Ma is egy Galaktikus Portálnap nyílik, mely a Kristályos Majom minőségét erősíti fel. Mind a jegy, mind a tónus felismeréseket, és/vagy új nézeteket hoz, így nem meglepő, hogy ha a mai Kristályos Majom napján sűrű homlokcsapkodásokra számíthatunk. Ma jobban megérthetjük a Sárga Nap hullámvarázs tanítását és felkészülhetünk arra, hogy mindezt beintegrálva mostantól másképp cselekedjünk.
A Kék Majom napjain már megszokhattuk, hogy a legjobb, ha nem tervezünk komoly dolgokat és hogy a Humor a legjobb barátunk! Akármilyen konfliktus, terelő út, hirtelen változás áll be életünkbe, vegyük elő belső gyereki énünket és feltétel nélküli szeretettel, kíváncsisággal és spontaneitással nézzük meg, mit nyújthat számunkra ez az új helyzet. Váljunk folyékonnyá és befogadóvá ezen új helyzeteknek, mert fontos üzenetet rejthetnek. A mai nap vezető jegye a Kék Éjszaka, így az is előfordulhat, hogy bizonyos helyzetek félelmet is generálhatnak bennünk. Tudatosítsuk, hogy a féleélem és aggódás természetes emberi reakció a változásra. Ezen belső aggályokat többnyire mi magunk hozzuk létre régi elnyomott mintáink alapján. Bármi is történik, ne feledjük, hogy minden értünk van és rövid, vagy hosszú távon, de a javunkat szolgálja. Fogadjuk az eseményeket, a hirtelen változó szituációkat humorral és adjuk ma át magunkat az Élet nevű játéknak. Azáltal, hogy humorral (gyermeki ártatlansággal, nem iróniával!) tekintünk rá még a legnehezebb szituációra is, képessé válunk arra, hogy észrevegyük a kihívásban rejlő mélyebb tanításokat is!
Élvezzük ki a mai Kék Majom napját és bolondozzunk kicsit. Menjünk ki a vidámparkba, vagy csak sétáljunk egyet a természetben. Találkozzunk a barátainkkal, csapjunk egy spontán kerti partit és nevessünk, míg csak a pocakunk bele nem sajdul! Hozzuk ki a legtöbbet a mai napból, hisz ez a Majom legfőbb tanítása: Élj úgy, mintha ez a nap lenne az utolsó: nevess, játssz, és légy boldog! „Légy hetyke, fürge, pörge” /Shakespeare: Sok hűhó semmiért/
Mantra:
Szentelek, hogy játsszak,
Egyetemessé téve az illúziót.
Lepecsételem a mágia feldolgozását
Az együttműködés Kristályos Tónusával.
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.
- Tónus:
Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.
Mudra:
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.
Meditáció:
Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.
Megerősítés:
Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.