KIN 82* Fehér Önálló Szél* 11.21

082-ik-4Nincsen Vihar, Szél nélkül és ez a Vihar Hullámvarázsunkban is megmutatkozik, hiszen a negyedik nap, minden Hullámvarázs alappillére. Ezeken a napokon teremtjük meg célkitűzéseinkhez a teret, azt a stabil alapot melyre építkezhetünk. Kulcs szavai: a rend, a mérték a stabilitás és a folytonosság. A Szél napjai, mindig a Szellemmel való kapcsolatot erősítik. Eszköze a tiszta, őszinte kommunikáció.

Ebben a  dinamikus és örvénylő hullámvarázsban ma tovább borzoolja a kedélyeket a Fehér Szél minősége, mely felkap, meglazít, elsöpör mindent ami „mozdítható”, amit immáron már elengedtünk és olykor azt is, amit már ideje lenne elengednünk! Nem meglepő hát, hogy a hullámvarázsunk 4. napján, az alapozásnál lobban be a szél. Ez mindig egyfajta nyugtalansággal, belső feszültséggel is jár, az érzékenyebbeknél befelé fordulásra, kétségbeesésre is sarkallhat. Nagyon fontos, hogy ilyenkor helyezkedünk belső erőközpontunkba és ott lehorgonyozva „várjuk ki a vihar végét” Tudatosan csendesedjünk el, és kapcsolódjunk össze belső szellemi vezetőnkkel. Hangoljuk össze szívünk és elménk hangját és csak lényegre törően, őszintén kommunikáljunk. Kerüljük a felesleges csacsogást!
A mai tökéletes alkalmat biztosít konfliktusaink rendezésére. Legyünk tudatában gondolataink, szavaink teremtő erejének és fokozottan ügyeljünk arra, hogyan is kommunikálunk környezetünkkel. A mai napon legyünk befogadók és türelmesek környezetünk véleményére, akkor is, ha nem értünk vele egyet, legalább hallgassuk végig. Ki tudja, lehet kapunk egy olyan gondolat-morzsát, melyen elindulhat saját igazságunk.

Ha tudjuk, kezdjük (vagy zárjuk) a mai napot egy rövid meditációval, csendesítsük el elménket és a külső zajokat és erősítsük fel belső hangunkat. Hallgassunk e hang inspirációjára, hagyjuk, hogy ez vezessen bennünket.

ŐSZI AKCIÓ!
(2021 09.01- 11.30-ig)
Megállíthatatlanul itt az Ősz, a befelé fordulás időszaka! Használd ki ezt az alkalmat arra, hogy jobban megismered a benned rejlő potenciálokat, a fejlesztendő területeket, korlátokat, hogy minél hatékonyabban haladhass tovább Fejlődési utadon!
Kérj komplex személyes elemzést most akciósan, 4000 Ft-ért.

Mantra:
Meghatározok, hogy kommunikáljak,
Megszabva a lélegzetet.
Lepecsételem a szellem bevitelét,
A forma önálló tónusával.
Engem a végtelenség ereje vezet utamon.

4.Tónus:
Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra:
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.”

Megerősítés: 
„Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.”

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.