KIN 167* Kék Spektrális Kéz* 05.30

Tzolkin Challenge14. Hullámvarázs 2021. 05.20-06.01.

167-manik-11A Kék Spektrális Kéz minőségével ma elkezdünk leválni a Föld Hullámvarázs témáiról, feladatairól. Ha ma úgy érezzük, hogy elárasztanak bennünket a teendők, akár fizikai szinten, akár érzelmileg, álljunk meg egy percre. Alkalmazzuk a Föld Hullámvarázsban tanultakat; vegyünk néhány mély lélegzetet és térjünk vissza a jelen pillanatához, hogy utolérhessen bennünket a lelkünk.

A Kék Kéz, gyógyító, befejező, lezáró minőséget képviseli. Engedjük el a halogatást és vizsgáljuk felül teendőink listáját! Fejezzük be a nyitott projektjeinket. Azzal, hogy sok befejezetlen dologgal kell most szembe néznünk, rádöbbenhetünk, hogy életünk mely területén kell esetleg megtanulnunk „nemet” mondanunk. Ne essünk pánikba, ha rajta kaptuk magunkat, hogy túlvállaltuk magunkat. Fontos ilyenkor priorizálni feladatainkat és erőnket összpontosítva egyszerre csak egy feladatra koncentrálni. Engedjük el mindazt az Életünkből, mely az elmúlt napokban kétségként merült fel, vagy immár érvényét vesztett lett és nem szolgálja fejlődésünket. Egyszerre csak egy dologgal foglalkozzunk, hagyjuk, hogy ezek szépen kiteljesedjenek. Tudatosan készítsük elő a helyet a Változásnak. Legyünk elkötelezettek célunk érdekében, és nyitottak a beteljesülésre. Nap végére már érezhetjük is ezeknek a lezárásoknak áldásos hatását, felszabadult energiáinkat használjuk most arra, hogy feltöltekezzünk és beintegráljuk ezeket a tanításokat.

TZOLKIN CHALLENGE / A Vörös Föld Hullámvarázs feladata:

  • Végy egy tiszta füzetet és kezdj neki a célok megfogalmazásának!
  • Térj vissza a Jelen pillanatába, hogy észre vedd az útmutatásokat.
  • Meditálj!
  • Kapcsolódj össze a 4 földelemmel (föld, tűz, víz, levegő) és töltekezz általuk.
  • Tégy a természetért! Akár csak közvetlen környezettedben, akár csatlakozz egy önkéntes szemétszedéshez. Bármi jó, ami tehermentesítheti Földanyát!
  • Meditálj!
  • Földelődj, töltekezz, pihenj!
  • Légy kreatív és használd eddig szerzett tapasztalataidat, hogy átformáld Jelenedet.
  • Meditálj!

Mantra: 
Feloldok a tudás érdekében
Szabaddá téve a gyógyítást
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
A felszabadítás spektrális tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.

Megerősítés:
Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.