A mai nap kérdése, hogy meg tudjuk e ragadni a pillanatot, képesek vagyunk- elköteleződni döntésünk mellett? A Szél hullámvarázsban megjelenő Kéz energiái segítséget nyújtanak abban, hogy mindazt elengedjük és lezárjuk, ami távol tart bennünket a Szellemünktől.
A mai nap rámutat arra, hogy hol és életünk mely területein forgácsoljuk szét energiáinkat, valamint arra, hogy mi az, ami megérett a lezárásra. Mérjük fel, hogy mi mindenbe kezdtünk bele az elmúlt napokban és hogyan tudnánk ezt minél hatékonyabban véghez is vinni. Ez lehet egy befejezetlen cselekedet, szituáció, de akár egy kapcsolat is. Ha nem akarjuk újra eltemetni és csak ugyanazokat a köröket róni újra és újra, akkor jobban tesszük, ha ma tudatosan szembenézünk velük és szeretettel elengedjük életünkből. Így az eddig „szétforgácsolódott” energiáinkat újra egyesíthetjük, hogy kiteljesedhessünk célunkban.
Ma adjunk időt és teret önmagunknak, hogy ezen lezárásokkal begyógyíthassuk az elmúlt napokban keletkezett sebeket. Így hathatós segítséget kapunk ahhoz, hogy végre mást is megláthassunk, ne csupán a veszteségeinket! Engedjük el a ragaszkodást. Váljunk nyitottá az Újra és engedjük, hogy átvegyék a „régi” helyét.
Amennyiben szeretnél bővebb információt kapni az aktuális energiákról (hónap és az induló hullámvarázsokról), iratkozz fel hírlevelünkre itt: majaharmonia@gmail.com
Mantra:
Szervezek a tudás érdekében,
Kiegyenlítve a gyógyítást.
Lepecsételem a beteljesülés tárházát,
Az egyenlőség ritmikus tónusával.
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon.
- Tónus:
Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.
Mudra:
kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
A kézmozdulatokat itt nézheted meg: https://youtu.be/vl-oUUiZJ-c
Meditáció:
„Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.”
Megerősítés:
„Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.”
A mai nap, egyfajta számvetésféle lesz. A Világáthidaló, ma azzal ad lendületet a Szél hullámvarázsnak, hogy ha elengedünk minden olyan „földi dolgot” ami lehorgonyoz minket a fizikai valónkban, ami nem enged bennünket szabadon áramolni a Szellemi energiákkal.
A Vörös Kígyó ma a tervezési fázisba repít bennünket, feltöltve a szükséges lelkesedéssel, lendülettel. A mai nap a kreativitásé. A Kígyó felébreszti bennünk azokat az ösztönöket, melyek cselekvésre késztetnek.
A mai nap érdekes egybeesése, hogy a Maja rendszer szerint Sárga Mag napja van, mely a bennünk szunnyadó lehetőségekre hívja fel a figyelmet, arra, hogy ezen lehetőségeket ápolnunk, táplálnunk (locsolnunk) és üdvözölnünk kell. A Katolikus hitrend szerint is hasonló a mai cselekvésre indíttatás: Jézus feltámadását ünnepeljük, egy új kezdetet, melyet üdvözítünk. Ekkor, állítólag a hír hallatára ujjongó asszonyokat igyekeztek lecsendesíteni úgy, hogy lelocsolták őket. Megint más vélekedések szerint pedig a húsvét eredetileg a termékenység ünnepe (tojás), amely segítségével szerették volna az emberek a bő termést (locsolás), és a háziállatok szaporulatát kívánni.
A Lunáris Éjszaka elhozza számunkra a Szél napjának kihívását, a félelmeket, melyek gátolnak bennünket abban, hogy kinyilváníthassuk akaratunkat, érvényt szerezhessük igényeinknek.
A Galaktikus Aktiváló Portálnapok erejével kezdünk neki az új hullámvarázsnak, melynek a minőségeit a Fehér Szél hordozza. A Mágneses tónus, mint mindig, most is bevonzza azokat a témákat, mellyel a következő időszakban dolgoznunk kell. A következő 13 napban a kommunikáció és a Lélekkel, Szellemmel való összekapcsolódás kerül előtérbe.
A Vörös Sárkánnyal zárul a Vörös Hold hullámvarázs, melyben az érzelmeink megtisztítása volt a feladat. Ahhoz, hogy teljességben megélhessük a Sárkány nyújtotta biztonságot és bátran beléphessünk egy következő ciklusba, előbb meg kell békülnünk az elmúlt napok eseményeivel és szeretettel el kell engedjük. Ebben nyújt ma segítséget a Kozmikus tónus.