KIN 245* Vörös Spektrális Kígyó* 11.29

245-chicchan-11Tegnapi aktív kiteljesedés után, a Spektrális tónus, ma gyökeres változást hoz a Sas Hullámvarázs témáit illetően. A Vörös Kígyó az ösztön, az életerő, a lelkesedés, a vér szava. Vagyis a Test bölcsességét vesszük ma alapul.

Testünk emlékszik. Elraktároz minden olyan emléket, információt, behatást, traumát, mely életünk során ért bennünket. Legyünk ma nyitottak és figyeljünk testünk jelzéseire, zsigereinkből érkező megérzéseinkre. A mai nap fontos mérföldkő. Felszabadulunk az eddigi feladataink alól, a Kígyónak segítségével pedig, ma újra áramlásba hozhatjuk elapadt életerönket. Figyeljük meg, hogy életük mely részét uralja a megszokás, a rutin, hol van szükség egy kis vérfrissítésre. Próbáljunk ma ide egy kis spontaneitást, változatosságot csempészni. Most, hogy elkezdünk leválni a hullám témáiról, figyeljük meg önmagunkban az elért változásokat, tanulságokat. Minden, ami eddig meghatározott, befolyásolt vagy megkötött minket, az most leválhat rólunk, hogy valami friss és új léphessen a helyébe. A mai nap feladata, hogy úgy éljük meg ezt az elengedést, hogy közben észleljük és élvezzük is az átalakulás pillanatát. A Változás, még ha néha fájdalmas is, mindig jót hoz, hiszen kimozdít az állóvízből, a stabilitás illúziójából. Használjuk ki a Kígyó lelkesedését arra, hogy előmozdítsuk eme változásokat!

A mai energiákat elősegíthetjük azzal, ha hálát adunk testünknek mindazért, amit életvitelünkért elvisel. Tökéletes alkalom a mai nap egy kis böjtre, méregtelenítésre, masszírozásra, aromaterápiás kényeztetésre, hogy feltöltsük fáradt testünket. Használjuk ki a mai nap nyújtotta spontaneitást, hogy újdonságot teremtsünk, ezáltal megszabadítva magunkat a rutin és megszokás szürkeségéből. Építsük be ezt az energiát Vízióink és cselekedetünk elengedésének folyamatába is, miközben mély tisztelettel és hálával fordulunk az elmúlt időszak felé. Bármibe is kezdjünk ma bele, vessük bele magunkat teljes odaadással és szenvedéllyel. Meglátjuk, hogy az eredmény, nem várt sikereket hoz majd!

Nincs ötleted Karácsonyi ajándékra? Válasz akcióinkból december 6-ig és írj nekünk: majaharmonia@gmail.com

  1. Ajándékozz egy személyre szóló elemzést, egyedi Maja karkötővel! Ha december 6-ig elemzést rendelsz, az elemzés áráért (8000 ft) most egy ajándék karkötővel is meglepünk!
  2. Rendelj 2 személyes karkötőt és a 3-at ajándékba adjuk! Tökéletes ajándék barátnőidnek.
    Aromaterápiás lázban égsz? Igény szerint, egy bazalt kővel kiegészítve, akár illóolajjal is viselhetők!

Mantra: 
Feloldok, hogy megtisztítsak
Szabaddá téve az áramlást
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
A felszabadítás spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
a tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.

Meditáció:
”Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.”

Megerősítés:
„Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.