KIN 120* Sárga Elektromos Nap* 09.14

Helga Brunner * www.shamaya.at * Kin 120A második Holdhónapunk -Kihívás Lunáris Skorpió hava- vége felé közeledve, már tisztábban látjuk, milyen kihívásokkal kell szembe néznünk. Azt hiszem elmondható, hogy az elmúlt 24 nap rendesen „átrendezte” életünket, biztosnak hitt nézeteinket. Ha jól használtuk ki az adódó lehetőségeket és nem estünk két-ségbe, akkor lehetőségünk volt/van szembe nézni a gyógyulni, átalakulni vágyó, vagy éppen elfogadásra szoruló énrészeinkkel. A lényeg, hogy az első és a második hónapunk energiáit és tanulságait, egyensúlyba hozzuk.

A mai napon, mintegy kis reménysugár, a Sárga Elektromos Nap teszi látogatását.
A Tükör Hullámvarázsban megjelenő Nap minősége a feltétel-nélküliséget, az elfogadást és ítéletmentességet hozza életünkbe. Az Elektromos Nap ma rávilágít arra, hogy árnyrészeink éppúgy hozzánk tartoznak, mint erényeink, erősségeink. Tudatosítsuk magunkban, hogy ezek nem ártó szándékkal vannak jelen életünkben és azt, hogy tagadással, elnyomással nem tudunk túljutni rajtuk, csupán energiát pazarolunk el.  A megoldás a szeretetteli elfogadás. Minél inkább harcolunk ellenük, minél inkább el szeretnénk nyomni ezen árnyak egyre erősödni fognak. Azáltal azonban, hogy fel- és elismerjük őket, máris könnyebben tudunk együtt dolgozni velük. Tanuljunk a Nap-tól, hisz ő is minden nap felkel és válogatás nélkül szórja fényét minden élőlényre, kortól, nemtől és kaszttól függetlenül. Soha nem ítélkezik, nem kategorizál. Nincs jó vagy rossz, hisz ez is mind nézőpont kérdése. Egyformán szolgáltatja az éltető energiáját minden és mindenki számára. Nem meglepő hát, hogy a mai napon is ez a feladat, elsősorban az, hogy fogadjuk el Önmagunk minden aspektusát, ide értve a nem túlzottan értékelt Árny részeinket is. Engedjük el a maximalizmusunkat és „bocsássuk” meg magunknak tökéletlenségünket! Emlékezzünk, hogy semmi és senki sem tökéletes. Bátran vállaljuk fel értékeinket és mutassuk meg környezetünknek új Énünket.

Töltekezzünk fel ma a Sárga Nap feltételnélküli szeretetéből, mert holnaptól 20 napon át MAG napok sora vár ránk, mely mint prizma felerősíti a beérkező energiákat. Igen intenzív időszak előtt állunk, a legjobb, ha felkészülünk rá. Alakítsuk úgy mindennapjainkat, hogy jusson időnk testünk-szellemünk és lelkünket egyensúlyba hozni: gyakoroljuk a meditációt, olvassunk magasabb tudatosság szintű műveket, reggelenként pedig aktiváljuk testünk energiaszintjét egy kis testmozgással, mint pl. a chickung, jóga vagy a Tibeti 5 rítus gyakorlatsora. A lényeg, hogy nyíljunk meg ezeknek a hatalmas energiáknak, mert nagyot lendíthetnek fejlődésünkön.

Mantra:
Aktiválok, hogy megvilágítsak,
Megkötve az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a virágzás ereje vezet utamon

3. Tónus:
Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra: 
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés: 
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”

Meditáció: 
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”.

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.