Kin 97* Vörös Ritmikus Föld* 03.26

tumblr_nvarfn6Ffq1qzio10o1_540A Ritmikus tónusú Föld energiái ma arra szólítanak fel, hogy helyezkedjünk belső középpontunkba, engedjük el az ítélkezést és a kétkedést és innen indítsuk el a hullámvarázs cselekvő fázisát.

A mai napon olyan váratlan és véletlennek tűnő eseményeket sodorhat elénk az élet, melyek, ha jól figyelünk, utat mutathatnak számunkra. Óvakodjunk az elhamarkodott döntéshozataltól, ítélkezéstől és engedjük el az elvárásokat és hagyjuk, hogy az események kibontakozhassanak előttünk teljes valójukban. Ne felejtsük, hogy az Univerzum tervei, sokszor a véletlennek tűnő eseményekben mutatkoznak meg, melyek összecsengenek azzal az úttal, amit éppen járunk. Engedjük megtörténni az eseményeket, hogy ezzel elindulhasson a hullámvarázs aktív szakasza, mely közelebb visz bennünket a kitejesedéshez. Fókuszunkat helyezzük a Jelen pillanatra és koncentráljunk céljainkra.

Ha tehetjük, kezdjük a napot egy rövid meditációval, melyben összekapcsolódhatunk Földanyácskánkkal és kérhetjük az Ő segítségét, támogatását. Tegyünk egy nagy sétát ezen a csodás tavaszi napsütéses napon és kapcsolódjunk össze a Természet energiáival.

Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre.

Mantra:
Szervezek, hogy fejlődjek
Kiegyenlítve az egyidejűséget
Lepecsételem a navigáció mátrixát
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Engem önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.

  1. Tónus:
    Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.

Mudra:
Mindkét kéz ujjai a hüvelykujjal háromszöget alkotnak, az alsóbb csakráktól indulva a koronacsakráig mozognak, majd vissza a szívcsakrához (ismételd háromszor).
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.)

Meditáció:
Szent unis mundi ajándéka, kentaurszem, ouroboros szent csomója, ötödikek köre, egészülj ki bennem.

Megerősítés:
Összhangban vagyok középpontommal, a Föld-erők összhangban vannak a kozmikus erővel.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.