A hosszúhétvégéhez a Vörös Önálló Kígyó adja meg a lendületet. Feltüzel, beindít, lelkesít és eltölt az „Élet szép!” életérzéssel. Ma úgy érezhetjük, minden lehetséges!
Míg az Önálló tónus kiegyensúlyozottá tesz, a Kígyó az ösztönök tudatos megélésével mutat utat. Testünk csodás eszköz, mely az életünk során elraktározott minden behatást, sérelmet, sérülést, melyre emlékezik. Intuíciónk ebből táplálkozik, jelezve felénk egy-egy adott szituációban az elraktározott tanítást. Ugyanakkor figyelmeztet arra is, ha valahol pangó (élet-)energiát észlel. A mai napunk ideális arra, hogy eltervezzük a következő lépéseinket, összehangolva a belső és felső sugallatokat. A Szél Hullámvarázsban megjelenő Kígyó minősége által fejlődésünk szárnyakat kaphat, de csakis akkor, ha ezt az előtörő erőt, Szellemi szolgálatba állítjuk, ugyanis ha csupán a fizikai síkon éljük meg és át, könnyen beragaszthat bennünket jelen állapotunkba. Hagyjuk szabadon áramolni az energiáinkat, szabadítsuk fel a testünkben lévő elakadásokat azáltal, hogy megéljük őket. Ha tehetjük, kezdjük a napot energiatisztító gyakorlatsorral, Csikung-gal , hogy beindítsuk az energiák áramlását. Éljük meg mindazt, amit a mai nap kínál nekünk, ünnepeljük az Életet, és használjuk ki a mai nap adta kreativitást, cselekedjünk spontán, mert ez megszabadít a rutin és megszokás előre-jelezhetőségétől.
Júliusban egy teljesen új ciklus veszi kezdetét, mely 13 évnek a fő vezérfonala a Fehér Varázsló minősége lesz!
Rendeld meg most a következő év, támogató kristály karkötőjét!
Jelentkezni: majaharmonia@gmail.com email címen!
Mantra:
Meghatározok, hogy túléljek
Megszabva az ösztönt
Lepecsételem az életerő tárházát
A forma önálló tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon
- Tónus:
Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.
Mudra:
A tenyerek a hasnál összeérnek, majd a karok kígyószerű mozgással egymásba fonódnak a csakrákon keresztül a fej tetejéig, itt a tenyerek újból összetapadnak.
Meditáció:
”Én vagyok a szent tűz kovaköve és gyújtósa.”
Megerősítés:
„Örömmel kapcsolódok rá a testemben rejtező bölcsességre és tapasztalom meg életerejét.”
Tegnap a félelmeink mögé bújtatott lehetőségeinket felismerve, ma ezekkel kell dolgozzunk. A Sárga Mag a felelősségvállalásra hívja fel a figyelmünket. Arra, hogy ne csupán megelégedjünk a szimpla tudással, hanem hozzuk is ki belőlük a legjobbat. Ne várjunk a „tökéletes alkalomra, ragadjuk meg most a lehetőséget!
A Szél hullám második napján az Éjszaka minősége látogat el hozzánk, mely az álmok tudatalatti világába kalauzol el bennünket. A Lunáris tónussal ma felmerülhetnek a kétségek célkitűzésünkkel utunkkal kapcsolatban, mely az Éjszaka mélységének köszönhetően könnyedén szorongásba, félelembe csaphatnak át. Ne engedjünk eme késztetésnek! Engedjük el az önbíráskodást, a kifogások generálását, hogy megláthassuk a mögöttes okokat.


A Mágneses Szél minőségével egy új Hullámvarázs veszi kezdetét, mely segít összekapcsolódnunk belső szellemi vezetőnkkel. Most, hogy a Hold hullámban felkavartuk és megtisztítottuk érzelmeinket, egy kicsit mentálisabb vizekre evezünk, hogy rendet teremtsünk elménk színpadán is.
A Kozmikus Sárkány minőségével ma véget és a Vörös Hold Hullámvarázs. Az elmúlt napok érzelmi hullámvasutazása után, a megtisztulásunk sebeire ma a Sárkány Ősanyai minősége nyújt gyógyírt. A Sárkány ma elhozza a bizalom és biztonság érzését, segít, hogy megbékélve tovább léphessünk.