A Kék Rezonáns Sas napja a töltekezésé. A Hullámvarázsunk felénél járunk, a neheze már mögöttünk, mostantól csak a finomításokra kell törekednünk. A mai feladat, hogy összegezzük az elmúlt napok eseményeit és csak azt vigyük tovább belőle, amire feltétlenül szükségünk van célunk megvalósításához. A Sas mindezt feltölti ezek helyét hosszútávú tervekkel és reménnyel, mely segít meglátni a teljes képet, így könnyebb lesz a továbblépés.
A Rezonáns tónusú nap mindig egyfajta tehermentesítés is, ahol letesszük az eddig cipelt terheinket, belénk nevelt rossz mintáinkat (önostorozás, kisebbségérzés, bűntudat, foly.), hogy helyüket valami friss és új foglalhassa el. A Hold hullámvarázs, az érzelmi megtisztulást és a határok kérdéskörét adta feladatul, így nem meglepő, hogy most a felénél, már úgy érezzük, kicsavartak bennünket érzelmileg. Mintha lelkünk virágoskertjébe, valaki szöges bakanccsal lépett volna bele. Ma adjunk magunknak időt, hogy lelkünk utolérje magát és összekapcsolódhasson a Forrással. Használjuk ki ezt az időt arra, hogy átgondoljuk az eddigi eseményeket, és ha szükséges tervezzük újra a további lépéseinket. Figyeljük meg, hogy hol vannak még érzékeny pontok életünkben, hol van szükség több megértésre, gyógyulásra. Fókuszunkat fordítsuk ma erre a területre -anélkül, hogy belevonódnánk a játszmázásokba és- hogy a Forrás tiszta energiái átjárhassák, feltölthessék a hiányzó részeinket.
A Sas ma arra kér, hogy engedjük szárnyalni lelkünket. Rugaszkodjunk el a jelenlegi helyzetünkből, hogy „madártávlatból” kitisztulhasson a kép. Adjuk át magunkat a szárnyalásnak és érezzük a bennünk rejlő erőt. Elérkezett az idő, hogy megerősítve hitünket, hátra hagyjuk a múlt árnyait és velük mindazt, ami visszahúz a reménytelenségbe, a tehetetlenségbe. A mai nap vezető ereje a Kék Kéz, mely mindezt támogatja, segít, hogy mindazt, amit az elmúlt napokban elkezdtünk, azt ma véghez is vigyük! Használjuk ki a Sas adottságát és ne vonódjunk bele érzelmileg, csupán egy távoli megfigyelőként, mintegy kisfilmet nézzünk végig. Lássuk meg azokat a mintákat, régi berögzült hitrendszereket, melyek mindezt mozgatták és most engedjük el őket. Ismerjük fel és el, hogy mindeddig velük és így éltünk együtt. Köszönjük meg nekik a tanítást, gondoljunk rájuk hálás szívvel, hogy immáron útjukra bocsáthassuk őket.
Emlékezzünk kitűzött céljainkra és lépésről lépésre kezdjünk neki a megvalósításának. Még mindig nincs késő! Ahogy teret engedünk neki, a Mindenség kipótolja erőfeszítésünket. De ehhez az kell, hogy tisztán lássunk és valóban elengedjünk! Bízzunk előérzeteinkben és engedjük, hogy ez irányítsa cselekedeteinket. Higgyünk álmainkban és Önmagunkban! Ha céljaink szolgálják a nagyobb Mintát, ma megkapunk minden lehetséges segítséget ahhoz, hogy mindezt be is teljesítsük!
Nincs ötleted Karácsonyi ajándékra? Válasz akcióinkból december 6-ig és írj nekünk: majaharmonia@gmail.com
- Ajándékozz egy személyre szóló elemzést, egyedi Maja karkötővel!Ha december 6-ig elemzést rendelsz, az elemzés áráért (8000 ft) most egy ajándék karkötővel is meglepünk!
- Rendelj 2 személyes karkötőt és a 3-at ajándékba adjuk!Tökéletes ajándék barátnőidnek.
Aromaterápiás lázban égsz? Igény szerint, egy bazalt kővel kiegészítve, akár illóolajjal is viselhetők!
Mantra:
Levezetek, hogy teremtsek
Inspirálva az elmét
Lepecsételem a látomás kimenetét
Az összhang rezonáns tónusával
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon
- Tónus:
Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.
Mudra:
A kezek kelyhet formálnak szívtájékon, azután felemelkednek szemmagasságba, majd oldalirányba, mintha sasként felszállni készülnél.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
Érezd az erőt, ahogy hatalmas szárnyaimmal közelebb húzlak. Kövess az egy szívhez a kristályos középpontba.
Megerősítés:
Reményekkel és látomásokkal telve táncolok és énekelek itt és most az egy szívhez.