Kin 257* Vörös Planetáris Föld* 10.22.

synchronicityA Vörös Föld minőségével ma kiteljesedik a Sárga Csillag Hullámvarázsunk. Mindaz, amiért eddig dolgoztunk végre egységbe rendeződik és összhangba kerül belső magunkkal.

A Vörös Föld ma olyan fontos útmutatót küld, melyek először talán csak ártatlan véletlennek tűnhet. Ám ha ítéletmentesen és túlmagyarázás nélkül figyeljük meg őket, akkor felfedik igaz valójukat és rávilágítanak jöttükünk céljára. Ezek később fontos szerepet töltenek majd be utunk során most még csak terelgetnek utunkon. Hallgassunk ösztönös megérzéseinkre és engedjük kibontakozni az eseményeket. Találjuk meg a középpontunkat és legyünk a Jelenben. Törekedjünk arra, hogy mindaz, amibe az elmúlt napokban belekezdtünk az befejezzük, hogy helyüket új célok, és egyben új lehetőségek vehessék át.
A mai nap energiáit támogathatjuk azzal, ha a napot egy rövid meditációval kezdjük. Lépjünk kapcsolatba a Föld és az Ég energiával és (akár vizualizáció segítségével) lássuk, érezzük, ahogyan keresztüláramlik rajtunk, tisztító fénye. Engedjük, hogy ez a finom energia átmossa pólusainkat és kimossa belőlünk mindazt az elakadást, melyet az elmúlt Tzolkin „harcai” alatt szereztünk. Találjunk rá önmagunkban arra az erőre, mely egyensúlyt és a stabilitást ad, mely szükséges ahhoz, hogy teremtéseink fizikai formát ölthessenek. Töltsük fel magunkat Életerővel és Lelkesedéssel.
Ragyogjunk bátran Csillagmagként!

Hamarosan Új Tzolkin veszi kezdetét!
Kezd ezt a tervezgetést azzal, hogy jobban megismered a benned rejlő potenciálokat, a fejlesztendő területeket, korlátokat, hogy minél hatékonyabban haladhass tovább Fejlődési utadon! Kérj komplex személyes elemzést.
OKTÓBERI AKCIÓ: Az elemzés ára október 31-ig csak 5000 FT!

Mantra:
Tökéletesítek a fejlődés érdekében
Előállítva az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
A megnyilvánulás planetáris tónusával
Engem az életerő ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Teljesítsd be és manifesztáld tökéletesen, igazsággal és hálával.

Mudra:
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).

Megerősítés:
„Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.”

Meditáció:
„Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.”

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.