Az elmúlt napokban sokat dolgoztunk Önmagunk átformálásán, megújulásán, tegnap pedig elengedtük az átalakulással járó minden egyéb sallangot. Az így „megüresedett” részeinket ma Vörös Sárkány tölti fel erővel és kitartással, megtanít bíznunk a bennünk zajló folyamatokban.
Míg a Kutya hullám az Önmagunkba vetet hitet erősíti, a Sárkány ma az ősbizalom témakörét feszegeti. A hit és a bizalom azonban nem jelenti azt, hogy vakon, tudatosság nélkül cselekszünk, vagy tétlenül várakozunk, hogy majd valaki megment – azt jelenti, hogy együtt haladunk tapasztalataink útjával, és tanulunk belőle, hogy bármi megnyilvánulhat világunkban. Éppen ezért a Kristályos tónusnak köszönhetően, már egyre élesebben látjuk a fejlesztendő területeinket, melyet a következő a Kék Éjszaka hullámvarázsban fogunk jobban megdolgozni. Váljunk nyitottá az Ősbizalom befogadására, tudatosítsuk, hogy nincs jó, vagy rossz és nincsenek áldozatok sem; csupán tanulás és fejlődés folyamata létezik az egésszé alakulás útján. Lássuk meg a tanulságokat az elmúlt napok történéseiben és raktározzuk el őket, hogy legközelebb hasonló szituációba kerülünk, már ne a régi minta szerint cselekedjük.
A mai napon helyezzük önmagunk igényeit előtérbe és ügyeljünk az „adás-kapás” egyensúlyára. Ne feledkezzünk meg arról, hogy ugyan jó dolog adni szívből és önzetlenül, de meg kell tanulnunk az elfogadás művészetét is. Az egész Univerzumot a szeretet mozgatja. Ha hiszel az Ő akaratában, nem hibázhatsz: Biztonságban vagy!
Töltődjünk fel ezzel az energiával, hogy felkészülhessünk az előttünk álló útra.
Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.
Mantra:
Szentelek, hogy tápláljak
Egyetemessé téve a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem a tér ereje vezet utamon
- Tónus:
Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.
Mudra:
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Megerősítés:
„Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”
Meditáció:
„Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rád fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”