KIN 165* Vörös Szoláris Kígyó* 12. 24* Galaktikus Aktiváló Portálnap

Trebuie-sa-ne-transformam-viata-si-sa-gasim-echilibrulKarácsony első napját a Vörös Szoláris Kígyó energiái tüzelik fel. Galaktikus Aktiváló Portálnapjával a Kígyó ma a testtudatosságunkra hívja fel a figyelmet. Arra kér, hogy a nagy készülődésben is teremtsünk időt egy kis töltődésre, kis pihenésre. Érdemes a Karácsonyi vacsoránál egy kis mérsékletességet is tartani, hogy ne terheljük túl a szervezetünket.

A Vörös Föld Hullámvarázsban megjelenő Kígyó minősége ma újra emlékeztet bennünket arra, hogy Élni jó! Arra bíztat, hogy életünket ne csak leéljük, hanem éljük is meg minden pillanatát! Lássuk meg a jelenben fellelhető összes ajándékot. Ahogy eddig a meditációra biztattalak benneteket, úgy ma arra kérlek, hogy nem csak hogy a jelenbe maradjatok, de tudatosan figyeljetek minden testi érzetre, érzékelésre, ugyanis testünk magában hordozza elménk, szellemünk, sőt érzelmeink emlékezetét, egyben a traumákat és sérüléseket is. Ezáltal az emlékezéssel, tapasztalattal, fontos tanácsokkal láthat el bennünket. Adjuk magunknak szeretetet, törődést és köszönjük meg neki, amiért ezen földi létben befogadott bennünket és otthont ad lelkünknek.

Boldog Békés Ünnepeket kívánok minden kedves olvasónak!

Mantra:
Lüktetek, hogy túléljek
Megvalósítva az alkalmat
Lepecsételem az életerő tárházát
A szándék szoláris tónusával
Engem a születés ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.

  1. Tónus:
    Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.

Mudra:
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.

Megerősítés:
Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.