Kin 151* Kék Galaktikus Majom* 03.25* Galaktikus Aktiváló Portálnapok

monkey_13Hát visszatért közénk a Kék Majom a maga néhol felforgató, néhol mókásan ügyetlen energiáival. Ahogy mindig, most is tisztán, jó szándékból kotnyeleskedik bele szépen felépített napunkba. Érdemes hát megfigyelni, hogy ha valami nem úgy alakul ma, ahogyan azt mi szerettük volna, az vajon milyen más opcióhoz vezetetett? Ugyanis a Majom mindig egy más nézőpont felé terel bennünket.

A Majommal ma visszatérnek az elmúlt hullámvarázs témái is, így mindaz, amivel akkor dolgoztunk ma megbolygatásra kerül. Kiderül, hogy sikerült e megfejlődnünk és beépítenünk mindazt, amit tanultunk, vagy ismét „belerúgunk a küszöbbe”? Maradjunk éberek és nyitottak: lássunk és bízzunk önnön képességeinkben. Emelkedjünk felül az Élet drámáin, a problémákon és cselekedjünk spontán. Kérdéseinkre a válasz, problémáinkra a megoldás, gyakran akkor érkezik meg, amikor a legkevésbé várnánk. Ha tudatosan kissé eltávolodunk ettől a „káosztól” amit okozott, valóban megláthatjuk benne a Rendszert, vagy akár egy olyan rég elfeledett erőtartalékot melynek éppen itt és most van az ideje, hogy belépjen Életünkbe! Bármi is történik ma, engedjük kibontakozni az eseményeket, fogadjuk szeretettel, nyitottsággal és humorral, hogy megmutatkozhasson előttünk az az Út, mely előre visz.

MÁR CSAK 5 NAPIG (03.29-IG) TART A TZOLKIN AKCIÓ!
Tegyél tudatos fejlődésedért! Ismerd meg személyes energiáidat, a benned rejlő lehetőségeidet. 

Tudd meg, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani!
Március 29-ig kérj komplex személyes elemzést most csak 5000 FT-ért!

Rendeld meg most Saját, személyre szabott, Maja karkötődet, mely támogatja belső esszenciádat!

Mantra:
Harmonizálok, hogy játszak
Formálva a káprázatot
Lepecsételem a mágia feldolgozását
Az osztatlanság galaktikus tónusával
Engem a Vízió ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.

  1. Tónus:
    Biztosítsd az egységet, egyesülést és harmóniát minden szinten minden szint között.

Mudra:
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.

Megerősítés:
Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.

Kin 150* Fehér Rezonáns Kutya* 03.24* Galaktikus Aktiváló Portálnapok

loveyourself2A Sárga Mag hullámvarázs feléhez érkeztünk. A mai töltődéshez mi más is lehetne ideálisabb mint a Fehér Kutya minősége. Ugyanis, hiába a bennünk rejlő képesség, a hatékony tervezés, az eltökéltség, ha hagyjuk Önmagunkat megingatni, ha saját céljainkat másokénak alárendeljük, urambocsá’ nem hiszünk saját erönkben, képességünkben. A Kutya ma ezt jött orvosolni.

A Fehér Kutya a feltételek nélküli szeretet és hűség mintaképe. A túlzott empátiájának köszönhetően, azonban ez a jegy hajlamosít önmagunkat alárendelni valaki más akaratának, feladva önmagunkat és céljainkat. Így könnyedén azonosulhatunk a másikkal, az „Ő” célja pedig a „MI” célunkká válhat. A másik veszély, amit tartogathat a mai nap, az a kishitűség. Valamilyen okból – általában gyermekkori minták, sérülések miatt- ma elkezdhetünk kételkedni kivitelezési képességünkben. NE hagyjuk! Fordítsuk a mai „Kutyaságot” a saját javunkra. Az odaadó, támogató és feltételnélküli szeretetét, ma adjuk meg Önmagunknak! Töltekezzünk fel belső erőforrásainkból, erősítsük meg hitünket Önmagunkban! Legyünk önmagunk „Hajrá-lányai”!: „Szeretem és elfogadom magam! Meg tudom csinálni! Megvan bennem mindaz, ami szükséges célom eléréséhez! Képes vagyok rá!”
Ahogy erősödik önmagunkhoz való hűségünk, nyomban megérkezik hozzánk a szükséges támogatás ilyen vagy olyan formában. Lehet ez akár egy gondolat, vagy mondat foszlány, de akár egy régen nem látott szeretett személy is.

