KIN 014* Fehér Mágneses Varázsló* 07.26

FMVBOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNUNK!
A változás elkerülhetetlen! Amit tehetsz, hogy együtt haladsz vele, tanulsz, formálódsz általa. Mert a fejlődés soha nem áll meg! Az elmúlt évünk lezárása volt a 13 éves Vörös Hold ciklusának, mely a határok kérdéskörét feszegette, helyre billentette Önértékelésünket és nem mellesleg az érzelmi megtisztulást is hozott. Öntudatra ébredésünknek, vagy Önemlékezésünknek köszönhetően sok olyan felismerésre tettünk szert, mely jelzőtűzként vezetett bennünket utunkon.
Most, hogy érzelmi szintünket letisztítottuk, ideje összehangolnunk szívünk és elménk útját. Ezáltal egy tiszta és mély kapcsolatot alakíthatunk ki belső esszenciális Önvalónkkal.
Tehát nagy fába vágjuk a fejszénket!

Most, hogy a Sárkány hullámban megteremtettük az alapvető bizalmi állapotot, bízunk magunkban és a Mindenség erejében, befogadóvá váltunk a Szellemi taníttatásra is. A Tzolkin második hullámvarázsa éppen ezért, a Fehér Varázsló, mely összekapcsol bennünket szellemi vezetőnkkel, belső Mágusi mivoltunkkal. Követve minőségeit, kiépíthetünk egy olyan tiszta kapcsolatot a Szellemi vezetőnkkel, mely végig vezet bennünket belső folyamatainkon, összehangolva szívünk, lelkünk és elménk. Ez a 13 nap megtanít figyelni és meghallani belső hangunkat, bármily halkan is szól is.

A Mágneses tónus, mint mindig ma is magához vonzza a következő napok témáját. Így ma megjelenhet életünkben a versengésre való hajlam, vagy a jóváhagyás, elismerés és státusz igénye.  A Varázsló a személyi erőnkre és az ezzel járó felelősségre hívja fel figyelmünket. Tudatosítsuk magunkban, hogy senki és semmi nem adhat nekünk Valódi erőt, amíg mi magunk nem ismerjük fel és el saját belső erőnket, képességeinket és cselekszünk a teljesség jegyében. Lássuk meg árnyrészeinket és ezek kiváltó okait, ha az irányítás vágy, netán a manipuláció felüti a fejét ebben az időszakban, de semmiképp ne bíráljuk magunkat! Vágyainkat, céljainkat igazítsuk az Isteni akaratéhoz, hisz tudjuk, ami a nagyobb Egységet szolgálja, az bennünket is csak előre vihet. Teremtsünk egyensúlyt elménk és szívünk között és tanuljunk meg a szívünkkel gondolkozni. Legyünk őszinték és igazak önmagunkhoz!

Természetesen még mindig elérhető az Év témáját támogató karkötőnk, melyről bővebben itt olvashatsz!  Kép1

Ne feledjétek, még lehet jelentkezni az Évindító napunkra! Tarts velünk, hogy megkönnyíthessük neked a váltást!

Mantra:
Egyesítek, hogy varázsoljak
Vonzva a befogadó készséget
Lepecsételem az időtlenség kimenetét
A cél mágneses tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus: Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
Bal kézzel formálj kelyhet a szíved alatt, amíg a jobb kezedet erőteljesen kinyújtod egyenesen a fejed fölé, majd engedd le jobb kezedet a bal kézhez, hogy a szívnél egyesülve csatlakozzanak az isteni akarathoz.”
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Varázslók álomkabátjából szőtt szellemvitorla, repíts engem a galaktikus tengeren. Áramolj a nap áramlataival; mindig szabad vagy!”

Megerősítés:
“Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az Isteni Akarathoz.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.