Nyakunkon a Tzolkin és az év/ciklus váltás! Beindul a pánik, kinek ezért, kinek azért. Lassan rájövünk, hogy egy nagy váltás előtt állunk, melyre lehet, úgy érezzük, nem vagyunk felkészülve.. A változás, a változtatás tudom ijesztő, de hittel és eltökéltséggel, a legjobb dolog, ami történhet velünk. Ha sikert hoz azért, ha kevésbé akkor pedig azért, mert tudatsan felismerhetjük hiányosságainkat, tévedéseinket és tanulhatunk belőle. A Vörös Égenjáró rejtett ereje a Sárga Csillag, mely hullámvarázs 6. napjánál járunk. Ez a nap tehát segít elköteleződnünk a változás mellett, hisz a Csillag épp a Rendre, az egyensúlyra tanít.
Már csupán 7 nap van hátra ebből a Tzolkin-ból és 20 ebből az évből. Így ezt a mai mérlegelést és tervezgetést kivetíthetjük az egész Tzolkinunkra. Ez a nap fordulópontot hoz, ugyanis a felelősségvállalásról és a nehéz döntések meghozataláról szól. Arra kér, hogy mérlegeljünk és vállaljuk a felelősséget képességeinkért, és a bennük rejlő lehetőségeinkért. Senki nem dönthet felettünk! Ezt az Életet mi kaptuk és mi is tartozunk érte felelősséggel. Fogalmazzuk meg pontosan mit is szeretnénk elérni, és tudatosan határozzuk meg a következő lépéseket! Ezek lehetnek rövid, de akár –tekintettel a következő Tzolkin is 260 napos- hosszú távú tervek is. Ez utóbbi esetében, hogy ne lankadjon lelkesedésünk, határozzunk meg rész-célokat is, és azt is, hogy ezek elérésekor mivel „jutalmazzuk” majd meg önmagunkat. Az Égenjáró tervezgetésben igen jó, de a megvalósításhoz, azonban bátorságot is kell merítenie. Ehhez segítséget általában a vezető jegy nyújthat, azonban esetünkben ez ugyancsak az Égenjáró. Így tudatosan törekedjünk ma arra, hogy megtartsuk az egyensúlyt a kint és bent között, vagyis adjunk magunknak időt és teret arra, hogy visszavonuljunk belső biztonságos várunkba, de használjuk ki ezt az időt arra is, hogy megtervezzük a további lépéseinket és feltöltekezzünk bátorsággal és eltökéltséggel.
Várakozással teli izgalmas napok álnak előttünk, használjuk ki ezeket jól. Bár a 13-as hónap passzivitásra enged, belül azonban még sok a teendőnk. Tekintsünk hát vissza egy picit az elmúlt időszakra –Évre, Tzolkinra, 13 éves ciklusra- és lássuk mi mindent elértünk, hová jutottunk. Legyünk rá büszkék, írjuk össze a vélt fejlesztendő területeket, mindenféle bírálat nélkül. Engedjük el a kishitűség érzését és bátran, kivont karddal vessük bele magunkat a cselekvésbe!
Egy új 13 éves ciklus előtt állunk.
Jelentkezz Évindító napunkra, hogy megkönnyíthessük neked a váltást!
Ne hagyd ki ezt a lehetőséget!
A Vörös Kozmikus Hold év és 13 éves időszak lezárását segítő Évzáró füzetünket most ingyen letöltheted!

Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák a személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést.
ÉV VÉGI (2019 07.26-IG!) AKCIÓNK KERETÉBEN, AZ ELEMZÉS ÁRA A SZEMÉLYES KARKÖTŐVEL EGYÜTT, MOST CSAK 10000 FT.

Jelentkezni: majaharmonia@gmail.com email címen!
Mantra:
Szervezek a felderítés végett,
Kiegyenlítve az éberséget
Lepecsételem a tér kimenetét
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
- Tónus:
Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.
Mudra:
Karjaidat tartsd oldalt a törzsed mellett kissé felfelé emelve; emeld fel karjaidat fejed fölé, a tenyerek legyenek egymástól néhány centi távolságra, így formálod meg a pilléreket; ezután a fejtől a szívig mozgasd fel és le a karokat, mintha egy energiaoszlop képződne benned és belőled.
Meditáció:
„Zúgó harang vagyok. Ha egyszer megkongattak, nem hallgathatok. Ragyogja be a szeretet fénye, ami én magam vagyok, mindazoknak az életét, akiket megérintek, és tartson örökké a javak betakarítása.”
Megerősítés:
„A láthatatlan templom pillére vagyok, mely a mennyországot hozza le a Földre.”
Most, hogy fejben már jók vagyunk, ideje, hogy az elméleti tudásunkat végre fizikai formába öntsük. Ebben ma a Sárga Ember lesz segítségünkre. A Sárga Ember képviseli a bőséget és a szabad akaratot. Eldönthetjük, hogy a poharunk félig üres, vagy inkább félig teli? Cselekszünk és előre haladunk, vagy maradunk passzívak? Kezdünk valamit az eddig tanultakkal, vagy hagyjuk elveszni a feledés homályában?

Az Önálló Majom minőségével ma egy játékos, könnyed nap elébe nézünk, mely mégis, ha jobban megfigyeljük, egy vadonat új nézőpontot tár majd elénk. A mai nap kulcs mondata: Csak lazán! Ne akarjunk ma mindent görcsösen megérteni, leirányítani, mert úgy sem fog menni. A Majom, mint valami tréfamester veszi ma át az irányítást, a legkülönfélébb akadályokat sorakoztatja fel, teszi mindezt azért, hogy utunkat, célunkat egy más aspektusól is nézzük át.
Az Elektromos Kutya napja virradt ránk. Az Elektromos tónus, segít egységbe rendezni az elmúlt 2 nap történéseit (célok-kihívások), hogy kimozdítson bennünket ebből a csiki-csuki állapotból. A Kutya pedig segít, hogy mindez idő alatt önmagunk érdekeit tartsuk szem előtt.
A Csillag Hullámvarázs második napja a Vörös Holdé. Ahogy a Lunáris napokon megszokhattuk már, ilyenkor megjelennek célkitűzéseink korlátai, az akadályozó tényezők. Világunkban minden duális, így ezen meg sem lepődhetnénk, ám mégis többnyire ezeket negatív felhanggal illetjük, nem kedveljük. Azonban, be kell lássuk, hogy fejlődésünk szempontjából ezen kihívások elengedhetetlenek, hisz ezek inspirálnak a tovább lépésre, az akadályok megfejlődésére.
A Sárga Csillag Hullámvarázs puha, könnyed energiáival zárjuk a Tzolkin-t, melyre nagy szükségünk van. Lezárás, elengedés, megbocsátás; ezt a három szót mostanra már mindenki túl jól ismeri. Hisz rengeteg fontos eseménynek, időszaknak teszünk most pontot a végére. A Csillag Hullámvarázs 13 napjával rendezzük sorainkat és véget ér a 260 napos Tzolkin-unk, majd az azt követő Sárkány Hullámvarázzsal zárjuk az Óévet és készülünk fel az Újra!