A mai napon bátran vállaljuk fel saját belső fényünket, és mutassuk meg a környezetünknek. A nap vezetője a Fehér Szél, mely segít mindezt jól és érthetően kikommunikálni. Engedjük el a régi sérelmeinket, a múlt béli félelmeket, rossz tapasztalásokat és merjünk újra Bízni! Merjünk nyitott szívvel szeretni, hiszen Élni csak így érdemes! Szeretetteljes szép napot!

TZOLKIN AKCIÓ:  Március 29-ig tart a TZOLKIN legintenzívebb időszaka. Tegyél tudatos fejlődésedért! Ismerd meg személyes energiáidat, a benned rejlő lehetőségeidet. 
Tudd meg, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani!
Március 29-ig kérj komplex személyes elemzést most csak 5000 FT-ért!

Rendeld meg most Saját, személyre szabott, Maja karkötődet, mely támogatja belső esszenciádat!
planetáris kutya_karkoto

Mantra:
Levezetek, hogy játsszak
Ösztönözve a hűséget
Lepecsételem a szív feldolgozását
Az összhang rezonáns tónusával
Engem a Szellem ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.

  1. Tónus:
    Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.

Mudra: 
Bal kéz a szíven; jobb kar derékszögben tenyérrel előre, ujjak összezárva.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Meditáció: 
„Én vagyok a hűséges nyíl, mely a sors hajnalába repül.”

Megerősítés: 
„Nyitott vagyok új kezdetekre. Védelmezőket és útmutatókat kapok.”

Kin 149* Vörös Ritmikus Hold* 03.23* Galaktikus Aktiváló Portálnapok

Moon Maya-1A Ritmikus Hold GAP nappal ma kicsit az érzelmi húrokat pendítjük meg. Ahogy  a Hold a természetben is, a hullámban is aktiváló szerepet játszik és a mai nappal beindítja  a cselekvést. A Ritmikus tónussal együtt ma arra ösztönöz, hogy tartsunk ki célkitűzésünk mellett.

A mai nap különösen érzelmes lesz, feltörhetnek a régmúlt eseményei, gondolatai, hogy emlékeztessenek mi végett érkeztünk mi erre a Földre. Mindenkiben ott rejtőznek születésünktől fogva azon magvak, melyeket Életünk során fel kell fedeznünk és belőle valami maradandót alkotni. Valami olyat, ami előre viszi a Szellemiségünket, ami a Nagy Egészet támogatja. Születésünk után azonban, ahogy az évek telnek, a neveltetés és a társadalmi elvárásoknak való megfelelés miatt, sajnos hajlamosak vagyunk mindezt elfelejteni. Mindig akadtak/akadnak pislákoló jelzőtüzek utunk során, de ha nem járjuk a tudatos Önismeret útját, mindezt csupán szentjánosbogárnak vélhettük. Az hogy ezt most olvasod, azt jelenti, hogy ezek a jelzőtüzecskék egyre erősebben pislákolnak lelkedben. És ez jó! Add át magad a Hold energiáinak és nézd meg közelebbről a „szentjánosbogarat” az valójában egy Világítótorony, mely mutatja számodra az irányt! Alkalmazzuk a Hold erejét és érzékenységét arra, hogy meghúzzuk határainkat és elcsitítsuk érzelmi hullámainkat. Energiái erőteljesen támogatják azt a fejlődést, melyet ez a hullám lehetővé tesz. Éppen ezért figyeljünk meg minden olyan érzetet, szituációt, személyt, mely heves érzelmeket vált ki belőlünk, mert azt biztosan valamilyen üzenetet hoz ma elénk. Ezek kiváltó okai a múltban gyökeredznek, lehet akár még a gyerekkorban belénk táplált hiedelmek, bírálatok, de legtöbbször, a Belső kritikusságunkat, a kritikus világtól tanultuk el. Engedjük, hogy a Hold elmossa Önkritikus énünket, hiszen ez az, ami legjobban gátol bennünket az előre haladásban! „Bizonygasd saját korlátaid, s bizony, szert teszel rájuk.” / Richard Bach.

TZOLKIN AKCIÓ:  Március 29-ig tart a TZOLKIN legintenzívebb időszaka. Tegyél tudatos fejlődésedért! Ismerd meg személyes energiáidat, a benned rejlő lehetőségeidet. 
Tudd meg, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani!
Március 29-ig kérj komplex személyes elemzést most csak 5000 FT-ért!

Mantra:
Szervezek, hogy tisztítsak
Kiegyenlítve az áramlást
Lepecsételem az egyetemes víz feldolgozását
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.

