KIN 011* Kék Spektrális Majom* 07.23

Inner Child _Kék majomA Vörös Kozmikus Hold évünk utolsó előtti napjához érkeztünk. Fontos váltás előtt állunk, remélem mindenki már kitöltötte az ingyenes Évzáró füzetünket! Ma a Spektrális Majom ráz fel bennünket révült állapotunkból, rámutatva az utolsó morzsákra is, melyeket le kell tisztítsunk múltunkból, hogy tiszta lappal léphessünk át egy új lehetőségbe, új évbe és egy új 13 év ciklusba.

Ahogy ehhez már a Majom napokon hozzá szokhattunk, ma minden IS előfordulhat és persze semmi nem úgy ahogyan azt mi szeretnénk. Fokozottan igaz ma az a szólás, hogy „a nem akarásnak nyögés a vége”! Ne akarjunk ma mindent leirányítani, komolyan venni. Ma ugyanis az Ősanyai minőségek helyét, a zabolátlan Belső Gyermek veszi át. Vezért vegyük elő gyermeki játékos énünket, hogy szembe tudjunk nézni a mai nap eseményeivel. Komoly „felnőttes viselkedéssel” csak azt érjük el, hogy még jobban összezavarodunk, vagy szimplán összekavarjuk az eddigi munkánkat. Készüljünk fel és a ma elénk kerülő eseményeket, konfliktusokat, vegyük körül humorral, spontenaitással és bizalommal, hogy felfedhesse a mögöttes nézőpontokat. Tanuljunk meg nevetni önmagunkon és hibáinkon, hogy tanulhassunk belőlük. Engedjük el az önostorozást, az öniróniát, ne a duzzogó kamaszkor használjuk fel, hanem az ártatlan nyíltszívű kisgyermek kort, amikor még tudtuk és láttuk a valódi eseményeket, és nem a belénk nevelt szisztémák szerint reagáltunk dolgokra. Amikor még ismertük az Ősbizalom érzését és tetteinket nem járta még át a félelem és az aggódás, így bátran száguldottunk a szüleink – és mai énünk – legnagyobb rémületére lefelé a lejtőn, vagy más veszélyforrások felé.

A Majom legfőbb tanítása, hogy az élet rövid ahhoz, hogy túl komolyan vegyük! Tanuljuk meg humorral elütni a konfliktusainkat, nevetéssel áthidalni a nehézségeket. Ne feledjük, hogy a nevetés a létező legjobb orvosság! Nem az határoz meg bennünket, hogy mi történik, hanem az, hogy Mi hogyan reagálunk rá! Ha tehetjük, ha találkozzunk barátainkkal, kapcsolódjunk, játszunk, nevessünk! Élvezzük az életet!

Egy új 13 éves ciklus előtt állunk.
Jelentkezz Évindító napunkra, hogy megkönnyíthessük neked a váltást!
Ne hagyd ki ezt a lehetőséget!
A Vörös Kozmikus Hold év és 13 éves időszak lezárását segítő Évzáró füzetünket most ingyen letöltheted!

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést. ÉV VÉGI (2019 07.26-IG!) AKCIÓNK KERETÉBEN, AZ ELEMZÉS ÁRA A SZEMÉLYES KARKÖTŐVEL EGYÜTT, MOST CSAK 10000 FT.

Jelentkezni: majaharmonia@gmail.com email címen!

Mantra:
Feloldok a játék érdekében
Szabaddá téve a káprázatot
Lepecsételem a mágia feldolgozását
A felszabadítás spektrális tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Engedd el, add át és tiszteld, emberséggel és elfogadással.

Mudra:
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.

Megerősítés:
Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.