Kin 138* Fehér Galaktikus Tükör* 03.12* MAG nap

görbe tükörA mai nap a visszajelzések és a siker napja. Ma megtudhatjuk, hogy mindaz, amit eddig tettünk céljaink eléréséért, az elegendő-e ahhoz, hogy elnyerje a Mindenség támogatását. Teszi mindezt a Majom hullámvarázsban, így jobb ha felkészülünk a váratlan teszt-helyzetekre.

Még reggel érdemes felidéznünk, hogy az előző hullámvarázsban életünk mely területével dolgoztunk, mert szinte borítékolható, hogy ez lesz ma górcső alá véve. Azonban, ahogy megléptük önmagunkat, ma a Tükör MEG nap segítségével egy nagyobb lépést tehetünk előre! A maival együtt már csak 3 nap van hátra ezekből a csodásan kemény MAG napokból, utána szusszanhatunk 5 napot.
A Tükör ma tehát a felismeréseket hozza el számunkra. Megtanít nem ítélkezni, hanem elfogadni, nem kifogásokat keresni/kreálni, hanem cselekedni. A mai napon olyan találkozások, helyzetek eshetnek meg velünk, melyek kitaszítanak bennünket lelki komfortzónánkból, belső középpontunkból. Ha azon kapjuk magunkat, hogy egy-egy szituáció, vagy személy szélsőséges érzelmeket vált ki belőlünk, ahelyett, hogy kihátrálnánk a konfliktus elől, vagy éppen ignorálnánk, nézzünk inkább szembe vele. Helyezkedjünk a csendes megfigyelő szerepébe és Lássunk, ne csak halljunk és érezzünk. Azáltal, hogy nem indulattal reagálunk ezen szituációkra, nem vonódunk bele érzelmileg, így tisztábban láthatjuk a Valódi okokat. Persze legtöbbször a vitás helyzeteket, az teremti, ami tükröt tart nekünk. Esetleg egy tulajdonság, mely bennünk is megvan, de a másikban szúr szemet… Elítélhetjük az „Ő” tulajdonságait, haragudhatunk is „Rá”, mert azok nem „Mi” vagyunk. De akár megjelenhet az irigység is, amiért nekünk nem volt bátorságunk megtenni azt, amivel a másik sikereket ért el. Számtalan variáció létezhet, melyet a végtelen Tükörterem tárhat ma elénk. A legfontosabb, hogy észleljük, amikor tükröt tartanak elénk és ne féljünk cselekedni, de azt is vegyük észre ha mi magunk válunk a tükörré.

A mai nap vezető jegye a Fehér Szél, mely segítségünkre lesz, hogy ma tiszta, őszinte kommunikációval oldhassuk meg konfliktusainkat, rendezhessük nézet különbségeinket. Tekintsük ajándéknak a ma felmerült helyzeteket, hogy így a MAG napok tiszta energiáival átitatva, végre feloldhassuk ezeket a blokkokat.

Rendeld meg most Saját, személyre szabott, Maja karkötődet, mely támogatja belső esszenciádat!

TZOLKIN AKCIÓ:  Március 29-ig tart a TZOLKIN legintenzívebb időszaka. Tegyél tudatos fejlődésedért! Ismerd meg személyes energiáidat, a benned rejlő lehetőségeidet. 
Tudd meg, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani!
Március 29-ig kérj komplex személyes elemzést most csak 5000 FT-ért!

Mantra:
Harmonizálok, hogy visszatükrözzek,
Formálva a rendet
Lepecsételem, a végtelenség mátrixát
A teljesség galaktikus tónusával
A Szellem ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.

Meditáció:
Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.