Mudra:
Jobb kéz a homlokon O-t formál a harmadik szemnél; bal kar derékszögben, a tenyér és a kinyújtott ujjak előre néznek.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Emlékezés lótusza, serkentsd fel a szent magot.”

Megerősítés:
“Mint galaktikus jelzőfény és befogadó, közvetlen kapcsolatom van Istennel.

Kin 148* Sárga Felhangos Csillag* 03.22* Galaktikus Aktiváló Portálnapok

148-lamat-5Ahogy közeledünk ennek az 50 napos ciklusnak a végéhez, úgy csökken a GAP napok intenzitása, hatása azonban változatlan. A nyitott Galaktikus Kapuknak köszönhetően még mindig tisztán áramlik be az információ, de immáron 3. alkalommal dolgozunk ezzel a minőséggel. Nevezhetjük amolyan finomhangolásnak.

A Csillag ma a harmónia, az egyensúly fontosságára hívja fel a figyelmünket. Arra kér, hogy ne bonyolítsuk túl a dolgainkat, hanem törekedjünk a nemes egyszerűség elvére. Vegyük sorra teendőinket, fogalmazzuk meg milyen eszköztárra, képességre van szükségünk ahhoz, hogy véghez is vigyük, majd állítsunk fel egy sorrendiséget. Ez amolyan feladatok közötti nagytakarítás. Előfordulhat, hogy a mai napon minden kissé kuszává válik, ez hívja fel figyelmünket életünk azon területeire, ahol egyensúlyt kell teremtsünk. Ilyenkor ne essünk pánikba, mert az csak még nagyobb káoszt okoz. Az elmúlt napok megtaníthattak már bennünket arra, hogy ne akarjunk mindent egyszerre! Összpontosítsunk és térjünk vissza a jelenbe. Vegyünk 2-3 mély lélegzetet, álljunk fel és kezdjük elölről.

A Csillag energiáit segíthetjük, ha feltöltődünk a szépséget és elegancia minőségeiből. Ezt az állapotot elérhetjük, ha elmerülünk egy alkotásban, amit akár mi magunk készíthetünk/készítettünk, de lehet ez egy híres festő/szobrász műve is. Ha erre nincs lehetőségünk, a segíthet az is, ha ma a szokásosnál jobban odafigyelünk önmagunk és környezetünk rendezettségére, szépítésére. A lényeg, hogy alkossunk valamit, ami a Lelkünknek szép!

TZOLKIN AKCIÓ:  Március 29-ig tart a TZOLKIN legintenzívebb időszaka. Tegyél tudatos fejlődésedért! Ismerd meg személyes energiáidat, a benned rejlő lehetőségeidet. 
Tudd meg, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani!
Március 29-ig kérj komplex személyes elemzést most csak 5000 FT-ért!

Mantra:
Megerősítek, hogy megszépítsek
Irányítva a művészetet
Lepecsételem az elegancia tárházát
A kisugárzás felhangos tónusával
Engem az intelligencia ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok … Lépj be.

  1. Tónus:
    Gyűjts össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.

Mudra:
Ugyanaz a pozíció, mint a Kéz-nél – a kezek O-t formálnak fülmagasságban, alkarok függőleges helyzetben; azután a karokat fel és kifelé mozdítani, elengedve az O-t az ujjak szétnyitásával.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a robbanás, zengő szikrák kozmikus kitörése az Isten szőnyegén.

Megerősítés:
Én vagyok a teljes jelenlét most. Én vagyok a csillagok harmóniája.

Kin 147* Kék Önálló Kéz* 03.21* Galaktikus Aktiváló Portálnapok

scaleA második GAP napunk a Kék Kéz, mely szemben az első sorozatban lévő lezáró és elengedő minőségével, most sokkal inkább a stabilitást, a megtartó és gyógyító minőséget képviseli.

