KIN 204* Sárga Szoláris Mag* 12.08

204-kan-9A küszöbön a változás! A Szoláris tónus a hullámvarázs 9. napja, mely az átjáró múlt és jelen között. A Mindaz, aki eddig voltál, vagy minden, ami eddig volt, (a Hullám tanításának/eseményeinek köszönhetően) már nem köt gúzsba, a jövő pedig mágnesként vonz. A Szoláris napokon érdemes megállni egy percre, összegezni. Ez lehetőséget ad arra, hogy meghozzuk döntéseinket saját belső összhangunk által, hogy így a megakadt helyzetek újból sodrásba kerüljenek.

A Harcos Hullámvarázsban megjelenő Sárga Mag ma arra figyelmeztet, hogy életünkért, álmaink megvalósulásáért egyes egyedül mi tartozunk felelősséggel! Ez azzal jár, hogy bizony hátra kell hagyjuk régi már jól megszokott énünket, megszokott és kényelmessé vált „bepunnyadt” szituációkat azért, hogy elérhessük célunkat. Ne engedjünk a biztonság illúziójának! Lépjünk be az így feltáruló lehetőségek világába! Ne essünk bele elménk csapdájába és ne is várjunk a tökéletes alkalomra, mert nincs olyan! Csak az itt és most van!
Ez a Hullámvarázs, a Harcos bátorsága és intelligenciája erejével, segít felismernünk és elérnünk Szívünk Igaz vágyát. Rávezet arra, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel, hogyan tudjuk ezt minél hatékonyabban elérni, megfejlődni. Csakis rajtunk múlik, hogy mihez kezdünk ezekkel a lehetőségekkel? Nekilendülünk és meglovagoljuk ezeket hullámokat, vagy hagyjuk elülni? Használjuk ki a Harcos adta bátorságot és merjünk nagyot álmodni! Tervezzük meg további lépéseinket, ne hezitáljunk, vágjunk bele az utolsó hajrába! Zárjuk le a múlt fejezetét, hogy az így felszabadult energiáinkkal egy újat alkothassunk.

Mantra:
Lüktetek, hogy célozzak
Megvalósítva az öntudatot
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét
A szándék szoláris tónusával
Engem az egyetemes tűz ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra: 
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.

Megerősítés: 
Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.

KIN 203* Kék Galaktikus Éjszaka* 12.07* Galaktikus Aktiváló Portálnap

203-akbal-8A Galaktikus tónus az egység és megújulás tónusa. Segít harmóniába rendezni mindazt, amit eddig tanultunk, és emlékeztet az előző hullámvarázsban tanultakra is. Ezen a napon legerősebb a megvalósítási erő, melyet, ha jól használunk ki, nagyot lendíthet rajtunk. Mindez az Éjszaka csendes energiáival kiegészülve, egy nyugodt és elmélyült napot eredményez.

A mai nap egy Galaktikus Aktiváló Portálnap is egyben, így az Éjszaka energiák megsokszorozódnak. Tudatosítsuk magunkban, hogy ez a mélység nem feltétlenül rossz, sőt, ahogy a mondás is tartja: „Néha azért kerülünk a földre, hogy észrevehessük a lábunk előtt heverő ajándékokat”. Ma különösen fontos, hogy a tegnap felfedezett/újra aktivált Szellemi vezettetés hangjára fókuszáljunk és bízzunk a vezettetésében. A Harcos hullámvarázsban megjelenő Éjszaka segítségével tehát újra megfogalmazhatjuk kérdéseinket: Mik azok az ajándékok, amelyeket belső világunk megismerése során megtaláltunk magunkban? Milyen álmokat, célokat fogalmaztunk meg, amelyeket szeretnénk megvalósítani? Emlékezzünk ezekre, gondoljuk végig, mely új képességeinket kell előtérbe helyeznünk céljaink elérése érdekében, hogy ezzel feltöltődve holnap megtehessük a szükséges a lépéseket, hogy beteljesedhessenek álmaink.

Mantra:
Harmonizálok, hogy álmodjak
Formálva az intuíciót
Lepecsételem a bőség bevitelét
A teljesség galaktikus tónusával
Engem az intelligencia ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra: 
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca.

