Ahogy egyre közeledünk a Tzolkin feléhez, egyre jobban besűrűsödnek az energiák, és kezdenek megfeszíteni bennünket. Kissé fáradtnak, tanácstalannak, melankolikusnak is érezhetjük magunkat. Ez ellen sajnos csak annyit tehetünk, hogy tudatosan felkészülünk az előttünk álló időszakra és valóban cselekszünk, nem csupán ábrándozunk.
Rezonáns Tónusú Tükörrel ma elérkeztünk a Sárga Ember Hullám feléhez, így megkezdődhet a felismerések általi töltekezés. Gondoljunk vissza az elmúlt napok eseményeire, lássuk meg mi az, ami valójában inkább visszahúz, mintsem előre vinne, hogy életünk mely területei azok, ahol még mindig nem vagyunk képesek tisztán látni, ahol még mindig a hiány-minták irányítanak bennünket. Vizsgáljuk meg, mely részünket, aspektusunkat helyezi ez előtérbe? Figyeljük meg a ma felbukkanó érzéseinket, találkozásainkat, gondolati mintáinkat ítélkezés és önostorozás nélkül. Használjuk a mai nap vezető erejét, a Fehér Kutyát arra, hogy mindezt szeretettel és elfogadással vehessük körül, hogy ebben feloldódva, ezt végre letehessük és egy másik síkon, indulhassunk tovább. Fogadjuk el, hogy akármi is az, tanítói célzattal van/volt jelen életünkben, és immáron feladatát teljesítve (hisz felismertük), szabadon távozhat. Az Ember hullámvarázsban már megtanulhattuk, hogy minden vesztesség egyben valami új kezdete, így az ezáltal felszabadított energiák helyére is valami új, friss érkezik. Kapcsolódjunk ma össze a Mindenség Forrásával és kérjük segítségét. Töltekezzünk fel, hogy legyen erőnk és kitartásunk a további úthoz, ugyanis a következő Hullámvarázzsal kezdetét veszi a Tzolkin középső szakasza, mely igen erőteljes energiákat mozgat majd meg.
Fontos, hogy ne a veszteséget lássuk meg ma a Tükör nap fényében, hanem a Lehetőségeket, melyet az Ember hullámvarázsban most el is érhetünk! Engedjük el a halogatást és zárjuk le régóta cipelt terheinket, hogy a holnap érkező Vihar erejére bízva, újjászülethessünk.
ŐSZI AKCIÓ!
Tud meg milyen belső potenciálok állnak rendelkezésedre és ezeket hogyan tudod a leghasznosabban kamatoztatni! Ismerd meg jobban rejtett korlátjaidat, hogy lebonthasd őket! Tégy azért, hogy kiteljesedhess!
Kérj komplex személyes elemzést.
Október 31-ig az elemzés ára csak 5000 FT-ért!
Rendeld meg hozzá a Saját, személyre szabott, Maja karkötődet, mely támogatja belső esszenciádat!
Jelentkezni: majaharmonia@gmail.com email címen!
Mantra:
Levezetek, hogy visszatükrözzek,
Ösztönözve a rendet
Lepecsételem a végtelenség mátrixát
Az összhang rezonáns tónusával
Engem a szív ereje vezet utamon
- Tónus:
Hangolódj össze a Forrással; inspiráld önmagad, másokat és kreatív projekteket.
Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)
Megerősítés:
„Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.”
Meditáció:
„Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.”
A Ritmikus tónusú napokon már megszokhattuk, hogy bugyog bennünk a tettvágy, sziporkázunk az ötletekben. Minden lehetségessé válik és csak döntés kérdése. Ennek a döntés meghozatalában ma a Vörös Föld siet segítségünkre, mely ítélkezés nélkül figyelmeztet a Jelen pillanat értékességére. Ma olyan véletlenszerű események, találkozások tanúi lehetünk, melyek döntő fontossággal bírnak utunkra, terveinkre, azonban tartózkodjunk az elhamarkodott döntésektől, végkövetkeztetésektől, mert könnyen „félreolvashatjuk” a jeleket! Arra kér, hogy döntésünk meghozatala előtt vegyünk néhány mély levegőt és hagyjunk időt kibontakozni az eseményeknek.
A GAP napok erejével robban ma be életünkbe a Sárga Felhangos Harcos. Most, hogy elméletben már jók vagyunk, elérkezett az idő, hogy bizonyítsunk. A Sárga Harcos az Intelligencia minőségét képviseli. A pontos kérdések megfogalmazása által felerősíti a szándékot és beindítja a cselekvést. Hangoljuk össze szívünk és elménk szavát, mert ez határozza meg cselekvésünk irányát. A mai nap arra kér, hogy vállaljuk a felelősséget eddigi tetteinkért – az esetleges nem cselekvéseinkért- valamint a bennünk rejlő lehetőségekért is.
A Sárga Ember hullámvarázsban megjelenő Kék Sas minősége, ma megtanít bennünket elvonatkoztatni a nehézségektől és segít, hogy elköteleződjünk célkitűzéseink mellett, miközben az Önálló tónus segítségével megteremtjük a biztos alapokat célunk eléréséhez.
Az Elektromos Varázsló kreativitásával ma kivezet bennünket a dualitás világából. Rámutat, hogy ebből a bizonytalan állapotból a kivezető út csakis az lehet, ha egyensúlyba hozzuk a két ellentét pólust (céljaink és kihívásai) és a középpontból kiindulva hozzuk meg döntéseinket, határozzuk meg lépéseink irányát. Nyissuk meg szívünket, hogy összekapcsolódhassunk Szellemi vezettetéssel.
A GAP napok támogató erejével érkezik ma hozzánk a Vörös Lunáris Égenjáró. Mind a Lunáris tónus, mind az Égenjáró minősége kettős érzéseket kelthet bennünk. Egyfelől már mennénk, indulnánk, felfedeznénk az új célkitűzéseinket, másfelöl azonban visszatartanak a kihívások, a bizonytalanságok. Ezt a szélsőséges érzést csakis úgy hidalhatjuk át, hogy ha megismerjük mindkét végletet.
Az elmúlt 2 hét érzelmekkel, lezárásokkal és elengedésekkel teli időszaka után most egy kicsit könnyedebb vizekre evezünk és elkezdünk töltekezni. A témák, amiket a következő 13 napban érinteni fogunk, az a szabad akarat, elme, bőség és lehetőségek, valamint a hiány-minták. Úgy is tekinthetünk erre az időszakra, hogy most van a betakarítása mindannak, amiért az elmúlt 2 hullám alatt oly keményen dolgoztunk.