A Kék Viharral ma egy új hullám veszi kezdetét, mely a megújulást, az újjászületést hozza el számunkra. Mindaz, amit a Világáthidaló Hullámvarázsban lezártunk, elengedtünk, most a Vihar átalakító erejére bízhatjuk, hogy helyébe valami új, friss és eleven minőség léphessen.
A következő napok kulcs szavai, amire emlékeznünk kell: alázat, megengedés, elfogadás. Szánjunk ma időt és teret arra, hogy összekapcsolódjunk belső esszenciánkkal, hogy megteremthessük azt a stabil erőközpontot, ami minden körülmények között stabilan megtart majd bennünket. Erősítsük meg hitünket Önmagunkban, hogy a következő napok érzelmi hullámzásait a javunkra fordíthassuk, és ne elragadjanak. A Legjobban akkor cselekszünk ha nem állunk ellen a Vihar erejének, mert úgysem győzhetünk. Támogassuk a „nagytakarítást” azzal, hogy felajánlunk valami számunkra becses, mégis idejét múlt mintát, szokást. Ez lehet pl. a dohányzásról, vagy nassolásról való lemondás, de akár egy felajánlás, vagy adomány. A lényeg, hogy elengedjük a ragaszkodást, a görcsös kapaszkodást mindabba, ami már elmúlt, és cseréljük le a rég cselekvési mintákat. Érdemes ma meghatározni azokat a jellemzőket, tulajdonságokat melyekre ezeket szeretnénk lecserélni, hogy meghatározzuk az irányt amerre haladni szeretnénk. Engedjük el az ellenállást és csak hagyjuk, hogy a dolgok megtörténjenek. Érezzük és élvezzük az átalakulás csodás pillanatát, a felszabadulás extázisát, mert bár lehet most még fájdalmas, de ezzel új kaland veszi kezdetét. Csak rajtunk áll mit teremtünk Önmagunk számára!
JÚLIUS 26-ÁN ÚJ ÉV INDUL, MELYET A KÉK LUNÁRIS VIHAR MINŐSÉGE KÓDOL.
MÁR ELŐRENDELHETŐ AZ ÉVET TÁMOGATÓ KARKÖTŐNK, MELY MINDAMELLETT HOGY GYÖNYÖRŰ, SEGÍT MEGTALÁLNI ÉS MEGTARTANI BELSŐ ERŐKÖZPONTODAT.
A KARKÖTŐK ELÉRHETŐEK FEHÉR ÉS FEKETE ALAPPAL EGYSÉGESEN 3200 FT-ÉRT, VAGY
TELI KARKÖTŐKÉNT 4200 FT-ÉRT.
ÉRDEKLŐDNI: MAJAHARMONIA@GMAIL.COM

Mantra:
Egyesítek az öngerjesztés érdekében
Vonzva az energiát
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
A cél mágneses erejével
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon
- Tónus:
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.
Mudra:
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.
Megerősítés:
“Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.”
Meditáció:
“Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.”
A Kozmikus Tükör minőségével zárjuk a Világáthidaló Hullámvarázsunkat. A mai nap, az ítéletmentes visszatekintésé, hogy feldolgozva a múltat, tiszta lappal léphessünk át a következő, a Kék Vihar Hullámvarázsába és végre letehessük az ezzel járó terheket.
A Mágneses Varázsló éve után, a 

A Világáthidaló Hullámvarázsban megjelenő Kristályos Föld, ma az elmúlt napok tanulságaira világít rá. Felismerhetjük az elmúlás, az elengedés miatt érzett félelmeink, aggályaink valódi okát, megérthetjük, hogy az élet folytonos körforgásában mindennek helye van, és ha tudatosan éljük meg ezt az átalakulást, még akár felszabadító is lehet. A mai nap, útmutatóként szolgál a következő időszakra.
A Világáthidaló minőség kihívása a Sárga Harcos éppen ezért nem meglepő, ha ma kissé ellentétes erők feszítenek, ezzel is segítve a leválást a hullámvarázs témájáról. A Harcos ma segít, hogy meghallhassuk, felfigyelhessünk arra a vékony kis belső hangra, mely tovább vezet utunkon.
Már csak másfél hónap van hátra ebből az évünkből. Úgy gondolom, bátran kijelenthetjük, hogy a Mágneses Varázsló éve (2019.07.26-2020.07.24), mindenkit megdolgoztatott. Az év témái –becsület, személyi erő és felelősségvállalás, irányítás- és ennek negatív állapotait – az önzőség, a hatalom- vagy elismerési vágy és manipuláció – is tapasztalhattuk önmagunkban, közvetlen környezetünkben, de sajnos még a nagyvilágban is. A 12. hónap ezek felismerését és a tanulságok levonását szorgalmazza, hogy beépítve a tanultakat, mi magunk váljunk azzá a változássá, melyet a Világban látni szeretnénk.
A Fehér Szoláris Varázsló napjára ébredtünk, mely a célirányos cselekvésre inspirál, felerősítve a szándékot. A Varázsló minősége, a becsület, az irányítás és személyi erő kérdéskörét feszegeti, arra ösztönözve, hogy egyéni igényeinket, céljainkat, hangoljuk össze egy nagyobb céllal. Egyesítsük elménk és szívünk útját, kapcsolódjunk össze az Isteni akarattal, mely így elrepít bennünket egész a célvonalig.