Miután tegnap kigyomláltuk lelkünk, szellemünk kertjéből a gátló tényezőket, a mai nap segítségével, újra fókuszálhatunk eredeti célkitűzéseinkre. Összpontosítva felszabadult energiáinkat, ma megteremthetjük kivirágzásunkhoz a szükséges alapot. Vizsgáljuk meg, milyen módos azonosítjuk magunkat szerepeinkkel, ideáljainkkal és legyünk nyitottak és befogadók. Engedjük el a nyugtalanság és bizonytalanság érzését, mely fogva tart és tudatosítsuk, hogy azáltal, ha felismerjük, hogy ezen azonosulásaink -és azt, hogy mit hoznak életünkbe-, felismerhetjük korlátjainkat is. Így önmagunkat gyógyítva, újabb kapu nyílik meg, melyen átlépve új távlatok, új eszközök, képességek jelennek meg, további lendületet adva. Szárnyalásunkban egyre kreatívabbak leszünk és közben észre sem vesszük, ahogy az elmúlt időszak sebei szépen elkezdenek hegesedni, gyógyulni.
Előfordulhat, hogy ma úgy érezzük túlvállaltuk magunkat. Álljunk meg egy pár percre és engedjük el a feszítő sürgető érzést. Használjuk a kéz kreatív energiáit, hogy kiürítsük zakatoló elménket és alkossunk valamit. Legyen az egy mini mandala színezése, egy kreatívan feldíszített tízórai, vagy akár papírhajtogatás… Kreativitásunknak csak a csillagos ég és a rászánt 5-10 perc szabhat határ! Ahogy átadjuk magunkat ennek a szokatlan és kreatív tevékenységnek, az kizökkenti elménket a megszokott menetből. Friss és új esetleg szokatlan gondlatokat, megoldásokat hoz. Alkalmazzuk ezeket bátran, hogy a dolgok kimenetele és megvalósítása is új dimenziókba léphessen.

TZOLKIN AKCIÓ:  Március 29-ig tart a TZOLKIN legintenzívebb időszaka. Tegyél tudatos fejlődésedért! Ismerd meg személyes energiáidat, a benned rejlő lehetőségeidet. 
Tudd meg, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani!
Március 29-ig kérj komplex személyes elemzést most csak 5000 FT-ért!

Mantra:
Meghatározok, hogy megismerjek,
Megszabva a gyógyítást.
Lepecsételem a beteljesülés tárházát
A forma önálló tónusával.
Engem a bőség ereje vezet utamon.
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.

  1. Tónus:
    Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra:
Kezek a fej mindkét oldalán fülmagasságban előremutatnak, mindkét alkar függőleges, a hüvelykujjak a mutatóujjakkal együtt O-t formálnak.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Más dimenziók finoman lefátyolozott küszöbe vagyok.

Megerősítés:
Beteljesítem. Véghezviszem. Megnyílok. Eggyé válok a fénnyel.

Kin 146* Fehér Elektromos Világáthidaló* 03.20* Galaktikus Aktiváló Portálnap

varázslónőHát újra itt vagyunk, az a bizonyos 10 Galaktikus Aktiváló Portálsor következik, mely gyakran sorsfordító eseményeket is hoz életünkbe. Ez a sorozat mindig a Világáthidaló megadó és elengedő energiáival kezdődik és a Kék Sas odaadó és reménnyel teli vízióival ér véget. A mai nap tehát az elengedésé és a megbocsátásé. A Kígyó Hullámvarázsban indult első sorozathoz képest ez most már egy finomabb és talán kicsit nyugodtabb időszakot hoz számunkra.

A Mag hullámvarázsban megjelenő Világáthidaló segít megértenünk az elengedésben rejlő ajándékokat, esetünkben azt, hogy ahhoz, hogy ebből a kis magból egyszer szépséges fa legyen, fel kell adja a „mag-i” minőségeit, hogy kipattanhasson és szárba szökkenhessen. Meg kell haljon mint mag, ahhoz, hogy csírázhasson, mint növény. Álljunk készen elengedni ragaszkodásainkat a régi, megszokotthoz, azért, hogy egy új minőség, lehetőség kaphasson helyet. Adjuk át magunkat alázattal az Univerzális mintának, mert minden úgy jó, ahogy lesz. Ez a megadás nem azonos a feladással, mert nem a felelősséget, vagy erőt ruházzuk át másokra, hanem sokkal inkább a racionális elme elengedésével, egyszerűen átengedjük az irányítást belső Isteni énünknek, a Szellemi vezettetésnek. Ma tehát ne akarjuk kontroll alatt tartani az eseményeket. Engedjük el a változástól való félelmeinket, és adjuk át magunkat tapasztalataink tanításainak. Tudatosan készítsünk helyet az új ajándékok megjelenésének. Fogadjuk el jelen helyzetünk igazságát. Néha nincs is szükség a fizikai szinten történő veszteségre, elegendő, ha elménket szabadítjuk fel. Álljunk készen elengedni és lemondani minden olyan sallangról, mely nem szolgálja fejlődésünket, mely csak a múltba ragaszt.

 TZOLKIN AKCIÓ:  Március 29-ig tart a TZOLKIN legintenzívebb időszaka. Tegyél tudatos fejlődésedért! Ismerd meg személyes energiáidat, a benned rejlő lehetőségeidet. 
Tudd meg, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani!
Március 29-ig kérj komplex személyes elemzést most csak 5000 FT-ért!

