk meg a lehetőséget az elénk kerülő szituációknak, gondolatoknak, hogy a bennünk szunnyadó magvak szárba szökhessenek.
Használjuk a Sárkány energiáit és forduljunk magunk felé szeretettel, gondoskodással, hogy a bennünk rejlő képességeket kivirágoztathassuk. Ma ragadjuk meg az elénk táruló lehetőségeket és tudatosítsuk, hogy most érkezett el az idő arra, hogy kivirágoztassuk őket.
Mantra:
Meghatározok, hogy célozzak
Megszabva az öntudatot
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét
A forma önálló tónusával
Engem az univerzális tűz ereje vezet utamon
- Tónus:
Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.
Mudra:
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.
Meditáció:
„Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.”
Megerősítés:
„Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.”