A Felhangos tónus segíti az összpontosítást, ezáltal ma egy új szintre emeli célkitűzéseinket, beindítva a cselekvést. A Sárga Harcossal karöltve, kérdések mentén segít összegyűjtenünk a szükséges erőforrásokat.
Mindeddig csak elméleteket gyártottunk, ma azonban elérkezett az idő, hogy erőt és akaratot vigyünk bele. A Sárga Ember amúgy is a szabad akaratról szól, így ma különösen fontos hogy döntünk. A Harcos arra kér, hogy vállaljunk felelősséget a bennünk rejlő potenciálokért és az eddig tanultakért, és szívünkkel egyetértésben tegyük le voksunkat egy út mellett. A mai tehát az összehangolódásé. Szívünk és elménket egyensúlyba kell hozzuk, hogy a belső iránytűnk rávezethessen bennünket. Akár meditációval, akár valamilyen nagyobb koncentrációra szükséges tevékenységgel (festés, rajzolás, de akár mosogatás) kapcsoljuk ki elménk zakatolását, figyeljünk csak magára a tevékenységre és belső érzéseinkre. Ki kell építsük azt a belső erődöt, ahová bármikor visszatérhetünk megpihenni, erőt gyűjteni, hogy később megújult erővel újra nekivághassunk az útnak. A Harcos, ma a kérdéseken keresztül segít ráleljünk azon értékeinkre, melyeknek eljött az ideje, hogy a Világba megmutassunk. Bízzunk Önmagunkban és képességeinkben, és ne hagyjuk, hogy aggályaink eltérítsenek bennünket a célunktól. Az igazi harcos bátorsága nem abban mutatkozik meg, hogy nem fél, hanem abban, hogy mindennek ellenére cselekszik! Vállaljuk fel hát bátran ezeket a képességeinket, mert szükségünk lesz rájuk célunk eléréséhez. A Harcos segít, hogy újra kapcsolatba lépjünk Szellemünkkel, és ha csendben figyelünk, meg is halljuk vezényszavát, mely utunkra bocsájt.
Mantra:
Megerősítek, hogy kérdezzek
Irányítva a bátorságot
Lepecsételem az intelligencia kimenetét
A kisugárzás felhangos tónusával
Engem a kivirágzás ereje vezet utamon
Én egy Galaktikus Aktiváló Portál Vagyok… Lépj be.
- Tónus:
Gyűjtsd össze belső és külső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.
Mudra:
Karok a fej fölött „V”-t formálva a galaktikus kommunikáció befogadására; ezután ujjhegyeidet összeérintve helyezd harmadik szemedre, majd karjaidat engedd le, tenyérrel kifelé „V”-t formálva oldaladnál.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)
Megerősítés:
„Felveszem személyi erőm botját.”
Meditáció:
„Transzcendens ragyogása vagyok éjszaka virágzó lótuszodnak, arannyal fénylő botod tetején.”
Az Önálló Sas minőségével ma megjelenik a megvalósításra, a cselekvésre való igény, melyhez a Sas biztosítja a húzó erőt és a szükséges hitet. Az Önálló tónusú napok biztosítják azt a biztonságos keretet, alapot, melyre az egész Hullámvarázs témáját építhetjük.
A mai nap minőségei: teljesség, átláthatóság, szív-bölcsesség és kreativitás. A mai naphoz igazából elegendő lenne az alábbi megerősítés: „Szívem megismerésével természetes módon csatlakozom az isteni akarathoz.” Ez a megoldás, mely kivezet bennünket a tegnap dilemmázásából. Ma ne akarjunk mindent „agyból” vagy erőből csinálni. Legyünk nyitottak az elénk tárulkozó lehetőségekre és lássuk meg a mögöttük rejlő Igazságokat. Ehhez hathatós segítséget nyújt a mai nap Vezető jegye a Fehér Tükör.
A Sárga Ember hullámvarázs napján a bőség és lehetőségek után ma megjelennek a hátráltató tényezők, a lehetséges akadályok, melyek megismerése, tapasztalása elengedhetetlen célunk eléréséhez! A mai Galaktikus Aktiváló Portálnap miatt előfordulhat, hogy mindezt még drámaibban éljük meg. Ne engedjünk a KÉTségbeesésnek! Nézzünk szembe a kihívásban rejlő tükörképpel. Lássuk meg, mi az, ami még hiányzik belőlünk a teljességhez.
Az Átmenet Fehér Északi Palotájának utolsó hullámvarázsához értünk. Az elmúlt 2 hét érzelmekkel, lezárásokkal és elengedésekkel teli időszaka után most egy kicsit könnyedebb vizekre evezünk és elkezdünk töltekezni. A témák, amiket a következő 13 napban érinteni fogunk, az a szabad akarat, elme, bőség és lehetőségek, valamint a hiány-minták. Úgy is tekinthetünk erre az időszakra, hogy most van a betakarítása mindannak, amiért az elmúlt 2 hullám alatt oly keményen dolgoztunk.
A Kék Majom játékos energiáival zárjuk a Vihar hullámvarázst. Meglátásaival és a maga gyermeki ártatlanságával, elősegíti a múlt feldolgozását, a keletkezett sérüléseink gyógyítását. A Kozmikus tónusnak köszönhetően a mai nap átpenderít bennünket egy új Hullámvarázsba, ahol a Vihar okozta pusztítás/tisztítás után valami egészen újba kezdhetünk.
A mai nap a szeretet és elfogadás jegyében telik, melyről a Kristályos Kutya minősége biztosít bennünket. A Kristályos tónus a hullámvarázs tanulságaira világít rá, hogy könnyebben feldolgozhassuk a múltat és tovább léphessünk. Mindehhez a Kutya biztosítja azt az erőt és feltételek nélküli szeretetet, mely önmagunkat helyezi előtérbe.