A Kék Vihar ma letisztít, átalakít és az Önálló tónussal együtt stabilizálja eddigi törekvéseinket. Ma olyan stabil alapot kell létrehozzunk, melyre építkezhetünk a következő napokban, így hagyjuk, hogy a Vihar tegye a dolgát. Ma érzelmileg kissé felkavaróbb napunk lehet, de ha együttműködünk, -ahogy a viharok után a természet- mi magunk is újjászülethetünk.
A Harcos Hullámvarázsban fontos feladatunk, hogy újra megtanuljunk bízni a Szellemi vezettetésben, abban, hogy mindent megad, amire csak szükségünk lehet utunkon, a megfelelő időben. Figyeljünk és hagyatkozzunk belső hangunkra. A tegnap felfedezett illúziókat, ma a Kék Vihar söpri ki életünkből, magával hozva a megújulás, a változást. Alakuljunk hát mi is azzá, akik valójában vagyunk. Merjünk egyediek lenni, és vágjunk bele bátran új dolgokba. Mint minden Vihar nap, ez is érzékenyebbé tesz bennünket, ám egyúttal fogékonyabbá is a változásra. Engedjük át magunkat a mai energiáknak és segítsük elő a változást azzal, hogy megengedjük, hogy távozzon mindaz az életünkből, gondolatainkból, ami immáron már nem szolgál bennünket, céljainkat. Köszönjük meg nekik, hogy eddig elkísértek utunkon, még akkor is, ha esetleg eddig „nevelő szándékkal” voltak velünk és ittlétük nem volt épp kellemes, hisz nélkülük (sem) tarthatnánk ott, ahol most vagyunk. Minden okkal történik életünkben! Életünk fő feladata, hogy az önismeret segítségével, felismerjük és ki is aknázzuk a bennünk rejtőző képességeinket, és hogy felfedezzünk belső hangunkat! A Belső hangunk felerősödésével egyre szorosabbra fűzhetjük a kapcsolatunk a Mindenség energiáival, mely mindig rendelkezésünkre áll, hogy töltekezzünk, vagy épp utat mutasson nekünk.
A Harcos Hullámvarázsan megjelenő Vihar minősége, segíts letisztítani kavargó elménket! Ne engedjük, hogy ezek a hirtelen indulatok, érzések magukkal ragadjanak! Míg a Vihar dolgozik, álljunk be a közepébe és élvezzük az itt jelen lévő, kellemes csendet és nyugalmat. Figyeljünk belső hangunkra, mire inspirál a bennünket körülvevő energia; mikor van itt az ideje az elengedésnek és mikor a bőség betakarításának. A mai nap kulcs szavai az Alázat és a Megújulás. Menjen, minek mennie kell, hogy helyét új energiák vehessék át.
Mantra:
Meghatározok, hogy katalizáljak
Megszabva az energiát,
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
A forma önálló tónusával
Engem a vízió ereje vezet utamon
- Tónus:
Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.
Mudra:
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.
Megerősítés:
Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.
Meditáció:
Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.
A hullámvarázs első napján mágnesként vonzottuk be a megdolgozandó témát, tegnap felfedezhettük az ellenpólusát, vagyis a felmerülő akadályokat. A harmadik nap a kreativitásé, amikor is az előző 2 nap tanulságait és tapasztalatait egyensúlyba hozva, rálelünk (szó szerint is) a két-ségből kivezető arany középútra. így az Elektromos Tükör ma elhozza a megoldásokat.
Ahogy bizonyos az, hogy ha feldobunk egy labdát, az előbb-utóbb le is fog esni, úgy az is bizonyos, hogy minden célkitűzéskor megjelennek a nehezítő tényezők. Ezek lehetnek fizikai, szellemi, vagy érzelmi korlátok, a lényeg, hogy elfogadjuk őket, tudatosítsuk létjogosultságukat, mert csakis így léphetünk túl a KÉT-ségeken. Ehhez a Lunáris tónushoz, ma a Vörös Föld minősége párosul, mely segít mindezt lecsillapítani, leföldelni. A mai nap fontos feladta tehát, hogy összpontosítsunk a jelen pillanatra, hogy így megtalálhassuk az összhangot az ellentétek között.
A mai nappal egy új Hullámvarázs veszi kezdetét, melyet a Sárga Harcos felügyel. Ebben a 13 napban fontos, hogy rátaláljunk és bízzunk belső hangunkra, mely közvetíti számunkra a Szellemi üzeneteket. A Harcos energiái a bátorság, az egyéni út, az egyéni elképzelések és egyéni cselekvésekre hívják fel a figyelmet. Emiatt fontos önmagunk felvállalása és az Önbizalom.
A maják számára a Sas jelképezte a reményt és szabadságot. Ő az, aki tudatosan szárnyal a Föld felett, aki messzebbre lát az emberi elménél. A Sas az összekapcsolódott szívek odaadása. Most, hogy véget ért az Éjszaka rejtélyekkel teli időszaka a Kék Sas segít megbékélni a múlttal, és reményt ad. Arra kér, hogy higgyünk magunkban látomásainkban és emlékezzünk az elmúlt napok tanítására.
Lassan a Kék Éjszaka Hullámvarázs végéhez érünk, energiái enyhülnek, elcsendesednek. Elérkezett az idő a hogy tudatosan összekapcsolódjunk Lelkünkkel, Szellemi esszenciánkkal. Ebben a csendben, lassan elül a félelem és szó szerint is kikristályosodhat előttünk mindaz, amit az elmúlt napok tanított nekünk. Ebben ma tökéletes partnerünk lesz a Fehér Kristályos Varázsló.
A Hullámvarázs 11. napján mindig az adott hullám kihívás energiája érkezik, hogy ösztönözzön arra, hogy a kiteljesedés után leváljuk a Hullám feladatairól, hogy a hátralévő 2 napban felismerve a változást (Kristályos tónus), elengedjünk és lezárjunk (Kozmikus tónus) hogy egy új ciklust kezdhessünk. A mai naphoz a Vörös Égenjáró kíváncsi és empatikus energiája társul. Elindulunk visszafelé, lelkünk mélységeiből, magunkkal hozva mindazt a kincset, tapasztalást és élményt, melyet önmagunk felfedezése okozott.