A Kristályos tónusú napok mindig a felismeréseket és a megértést hozza el az adott Hullámvarázs témájával kapcsolatban. Most, a Kéz hullámvarázsban megjelenő Fehér Tükör minősége, ezt tovább fokozza. Rávilágít a Hullám során tanultak miértjeire, tanulságaira, így lassan kirajzolódik a nagyobb kép. Ugyanakkor ezen megértéssel együtt, le is rántja az illúzió fátylát szemünkről.
A mai nap lassan bontakozik ki előttünk, de annál tisztábban látunk. Adjunk időt és teret a jobb megértéshez. Ha jól figyelünk, az elmúlt napok fényében egész más megvilágításba kerül életünk és azon berögzült szokásaink, nézeteink mely szerint eddigi éltük életünket. Ez ma szembe jöhet egy személy, gondolat, vagy akár egy már „túl jól ismert” szituáció formájában is. Fontos, hogy ha ma valami/valaki erőteljes érzelmeket vált ki belőlünk, kibillent „lelki békénkből,” első sorban azt vizsgáljuk meg, hogy életünk, vagy aspektusunk mely területét érintette ez érzékenyen. Tudatunkat fordítsuk erre a területre és lássunk át érzelmeink fátylán. Lássuk meg milyen lezáratlan feladat maradt még, mely ezt okozta és törekedjünk, ennek a szállnak az elvarrására, lezárására. Semmiképpen se ítélkezzünk, vagy ostorozzuk magunkat! Forduljunk szeretettel és megértéssel önmagunk felé, hisz valószínűleg csak most érettünk meg arra, hogy eme igazsággal (mely a MOST igazsága) szembesüljünk. A Tükör egy lehetőséget hoz, hogy meglássuk, minden a mi választásunk eredménye, és ha mást választunk, akkor mást fogunk látni, visszatükröződni ránk. Fontos szem előtt tartani, hogy bár a múlt már nem létezik csak a jelen pillanat, mégis a múltbeli döntéseink és cselekedeteink azok, amelyek a jelen pillanatunkat létrehozták
Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
Mantra:
Szentelek, hogy visszatükrözzek
Egyetemessé téve a rendet
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
Az együttműködés kristályos tónusával
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon
- Tónus:
Fedezd fel, oszd meg és fejezd ki a tudást, a bölcsességet nyitottan és szeretettel.
Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Megerősítés:
“Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.”
Meditáció:
“Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.”
A tegnap kiteljesedett energiák után, ma a felbomlik a hullámvarázs energetikája és a Spektrális tónussal elkezdünk leválni a hullámvarázs témájáról. A Föld jegye ma segít, hogy meglássuk a jelenben rejlő lehetőségeket és ezáltal megkezdődik az átalakulás.
A Planetáris Harcossal ma beérik a Hullámvarázs témája, most fontos, hogy újra elővegyük az eredeti célkitűzéseinket és ha szükséges, fogalmazzuk újra. A Harcos megadja azt a támogatást és bátorságot, melyre szükségünk van, hogy ki merjünk állni célunkért és Önmagunkért.
A Szoláris Sas, segít elköteleződnünk célunk felé, támogatja a tisztán látást és reményt nyújt a mindennapokban. A mai nap energiáival elemelkedhetünk a mindennapos nehézségektől, hogy fókuszunkat a célra szegezve, könnyedén, szárnyalva tegyünk meg az utolsó métereket.
Ma visszatér hozzánk a Varázsló minősége, mintegy emlékeztetőként, az előző hullámvarázsra. A Varázsló a képességeinkért való felelősségvállalást, az Isteni akarattal való összehangoltságot szorgalmazza. A Galaktikus tónus pedig emlékeztet, hogy a sikerhez való út, gyakorlással és szabálykövetéssel van kikövezve.
Lassan egy hét telt el a 9. Maja hónapunkból, erősödik a tetterő, buzog a cselekvési vágy. Ma ezt az „egyhelyben futást” a Vörös Égenjáró váltja cselekvéssé azzal, hogy felébreszti bizalmunkat és tovább fokozza kíváncsiságunkat. Ezt tovább fokozza még a Rezonáns tónus, mely ma egyfajta önvizsgálatra hív, hogy megvizsgáljuk hitrendszerünket, hogy mi az, aminek életünkben hitelt és energiát adunk.
A tegnap összegyűjtött erőforrásainkat, ma a Rezonáns tónus segíti rendszerbe szedni. Azt azonban, hogy hogyan használjunk fel őket, a Sárga Ember segítségével dönthetjük el. Ez a minőség a hiány-mintákról és a szabad akaratról szól. A mai napon lehetőséget kapunk arra, hogy elengedjük a személyiség szintű céljainkat. Felhívja figyelmünket, hogy Magasabb Énünk, Magasabb Céljaink és az Isteni Akarat az, melyet követni érdemes.