A Lunáris Szél ma utunkba fújja a hullám minden kihívását, kifogását, mindazon okokat, amiért önmagunkat és igényeinket a háttérbe szorítjuk. A mai nap tökéletes lehetőséget biztosít arra, hogy nézeteltéréseinket, konfliktusunkat rendezzük és végre kikommunikáljuk is ki amire vágyunk. Nincsen rózsa tövis nélkül, tartja a mondás és ezt a dualitást ma is érezhetjük. Lévén a Sárkány épp arra kér bennünket, hogy törődjünk önmagunkkal és saját igényünket helyezzük előtérbe, most az eltúlzott véglet érzése keríthet hatalmába, megfűszerezve ezt a kétkedés és bizalmatlanság érzésével.
Előfordulhat, hogy ma kissé izolálva érezzük magunkat környezetünktől, mely távolságot üres fecsegéssel, pletykálkodással, vagy a (hamis)kapcsolódás más formájával igyekeznénk korrigálni. Ne tegyük! Vizsgáljuk meg inkább az okát, mi az, amit ezzel tudat alatt szabotálnánk? Használjuk ki a Csendet és forduljunk befelé válaszokért. Szél segít bennünket közelebb kerülni, összefonódni Szellemünkkel, hogy ez inspirációt adhasson nekünk. Ez az energia spontán, könnyed és egyszerűen arra kér, hogy engedjünk szabad áramlást a bennünk felgyülemlett energiáknak, hogy megmutathassák az utat. Összpontosítsunk a jelen pillanatra, lássuk és halljuk meg a körülöttünk lévő értékes információkat és figyeljünk meg, mit súg a Lelkünk! Kerüljük a felesleges locsogást, ha beszélünk, beszéljünk őszintén, de semmiképp sem ítélkezve! Használjuk a Szél energiáját, hogy teremthessünk, hisz tudjuk, a kimondott szavaknak milyen nagy energiája van! Fogalmazzuk meg és adjunk hangot kívánságainknak.
A mai energiákat elősegíthetjük, minden olyan kikapcsolódási formával, melyet egyedül, csendben végezhetünk: legyen ez egy rövid meditáció, jóga vagy csikung mozdulatsor, de akár egy olyan „rutin” tevékenység ami közben elmélkedhetünk, például mandala készítés, vagy színezés. Legyen az bármi a fontos az, hogy csend és nyugalom vegyen körül, hogy elérhessen hozzánk még a Szellemünk legvékonyabb kis hangja is.
Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
Mantra:
Polarizálok, hogy kommunikáljak
Stabilizálva az intuíciót
Lepecsételem a szellem bevitelét
A kihívás lunáris tónusával
Engem az időtlenség ereje vezet utamon
- Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.
Mudra:
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
Meditáció:
„Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.”
Megerősítés:
„Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.
Vissza az alapokhoz. A Sárkány minősége az élet forrása, isteni gondviselés és támogatás. Ő az gondoskodó Ősanya, aki erejével táplál, védelmez. Így a mai nap olyan biztonságos teret nyújt, melyben bátran tervezgethetünk, akár rövid (ezen hullámvarázs), akár hosszú távra (Tzolkin- 260 nap). Ma, mint egy mágnes vonzzuk magunkhoz azon témákat, mellyel a következő napokban dolgoznunk kell.
A Kozmikus Nappal nem csupán a Csillag Hullámvarázsunk zárul, hanem egy egész Tzolkin is. Egy 260 napos ciklus végére értünk, de ugyanúgy ahogy a Kozmikus tónusnál, itt sincs még vége fejlődésünknek. Egy újabb szintre lépünk fel, hogy megismerjük milyen lehetőségeket tartogat számunkra az új Tzolkin és ehhez mely részünket kell tovább fejlesztenünk, netán elengednünk. A Tzolkin (260 nap) minden esetben GAP nappal indul és végződik, betartva a jegyek és a kisebb ciklusok sorrendiségét. Ezen finom-hangol még pluszban az adott Maja év és hónapjainak minősége (színe, tónusa, jegye). Éppen ezért nincs két egyforma Tzolkin.
A Kristályos Vihar, ma a végkövetkeztetések levonásában nyújt segítséget. A Kristályos tónus segít, hogy könnyebben felismerjük és beépíthessük az elmúlt napok tanításait, a Vihar pedig magával ragadja mindazt, ami feleslegesként hátra marad, ezzel hatalmas energiát szabadítva fel.
A Spektrális Tükör, ma a szembesítést hozza el számunkra és ezzel egyben leválunk a Csillag Hullámvarázs témáiról. Elérkezett az idő, hogy megálljunk és hagyjuk leülepedni az elmúlt napok történéseit. A Tükör, ennek fényében ma rávilágít azon illúziókra, melyek szerint mindennapjainkat éljük, hogy ezeket hátrahagyva, tisztán és nyitottan léphessünk át a 2 nap múlva induló Új Tzolkin-ba.
A Planetáris Föld-del, ma kiteljesedik a Csillag hullámvarázs, mindaz, amiért az elmúlt napokban dolgoztunk, ma megjelenik életünkben. A Föld segít összpontosítanunk erőinket és figyelmünket. Használjuk ki ezt ma arra, hogy összefüggéseiben lássuk meg mi az ami történt és történik a mai napon. Figyeljünk, de ne hamarkodjuk el a végkövetkeztetéseket.
A Szoláris Harcos a felelősségvállalást, a cselekvést és a cél előtti utolsó hajrá érzését hozza életünkbe. A Harcos intelligenciájához, ma cselekvés párosul, mely kettő együttes erejével új távlatokat nyílnak meg előttünk.