A Szoláris tónussal immár egyre közelebb kerülünk célunk kiteljesedéséhez. Az Éjszaka hullámvarázsban megjelenő Majom azonban még egy utolsó próbatétel elé állít bennünket azzal, hogy mindazt, amit elterveztünk kiforgatja sarkaiból. Ezzel most egy új nézőpontból is ránézhetünk jelenlegi helyzetünkre, mely vagy megerősíti, vagy pedig a helyes mederbe tereli céljainkat.
Egyre erősödik az Éjszaka hullámvarázs energiája, így nem meglepő, ha kissé szorongó, vagy borús a hangulatunk. A Majom energiái, ma picit kizökkentenek bennünket az állóvízből, arra kényszerítve, hogy a megszokottól eltérően reagáljunk helyzetekre. Akárhogyan is alakul a mai napunk, konfliktus helyzetekkor, vagy nehéz helyzetekkor emlékezzünk a Majom tanítására: Légy könnyed, ártatlan és játékos! Mindenképpen őrizzük meg hidegvérünket és gyermeki ártatlanságunkat. Lássuk meg a dolgok humoros oldalát, ne vegyük magunkat ma túl komolyan. Merjünk belemenni spontán helyzetekbe, szituációkba és lássuk meg, milyen tanítást hoz el a mai nap számunkra. Engedjük el a szenvedés és gondokkal teli élet baljós képét. Tartozunk magunknak annyival, hogy élvezzük egy kicsit az életet! A szabadságunk kulcsa, a belső felszabadulás. Adjuk át a Majomnak ezeket az érzelmeket, hogy megmutathassa ezek új oldalát, hogy megvilágíthasson számunkra új nézőpontokat. Ébresszük fel a bennünk alvó belső gyermeket, hogy egy új és élettel teli nézőpontot kaphassunk.
A Majom energiáit ma elősegíthetjük azzal, ha belső gyermekünkkel foglalkozunk, meditáljunk vele, vagy akár csak ténylegesen vegyük elő gyermeki énünket és játszunk. Találkozzunk barátainkkal, társasozzunk, nevessünk, úgy hogy a hasunk is belesajduljon. Engedjük, hogy ezáltal a felszabadult és gondtalan érzés által egy másik nézőpont is felfedhesse magát.
Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
Rendeld meg most Saját, személyre szabott, Maja karkötődet, mely támogatja belső esszenciádat!
Mantra:
Lüktetek, hogy játsszak
Megvalósítva az illúziót
Lepecsételem a mágia feldolgozását
A szándék szoláris tónusával
Engem a beteljesülés ereje vezet utamon
- Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.
Mudra:
Mosolyogj ártatlanul szívedre tett kezekkel; hüvelykujjaidat tedd a füleidhez, kalimpálj és integess ujjaiddal.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
Én vagyok a nevetésben kikristályosodó napfény.
Megerősítés:
Ártatlan, nyitott szívű, áttetsző, isteni gyermek vagyok.
Tegnap induló 11. Maja Holdhónapunk a Rezonáns Hold minőségét képviseli, magával hozza az érzelmi gyógyulás és határok kérdéskörét, valamint segít eltávolodnunk az évünk témájáról. Engedjük meg magunknak ezt a fajta leválást, mely sokkal inkább egyfajta átalakulás, mint sem búcsú. Ebben a hónapban visszatekinthetünk az elmúlt 10 hónap eseményeire (sőt az elmúlt 13 évre,) hogy megláthassuk milyen változáson mentünk keresztül, melyek azok a minták, melyek eddig formáltak bennünket, hol van szükség átalakulásra, leválásra.
Elérkeztünk az Éjszaka Hullámvarázs feléhez. Az elmúlt napokban a belső félelmeinkkel, elnyomott érzelmeinkkel, vélt-, vagy valós akadályainkkal dolgoztunk. A Galaktikus Portálnapok erejével ma a Vörös Hold lép be életünkbe, hogy letisztítsa az érzelmektől és félelmektől ragacsos szemüvegünket, hogy tisztán láthassunk.
A Ritmikus tónusú Csillag, ma a Rend-re tanít és döntéshozatalt sürget. A mai nap arra kér, hogy teremtsük meg elménkben és életünkben is a harmóniát, az egyensúlyt. Tegyünk rendet elsősorban a fejünkben bocsátsunk meg és fogadjuk el Önmagunkat.
A Felhangos Kéz minőségével ma egy új lendületet kap az Éjszaka Hullámvarázsunk. A Felhangos tónus arra ösztönöz, hogy leljünk rá belső erőközpontunkra, ismerjük fel és el erőforrásainkat. A Kéz minősége pedig segít, befejezni és elengedni mindazt, ami ebben hátráltat. Mindaz, amit tegnap lezártunk azt ma feloldhatjuk, elengedhetjük, hogy helyét egy tiszta és új minőség vehesse át.
Az Önálló tónusú nap, az alapozás a stabilitás és rendszerezés napja. Együtt a Világáthidalóval azonban egy kissé passzívabb napot hoz. A Világáthidaló ma a megadásra és elengedésre szólít fel. Arra, hogy ma ne akarjuk megváltani a világot, hanem sokkal inkább forduljunk befelé, hogy az elmúlt napok eseményeit kissé összegezzük.
Az Elektromos tónus mindig arra ösztönöz bennünket, hogy lássuk meg, a céljainkat és kihívásainkat hogyan tudjuk egységbe rendezni, és ezáltal egy új fejlődési szintet elérni. Ezt az eleve aktív és kreatív napot, ma tovább fokozza a Vörös Kígyó minősége, mely az ösztönös megérzéseket és lelkesedést hozza el nekünk.