Megerősítés: 
Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.

KIN 202* Fehér Rezonáns Szél* 12.06

202-ik-7A Rezonáns tónusú napok az energiával való feltankolásról, és hitről szólnak. Arra sarkall, hogy fogadjuk el a valóságot és önmagunkat. A Harcos Hullámvarázsban megjelenő Szél minősége ma a Szellemmel való kapcsolatunkat hivatott erősíteni, emlékeztetve bennünket a tiszta, őszinte kommunikáció fontosságára.

A Szél energiái miatt előfordulhat, hogy a mai napon gondolataink csapongók, kommunikációnk pedig leginkább zagyvaságnak hangzik majd. Elszeparáltnak, sőt akár magányosnak is érezhetjük magunkat. Mindezt intő jel arra, hogy eltávolodtunk Szellemi vezetésünktől, utunktól, célkitűzéseinktől. Lassítsunk le, találjunk vissza belső középpontunka, hogy rendezhessünk gondolatainkat. Szortírozzuk őket, állítsuk fontossági sorrendbe, hogy megláthassuk mely gondolati mintánk az, amit immáron csak teherként cipelünk, ám haszna nincs! Elérkezett az idő, hogy felülvizsgáljuk hitrendszerünket. A mai lehet a „Tökéletes félreértések napja”, mely, mint egy rossz vígjátékban, hangos, zsibongó konfliktusban csúcsosodik ki. Lássuk be ez többnyire csak a külső szemlélőknek lehet csak vicces. Ezt elkerülendő, érdemes ma nem csak hallgatni, de Meghallani a másik mondandóját! Ne feledjük, hogy mindenkinek megvan a saját igazsága. Ugyanis mindenkinek más és más az élettapasztalata, más a nézőpontunkból közelíti meg a dolgokat. Legyünk hát fogékonyak és nyitottak mások véleményére, visszajelzésére, mert ebből is csak tanulhatnunk. Tartsuk tudatunkban a kérdéseinket, melyekre a megoldásokat keressük!

Adjunk ma magunknak egy csendes órát, amikor csak és kizárólag magunkkal foglalkozunk. Üljünk le meditálni, vagy ha úgy érezzük, hogy ez most nem menne, vegyünk elő papírt, tollat és kezdjünk el írni. Csak engedjük, hogy gondolataink kérdéseink vezessék a tollunkat. Mindegy hogy mi módon, de vegyük fel a kapcsolatot a Szellemünkkel, kérjük segítségét, tanácsát. Legyünk nyitottak és halljuk meg a leghalkabb suttogást is, mert Szellemünk üzenete legtöbbször nem oroszlán üvöltésként érkezik, hanem csak egy csendes sugallatként.

Mantra:
Levezetek, hogy kommunikáljak
Ösztönözve a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
Az összhang rezonáns tónusával
Engem az időtlenség ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.

Mudra: 
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.

Megerősítés: 
Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.

KIN 201* Vörös Ritmikus Sárkány* 12.05

201-imix-6A Vörös Ritmikus Sárkány, ma lendületet ad Harcos Hullámvarázs témáinak. Mindaz amiért eddig elméletben dolgoztunk, pro és kontra ma egyensúlyba kerül. A Ritmikus tónus, a Hullámvarázsok generátora amikor beindítjuk minden hirtelen áramlásba kerül, az eddigi mentális dolgok ma tetterős cselekvéssé érnek be. Mindehhez ma a Vörös Sárkány minősége társul, mely mindennek a forrása eredete. Egyedüli hátulütője az lehet, ha nem bízunk magunkban vagy nem hiszünk céljainkban.

