A Kék Kozmikus Vihar napjával zárjuk a Kéz Hullámvarázs témáit. A mai nap segít megbékélnünk az elmúlt napok eseményeivel és önmagunkkal. Elementáris ereje magával ragad, letisztít minden idejétmúlt energiát, gondolati mintát, hogy mint Főnix madár átalakulhasson, újjászülethessen helyére valami új. A Kozmikus Vihar előkészít, átvezet bennünket a holnap induló Sárga Nap Hullámvarázsba, mely az Önérvényesítés és Elfogadás mintáit hozza el számunkra.
A Vihar napjai mindig viharos érzelmeket is generálnak, így ügyeljünk arra, hogy az ilyen feszült helyzetekben is stabilak maradjunk és belső erőközpontunkba visszatérve hozzuk meg a végső döntéseket. Előfordulhat, hogy úgy érezzük, életünk nem működik már úgy, ahogy eddig. Falakba ütközünk. Ítélkezés és összeomlás helyett érdemes 1-2 mély levegőt venni és (akár fizikailag is) kicsit hátrébb lépni. Térjünk vissza belső erőközpontunkba, belső várunkba és higgadtan, objektíven tekintsünk az eseményekre. Ne álljunk ellent, ne küzdjünk a Vihar energiáival, mert csak kifáradunk mégjobban. Bízzuk magunkat a Mindenség erejére, hisz tudjuk, minden úgy van, ahogy annak lennie kell. Változtassunk szemléletünkön. Lássuk meg az összeomlásban a lehetőséget a végben az új kezdeteket. Engedjük, hogy a Vihar letisztítsa és átformálja régi hiedelem rendszerünket, magával ragadja mindazt ami eddig megkötött, vagy bekorlátozott. Akármi is történjék, ne feledjük, holnap új Nap virrad.
ŐSZI AKCIÓ!
(2021 09.01- 11.30-ig)
Megállíthatatlanul itt az Ősz, a befelé fordulás időszaka! Használd ki ezt az alkalmat arra, hogy jobban megismered a benned rejlő potenciálokat, a fejlesztendő területeket, korlátokat, hogy minél hatékonyabban haladhass tovább Fejlődési utadon!
Kérj komplex személyes elemzést most akciósan, 4000 Ft-ért.
Mantra:
Transzformálok az újjászületés érdekében
Mozgásba hozom a tisztító esőt
Lepecsételem az önmegújulás végkifejletét
A megtisztulás kozmikus tónusával.
Engem a bőség ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.
- Tónus
Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!
Mudra:
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Megerősítés:
“Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.”
Meditáció:
“Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.”