KIN 161* Vörös Felhangos Sárkány* 09.06.

A Felhangos tónus mindig kicsit feltüzeli az energiákat és a cselekedetet. Ilyenkor buzog bennünk a tettvágy, pörög az elménk, mint a motolla, ráadásul, ma mindehhez a Vörös Sárkány energiája társul, mely minden kezdetek anyja, maga a Forrás. Vagyis a mai nap energiái készen állnak a cselekvéshez, sőt inspirálnak rá! A kérdés csak az, mi mihez kezdünk vele?

A Sárkány ma felébreszti bennünk a bizalom és a hit erejét, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy céljainkat megvalósítsuk. Élete során azt hiszem már mindenki legalább egyszer megtapasztalta, hogy ha valamihez úgy áll hozzá, hogy „ez úgysem fog sikerülni”, az bizony nem is fog. A Bizalom és a Hit az alapja mindennek! A Vörös Föld Hullámvarázsban megjelenő Felhangos Sárkány arra emlékeztet, hogy maradjunk a jelenben és mint egy külső szemlélő, figyeljük meg a körülöttünk lévő eseményeket, mert ebben a Hullámvarázsban  mindennek jelentős szerepe van/lesz életünknek a közeljövőben. Ne gyártsunk teóriákat, ne vonjunk le messze menő következtetéseket, csak tartsuk nyitva szemünket. Legyünk ma nyitottak és éberek, az elénk kerülő eseményekre. Ahogy elkezdjük visszaépíteni életünkbe azt az Ősbizalmat, amivel születtünk, kaput nyitunk a Mindenség támogatására, tanítására. Teremtsünk egyensúlyt életünkben, fordítsunk most kicsit több időt önnön igényeinkre. Másokat csak akkor tudunk támogatni, ha mi magunk is RENDben vagyunk, Egységben önmagunkkal. Fogalmazzuk meg, hogy mi az, amire vágyunk, hisz, ha mi magunk nem tudjuk, honnan is tudhatná környezetünk, hogyan viszonozza szeretetteljes gondoskodásunkat?

Összpontosítsunk erőforrásainkra és feladatainkra, hogy célirányosan haladhassunk utunkon, hisz tudjuk, ha minden tőlünk telhetőt megteszünk és kitartóan haladunk utunkon, azzal „behívjuk” a segítséget és minden automatikusan a helyére kerül. Bizalom, hit és kitartás a mai nap mottója.

Rendeld meg most Saját, személyre szabott, Maja karkötődet, mely támogatja belső esszenciádat!

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
Most akciósan csak 6000 ft-ért!
Érdeklődni: majaharmonia@gmail.com

Mantra:
Megerősítek, hogy tápláljak
Irányítva a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A kisugárzás felhangos tónusával
Engem az univerzális víz ereje vezet utamon

5. Tónus:
Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.

Mudra:
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
„Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Meditáció:
„Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rád fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.