A ritmikus tónusban a döntések, elhatározások ereje rejlik, erre sarkall minket. Segít, hogy meghatározzuk önmagunk számára a pontos irányokat. Vagyis a mai nap tökéletes támogatói hátteret biztosít számunkra ahhoz, hogy magabiztosan léphessünk a cselekvés útjára. Megteremti az egyensúly mások szolgálata és önnön igényeink között, emlékeztetve bennünket arra, hogy adni csak akkor tudunk, ha önmagunkról gondoskodunk előbb. Talán szemléletesebb, ha azt mondom: egy kancsóból csak addig tudjuk oltani mások szomját amíg, ezt a kancsót utántöltjük! Használva a Harcos minőségét, tegyük fel magunknak a kérdést, mi az, amire szívünk mélyén igazán vágyunk és törekedjünk ezek elérésére! Fontos, hogy a mai napon forduljunk szeretettel és odaadással önmagunk felé! Adjunk magunknak ma 2-3 órát ami csak rólunk szól. Üljünk be egy jó könyvvel egy kávézóba, merüljünk el egy illatos habfürdőbe, meditáljunk, vagy lepjük meg magunkat valami régóta vágyott, de „feleslegesnek” ítélt aprósággal! Töltsük fel lelkünket, egy kis önszeretettel. Megérdemeljük!

A Sárkány egy Ősanyai minőség, mely megtanít újra hinni és bízni a Mindenség támogatásában és saját erőinkben! Ahhoz, hogy elérhessük a Harcos által kitűzött célunkat, bizony eltökéltnek, elhivatottnak és legfőképpen tettre késznek kell lennünk. Elérkezett az öngondoskodás ideje!

Mantra:
Szervezek, hogy tápláljak
Kiegyenlítve a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.

Mudra: 
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés: 
„Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Meditáció: 
„Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rád fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”

KIN 200* Sárga Felhangos Nap* 12.04

200-ahau-5A Felhangos tónus ma új szintre viszi a Hullám témáit. Segít felfedeznünk belső erőközpontunkat, így könnyebben összpontosíthatunk az előttünk álló feladatra. Tegnapi nap letisztította előttünk az utat, magával ragadott minden felesleges terhet, felesleges kifogást. Úgy is mondhatjuk, fellebbent a fátyol előttünk, felfedve az utat.

A mai nap az erőgyűjtésé: „Gyűjtsd össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.” A Felhangos tónusú napok olyan energiával rendelkeznek, mint a „hátrahúzhatós” kisautóban megfeszülő rugó, vagy a gyalogkakukk pörgő lába, mely kilövéskor még egyhelyben teker. Az a buzgó energia jellemzi ezt a mai napot mely épp kilövésre vár. Mindehhez ma a Sárga Nap minősége társul, mely mindig a türelemre és az elfogadásra tanít. Így előfordulhat, hogy a mai napon épp ezt teszik próbára. Megelőzhetjük, ha kissé megengedőbbé válunk, elsősorban önmagunkkal szemben. Forduljunk magunk és tulajdonságaink felé szeretettel és elfogadással. Legyünk türelmesek és fogadjuk el Magunkat és másokat is olyannak, amilyenek. Engedjük meg, hogy minden úgy legyen jól, ahogy van! „Szeretlek és Elfogadlak Téged olyannak amilyen Vagy!” Az ítélkezés ugyanis elhomályosítja látásunkat és így nem láthatjuk a nagyobb képet, a célt! Lássuk meg, milyen erőforrásokkal rendelkezünk, milyen régi vagy új eszközre bukkantunk az elmúlt napokban, melyeknek most jó hasznát vehetjük.

„Vagyok, aki vagyok” Ez a Sárga nap mottója, vagyis ez a minőség önmagunk teljes és feltételek nélküli szeretetére és elfogadására tanít. Éppen ezért nem meglepő, ha a mai napon kissé túl kemények, kritikusak vagyunk önmagunkkal. Vizsgáljuk meg, melyek azok a területek életünkben, ahol elutasítjuk önmagunkat, tetteinket, esetleg érzelmeinket vagy gondolatainkat. Önmagunk bírálata és lekicsinylése belső feszültséghez vezet, mely kivetülve a világ kritizálását és bírálását hozza el. Legyünk türelmesek és fogadjuk el Magunkat minden negatív tulajdonságunkkal együtt. Ne feledjük, a példaképek szerepe az életünkben az, hogy motiváljon, kijelöljük „hová szeretnék eljutni”!

Mantra:
Megerősítek, hogy megvilágítsak
Irányítva az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A kisugárzás felhangos tónusával
Engem az elegancia ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.

