Rohan az idő és máris a Nap hullámvarázsunk 9. napjánál tartunk, mely egy további hajrára ösztönöz bennünket és segít terveinket véghez vinni. Ugyanakkor, a Sárga Csillag ma összeszedettségre és harmóniára ösztökél bennünket, arra kér, hogy adjunk időt magunknak, hogy összekapcsolódhassunk Szellemi vezettetéssel és hogy „utolérhessen” Lelkünk.. Csendesedjünk el és adjunk időt Önmagunk számára, hogy aztán újult erővel folytathassuk az utunkat.
A mai nap feladata, hogy a „mindaz, aki eddig voltam”-ot átfordítsuk „mindaz ami/akivé lenni szeretnék” üzemmódba. Ehhez azonban fontos tudnunk, hogy pontosan merre is tartunk! Ebben a Csillag siet segítségünkre, ki emlékeztet igaz valónkra. Harmóniát és rendet hoz a mai napba. Arra kér, hogy ne kombináljuk túl a dolgokat, ne vesszünk el elménk labirintusában. Egyszerűsítsünk! Ne bonyolítsuk túl a ma elénk táruló eseményeket, engedünk neki teret és hagyjuk, hogy felfedhessék üzenetüket, de ezt ne erőltessük rá környezetünkre. Ne feledjük, hogy ami számunkra Harmonikus, az nem feltétlenül jelenti ugyanazt környezetünk számára. Tartsuk fókuszban, hogy tökéletes soha semmi nem lesz. Mindig, mindent lehet fejleszteni, változtatni. A Mi feladatunk, hogy meglássuk a Tökéletlenségben, a diszharmóniában is a lehetőséget! Szánjuk rá a mai napot arra, hogy listát készítsünk teendőinkről és a hozzá szükséges régi és újonnan felfedezett képességeinkről. Készítsük el az ütemtervünket, hogy hatékonyabb legyen a munkavégzésünk. Tegyük fel magunknak a kérdést, melyik teendő a legégetőbb és legyünk kitartóak, amíg nem végzünk a feladattal.
Csatlakozz Évkövető csoportunkhoz és légy aktív részese életed alakításában!
Az idei csomag különlegessége, hogy nemcsak a Fehér Mágneses Varázsló év követését támogatja, hanem a teljes 13 éves ciklust megélését is tudja segíteni.
Amennyiben szeretnéd tudni, hogyan hathatnak a napi energiák személyes élethelyzeteidre, hogyan tudod őket a javadra fordítani, esetleg szeretnél többet megtudni minőségeid miértjeiről (önismeret), vagy csak szereted a horoszkópokat, kérj komplex személyes elemzést. Jelentkezni: majaharmonia@gmail.com email címen!
Még elérhető az Év témáját támogató karkötőnk, csakúgy, mint a személyre szabott karkötőnk, melyekről bővebben a linkekre kattintva olvashatsz!
Mantra:
Lüktetek, hogy megszépüljek,
Megvalósítva a művészetet.
Lepecsételem az elegancia tárházát
A szándék szoláris tónusával.
Engem a kivirágzás ereje vezet utamon.
- Tónus:
Cselekedj szenvedélyesen, lelkesen és sürgősen.
Mudra:
Ugyanaz a pozíció, mint a Kéz-nél – a kezek O-t formálnak fülmagasságban, alkarok függőleges helyzetben; azután a karokat fel és kifelé mozdítani, elengedve az O-t az ujjak szétnyitásával.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.
Meditáció:
„Én vagyok a robbanás, zengő szikrák kozmikus kitörése az Isten szőnyegén.”
Megerősítés:
„Én vagyok a teljes jelenlét most. Én vagyok a csillagok harmóniája.”
A mai nap a Harmónia és a visszajelzések napja. A Galaktikus tónus egységbe rendezi az elmúlt napok eseményét és visszajelzést ad. Emlékeztet, hogy mindaz, ami velünk és körülöttünk történik, csupán saját lényünk és viselkedésünk visszhangja. Vállaljunk felelősséget minden tettünkért és döntésünkért, így megnyitjuk magunkat a Mindenség támogató, felemelő energiái előtt, mely tovább lendít utunkon.
A Nap hullámvarázs 7. napja a kapcsolódásé és az energia gyűjtésé. A Rezonáns Világáthidaló napja megtanít bennünket a töretlen hitre. Segít, hogy megvizsgáljuk hitrendszerünket, hogy mi az, aminek életünkben hitelt és energiát adunk, a Világáthidaló pedig segít mindezektől búcsút venni.
A Nap hullámvarázs 6. napján a Ritmikus Kígyó energiája köszönt bennünket. A mai nap az egyensúlyra való törekvést erősíti bennünk, egy csipetnyi ösztönös megérzéssel és nagy adag lelkesedéssel és szenvedéllyel.
Most, hogy már tudjuk mi a cél, mik lehetnek a kihívások, mi a megoldás, megteremtettük az alapokat melyre építkezhetünk, az 5. Felhangos tónusú napon összegyűjtve az erőforrásainkat, végre lendületet veszünk. Az elmúlt napokban, felszínre kerültek olyan már rég elfeledett képességeink, gondolataink, melyek kis finomítással ugyan, de tökéletes eszközként használhatóak fel céljaink eléréséhez. Elérkezett az idő, hogy felelősséget vállaljunk ezen tulajdonságainkért és dolgozzunk velük.
Az Önálló Éjszakával ma mélyen belülre, önmagunkba zarándokolunk, hogy felfedezhessük a bennünk rejlő kincseket. A Nap hullámvarázs negyedik napja, egy Galaktikus Aktiváló Portálnap is egyben, emiatt az Önálló Éjszaka minősége ma sokkal tisztábban lesz érezhető, hatása pedig megsokszorozódik. Ma megteremtjük azt a biztonságos alapot, ami megtart feladataink során.
Elérkeztünk a Mágneses Varázsló évünk 2. hónapjához, melyet az Elektromos Szél ereje kódol. A következő 28 napot ez a csodás folyamat (1 év, 2. hónap, 3-as tónus) határozza meg. Az Elektromos Szél napján gondolataink mindig kicsit csapongóbbak, néha pedig kissé elvontabbak lehetnek.