Mantra:
Aktiválok, hogy kiegyenlítsek
Megkötve az alkalmat
Lepecsételem a halál tárházát
A szolgálat elektromos tónusával
Engem a szív ereje vezet utamon
Én egy galaktikus aktiváló portál vagyok, lépj be

  1. Tónus:
    Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra:
Tartsd a kezeket együtt a jobb arccsont alatt, mintha aludnál rajtuk; ezután keresztezd karjaidat a mellkasodon, mialatt meghajolsz; végezetül emeld fel a fejed a szemed előtt keresztezett karokkal.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
Én vagyok a fűtőanyag, a takarmány minden akadály elpusztításához, és az újjáépítéshez Istenben.

Megerősítés: 
Elengedem. Hagyom, hogy menjen. Átadom magam. Megbocsátok.

Kin 145* Vörös Lunáris Kígyó* 03.19

kundalini-rising-barbara-rockholdA Vörös Kígyó ma rámutat a Mag hullámvarázs gyenge pontjaira, felvértezve bennünket a lehetséges nehézségek ellen. A Kígyó az Életenergiánkra fókuszál; felkorbácsolja a szenvedélyt életünkben, újra áramlásba hozza lelkesedésünket, az életigenlést, így oldva elakadásainkat, gátlásainkat.

A mai nap felhívja figyelmünket azokra a cselekvésekre, amelyekbe nagyon sok energiát ölünk, ahelyett, hogy ezt az erőt produktívan használnánk fel. Tzolkin ezen időszakában erre különösen nagy figyelmet kell fordítsunk, mert ha nem találunk rá saját bejárandó ösvényünkre a holnap induló GAP napok sora tovább feszít majd bennünket. Képzeljük el úgy mint egy szénsavval teli palackot, melyet az elmúlt időszak már felrázott, egyre több lehetőség (buborék) keletkezik, mely törekszik a felszínre. A kérdés csupán annyi, hogy kibontjuk e ezt a palackot és élvezzük az eredményét, vagy tovább ignoráljuk és megvárjuk amíg kilőve a dugót elpazaroljuk mindezt? a döntés szokás szerint csakis a mi kezünkben van. Használjuk ezt a túlbuzgó lelkesedést arra, hogy előre mozdítsuk célkitűzéseinket. Ismerjük fel és el a hátráltató tényezőket, hiszen csakis így tudunk feljebb lépni. Tegyük fel magunknak a kérdést, hol engedjük kicsúszni kezünk közül életenergiánkat? Hol vannak olyan területek/ feladatok, melyek miatt szétforgácsolódunk, mely felemészt? Mi az, amit igazán el szeretnénk érni? Vajon hány olyan tevékenységet végzünk nap mint nap, amelyek nem rólunk, önmagunk kibontakoztatásáról szólnak? Valóban azzal foglalkozunk, amelyre készségeink által hivatottak lennénk, vagy inkább azzal, amit elénk sodor a szél? Lássunk mindezek mögé és fedezzük fel, hogy leggyakrabban mi magunk vagyunk önnön gátjaink. Ahogy mindezt felismerjük, máris adódik a megoldás.

Hallgassunk ma intuíciónkra, figyeljük testünk visszajelzéseit. Ha fáradtak vagyunk, pihenjünk, vegyünk egy nyugtató fürdőt. Ha aktivitásra van szükségünk, tegyünk egy nagy sétát, fürdőzzünk meg az ébredező Tavaszi Nap sugaraiban. Adjunk hálát testünknek, viseljük gondját, amiért cipeli terheinket és kiszolgálja igényeinket minden nap. Engedjük, hogy a Kígyó feltölthessen életerővel, szenvedéllyel és lelkesedéssel. Táplálkozzunk, töltekezzünk, hogy legyen erőnk és kitartásunk az előttünk álló hosszú és kemény úthoz!

 TZOLKIN AKCIÓ:  Március 29-ig tart a TZOLKIN legintenzívebb időszaka. Tegyél tudatos fejlődésedért! Ismerd meg személyes energiáidat, a benned rejlő lehetőségeidet. 
Tudd meg, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani!
Március 29-ig kérj komplex személyes elemzést most csak 5000 FT-ért!

Mantra:
Polarizálok, hogy túléljek
Vonzva az ösztönt
Lepecsételem az életerő tárházát
A kihívás lunáris tónusával
Engem a navigáció ereje vezet utamon

  1. Tónus:
    Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra: 
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció: 
„Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.”

Megerősítés: 
„Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.”