Érzelmi megtisztulásunkhoz vezető úton, a következő megállónk, a Fehér Lunáris Kutya, mely a Galaktikus Aktiváló Portálnapok erejével felvértezve, emlékeztet bennünket az Önelfogadás és Önszeretet fontosságára.
A mai nap arra hivatott felhívni figyelmünket, hogy gyógyulásunkhoz elengedhetetlen az Önmagunkhoz való hűség! Fel kell ismernünk, hogy életünk mely területén vagyunk hajlamosak behódolni, saját igényeinket/ szükségleteinket a háttérbe szorítani, netán fel is adni, mások előnye, vagy az odatartozás hamis illúziója érdekében. Lássuk meg a jeleket és vizsgáljuk meg a helyénvalósságát. Tudatosítsuk, hogy másokon segíteni, csakis úgy tudunk, ha mi magunk először „kerek egésszé” válunk. Ehhez azonban előbb fel kell ismerjük önnön igényeinket és korlátjainkat. Lássuk meg, hol van az, ahol még visszatartunk, ahol még nem mertünk igazán megnyílni. Bocsátsunk meg önmagunknak és forduljunk magunk felé szeretettel, így bevonzzuk azokat a „hűséges” társakat, akik valóban társaink lesznek ezen az úton. A mai nap vezető jegye, a Fehér Szél, kapcsolódjunk hát össze a Szellemi vezettetéssel, hogy meghallhassuk az „érzelmek által még nem befolyásolt” útmutatást. Ez a jegy segít környezetünk felé is kikommunikálni igényeinket, hogy becsatlakozva ők is tudják támogatni törekvéseinket.
MIKULÁS AKCIÓ!
Nincs ötleted Karácsonyi ajándékra? Válasz akcióinkból december 6-ig és írj nekünk: majaharmonia@gmail.com
-
Ajándékozz egy személyre szóló elemzést, egyedi Maja karkötővel!Ha december 6-ig elemzést rendelsz, az elemzés áráért (8000 ft) most egy ajándék karkötővel is meglepünk!
-
Rendelj 2 személyes karkötőt és a 3-at ajándékba adjuk!Tökéletes ajándék barátnőidnek.
Aromaterápiás lázban égsz? Igény szerint, egy bazalt kővel kiegészítve, akár illóolajjal is viselhetők!
Mantra:
Polarizálok a szeretet érdekében
Stabilizálva a hűséget
Lepecsételem a szív feldolgozását
A kihívás lunáris tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.
- Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.
Mudra:
Bal kéz a szíven; jobb kar derékszögben tenyérrel előre, ujjak összezárva.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.)
Meditáció:
Én vagyok a hűséges nyíl, mely a sors hajnalába repül.
Megerősítés:
Nyitott vagyok új kezdetekre. Védelmezőket és útmutatókat kapok.