Mudra:
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés: 
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”

Meditáció: 
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”

KIN 199* Kék Önálló Vihar* 12.03

663cfe907d1f47cf00fb30be7426199fElérkeztünk a Sárga Harcos Hullámvarázs 4. napjához, melyen megalapozhatjuk célkitűzéseinket. Miután tegnap, a Tükör visszajelzései megmutatták gyenge pontjainkat, most a Vihar napja kitűnő alkalmat biztosít arra, hogy ezeket átalakíthassuk. A Viharral mindig érkezik egy tisztító eső, mely után minden újjászületik. Alakuljunk hát mi is azzá, akik valójában vagyunk. Merjünk egyediek lenni, és vágjunk bele bátran új dolgokba.

Mint minden Vihar nap, ez is érzékenyebbé tesz bennünket, ám egyúttal fogékonyabbá is a változásra. Engedjük át magunkat a mai energiáknak és segítsük elő a változást azzal, hogy megengedjük, hogy távozzon mindaz az életünkből, gondolatainkból, ami immáron már nem szolgál bennünket, céljainkat. Köszönjük meg nekik, hogy eddig elkísértek utunkon, még akkor is, ha esetleg eddig „nevelő szándékkal” voltak velünk és ittlétük nem volt épp kellemes, hisz nélkülük (sem) tarthatnánk ott, ahol most vagyunk. Minden okkal történik életünkben! Életünk fő feladata, hogy az önismeret segítségével, felismerjük és ki is aknázzuk a bennünk rejtőző képességeinket, és hogy felfedezzünk belső hangunkat! A Belső hangunk felerősödésével egyre szorosabbra fűzhetjük a kapcsolatunk a Mindenség energiáival, mely mindig rendelkezésünkre áll, hogy töltekezzünk, vagy épp utat mutasson nekünk.

A Harcos Hullámvarázsan megjelenő Vihar minősége, segíts letisztítani kavargó elménket! Ne engedjük, hogy ezek a hirtelen indulatok, érzések magukkal ragadjanak! Míg a Vihar dolgozik, álljunk be a közepébe és élvezzük az itt jelen lévő, kellemes csendet és nyugalmat. Figyeljünk belső hangunkra, mire inspirál a bennünket körülvevő energia; mikor van itt az ideje az elengedésnek és mikor a bőség betakarításának. A mai nap kulcs szavai az Alázat és a Megújulás. Menjen, minek mennie kell, hogy helyét új energiák vehessék át.

Mantra: 
Meghatározok, hogy katalizáljak
Megszabva az energiát,
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
A forma önálló tónusával
Engem a vízió ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra: 
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.

Megerősítés: 
Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.

Meditáció: 
Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.

KIN 198* Fehér Elektromos Tükör* 12.02

198-etznab-3Ma az Elektromos Tükör segítségével, egy új szintre lép a Sárga Harcos Hullámvarázsa. A Tükör napja ma előtérbe hoz olyan elfeledett régi képeket, személyeket, eseményeket melyek így-vagy úgy, de meghatározták eddig éltük életünket, mintáinkat. Eljött az igazság pillanata, lehull az illúzió fátyla.

Figyeljünk ma oda minden olyan témára, találkozásra, mely mélyebben megérint bennünket, kibillent lelki egyensúlyunkból, mert ez azt jelenti, hogy a kiváltó okkal, bizony még dolgunk van. Használjuk a Harcos hullámvarázs erejét és fogalmazzuk meg a kérdést: hol jelenik meg életünkben ez a tulajdonság, gondolat, hogyan kezdődött? Mi célt szolgál/szolgált? Mivé szeretnénk válni? Az is előfordulhat, hogy mindez csupán egy rég lezáratlan ügyre hívja fel figyelmünket. Itt az ideje, hogy pontot tegyünk ezek végére. Tekintsünk tudatosan ezekre az észlelésekre úgy, mint Ajándékra, hiszen csak tanítani jöttek. Fogadjuk el megjelenésüket, és ítélkezés nélkül bocsátsunk meg Önmagunknak és másoknak.

Mantra:
Aktiválok, hogy visszatükrözzek
Megkötve a rendet
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Megerősítés:
Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.

Meditáció:
Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.