Kin 162* Fehér Ritmikus Szél* 11.01

windA Ritmikus Szél napján ma válaszút elé állunk. Nekünk kell döntenünk, hogy mely úton haladunk tovább. Letesszük-e voksunkat célunk mellett és cselekszünk, vagy továbbra is hiú ábrándokat kergetve a múltban/jövőben rekedünk?

A mai napon előfordulhat, hogy kissé „szélfúttának”, szétszórtnak érezhetjük magunkat. Olyan érzés keríthet hatalmába, mintha megszűnt volna a kapcsolatunk a Mindenséggel. Tudatosítsuk, hogy mindez bennünk van, kapcsolatunk a Mindenséggel, állandó. Keressük meg Önmagunkban azt a vékony kis hangot, mely közvetíti az ő üzenetét. Meditációban kapcsolódjunk össze belső szellemünkkel, legyünk nyitottak sugallataira. A Szél felhívja a figyelmünket a felesleges kommunikációra, arra, hogy néha el kell csendesítenünk Elménket ahhoz, hogy meghalljuk a saját belső hangunkat. Hallgassunk e hang inspirációjára, hagyjuk, hogy ez vezessen bennünket. Tudatosan válogassuk meg szavainkat, mert mint már régóta tudjuk szavainknak teremtő erejük van.

A Szél a Föld hullámvarázsában a jelenlétet testesíti meg. Legyünk jelen életünkben, Itt és Most. Az elmúlt időszakban jelentős átalakulásokon mentünk át, létrejöttek saját tapasztalások, melyek előre visznek bennünket. Ügyeljünk azonban arra, hogy döntéseinket ne a múlt fájdalmai vagy a jövő kecsegtető ígérete vezérelje. Itt és most kell döntést hozzunk, azon képességeink és lehetőségeink alapján, amink a Jelenben megtalálhatóak

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
NOVEMBERI AKCIÓ: 25% kedvezmény minden elemzés árából!

Mantra:
Szervezek, hogy kommunikáljak
Kiegyenlítve a lélegzetet
Lepecsételem a szellem bevitelét
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.
    Mudra: 
    Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
    (A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.comoldalon.
    Meditáció: 
    Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.
    Megerősítés: 
    Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.