Kin 84* Sárga Ritmikus Mag* 06. 26

446307-bigthumbnailA Ritmikus tónusú Mag jegye, ma egyensúlyt hoz a hullám témáját illetően. Most hogy már az eső elmosta a hordalékokat, előtűnnek rejtett képességeink, kezdünk tisztában lenni belső erőforrásainkkal. A mai nap lehetőséget kapunk arra, hogy ezek segítségével, újlehetőségek bontakozzanak ki előttünk.

A Vihar felkorbácsolta érzelmeink tengerét, nem csoda hát, ha elveszítettük szemünk elől a célt, a „partot”. Ilyen esetekben jön jól egy vasmacska, melyet ha kidobunk, lerögzít bennünket, így a felfokozódott hullámok nem visznek ki bennünket a „nyílt vízre”. Lefordítva; ügyeljünk rá, hogy konfliktus helyzetekben, őrizzük meg hidegvérünket, ugyanis a mai nap folyamán a Mag rávilágít új lehetőségekre, melyek beteljesítéséhez már megvannak a szükséges képességeink, tehetségünk, csak éppen ki kell őket fejlesszük, finomra hangolnunk. A Mag jegy arra kér bennünket, hogy fordítsunk időt és energiát önmagunkra és fejlődésünkre. Mindez csak döntés kérdése: merünk e valami újba belevágni, vagy megelégszünk a jelenlegi helyzettel? Tudatosítsuk, hogy ezek a képességek azért kerültek most a felszínre, mert Itt és Most érettünk meg arra, hogy kamatoztathassuk őket. Használjuk ki a Vihar energiáit, hogy magával ragadja mindazt, mely feladatunkat gátolja, vagy elveszi tőlünk az energiát. A választás, mint mindig, megint csak a Mi kezünkben van: merjünk bátran változtatni és higgyünk! Higgyünk Önmagunkban és a nagyobb Célban!

Mantra:
Szervezek, hogy célozzak
Célozva az öntudatot
Lepecsételem a kivirágzás bevitelét
Az egyenlőség ritmikus tónusával
Engem önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

6. Tónus:
Szervezd az erőforrásokat és az életedet hatásosan és eredményesen.

Mudra:
A tenyereket egymásra téve virágkelyhet formálsz a napfonatnál, a hasi idegközpontnál, mintha egy magot tartanál benne, majd kinyitott tenyérrel felajánlod a magot az életednek.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
Én vagyok a bodhi-mandala, a megmutatkozó maglehetőség.

Megerősítés:
Én vagyok a termékeny táptalaj és a lehetőség öncsírázó magja.

Kin 83* Kék Felhangos Éjszaka* 06. 25

4664116_f2665baf7794dd9b1fbc65b0c9466361_wmBár a Felhangos tónussal elérkeztünk a hullámvarázs cselekvő, aktív szakaszához, az Éjszaka most mégis arra kér bennünket, hogy csendesedjünk el és forduljunk belső középpontunk felé.

A Vihar hullámvarázs felkavar, hogy kimozdítson bennünket, együtt az Éjszaka jegyével pedig a bensőnkben is elindítja ezeket a változásokat. Az Éjszaka a csend a nyugalom és a sötétség misztériuma; de ettől nem megrettenni, hanem felfedezni kell, hiszen a legeldugottabb helyeken rejlenek a legnagyobb kincsek. Figyeljük meg álmunkat, milyen üzeneteket hozott számunkra a tudatalattink. Előfordulhat, hogy ma elfog egy szorongó érzés, félelem az ismeretlentől, de ez teljesen normális. Legyünk úrrá ezeken a félelmeken, használjuk a nevetés, a humor erejét; ha kell, túlozzuk el addig, amíg nevetségessé nem válik ez az érzés. Lássuk meg, hogy nincs mitől félnünk, hiszen biztonságban vagyunk, figyeljük meg, milyen illúziók okozhatják ezeket a rémképeket és bízzuk a Vihar tisztító erejére. Ne feledjük, hogy az árnyrészeink is hozzánk tartoznak, belőlünk vannak, ezért nem kell tőlük félnünk. Forduljunk feléjük elfogadással, szeretettel, mert csakis ezáltal tudjuk fénybe emelni őket.

Mantra:
Megerősítek, hogy álmodjak,
Irányítva az intuíciót.
Lepecsételem a bőség bevitelét,
A kisugárzás felhangos tónusával.
Engem az varázslat ereje vezet utamon.

5. Tónus:
„Gyűjts össze külső és belső erőforrásokat, hogy megerősítsd magadat és másokat.”

Mudra:
Csukott szemmel a kezek deréktájban összeérnek, tenyérrel felfelé, előrehajlás; ezután felemelkedés, az alkart keresztezve a mellkason.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
“Én vagyok a sötétség Fénye és a Nyugalom tánca.”

Megerősítés:
“Mélyen belülre zarándokolok, önmagam szentélyébe, hogy összegyűjtsem az ott reám váró ajándékokat.”

Kin 82* Fehér Önálló Szél* 06. 24

higher%20selfA Szél napja, ma elhozza számunkra a tudatos kommunikációt, ezáltal nyújt segítséget, hogy elsimíthassuk konfliktusainkat és nézeteltéréseinket, hogy jobban kapcsolódhassunk környezetünkhöz. Önálló tónus pedig stabilizál bennünket szándékunkban, megalapozva terveink kivitelezését.

A mai nap arra ad lehetőséget, hogy szavakba önthessük kívánságunkat, igényeinket, így aktivizálva teremtői mivoltunkat. Mondjuk ki mi bánt, mit szeretnénk elérni.
Mint azt tudjuk a szavaknak teremtő ereje van (még a „belső monológjainknak is!), így ügyeljünk rájuk; szavainkat, mondatainkat csakis a tiszta szándék vezérelje. Ügyeljünk arra is, hogy a kommunikációban a hangsúly nem csupán a szavakon, hanem a non-verbális jeleken: a gesztusokon, a mimikán vagy éppen a testtartásunkon is van. Figyeljünk meg, mit közvetít a tudattalanunk! Ma különösen úgy érezhetjük, hogy eltávolodtunk Szellemi mivoltunktól, vagy, hogy megszűnt a kapcsolatunk Lelkünkkel. Tudatosítsuk, hogy mindez bennünk van és hogy ez a kapcsolat továbbra is él, csupán egónk „zenéje” elnyomta azt. Vizsgáljuk meg, a belül zakatoló gondolatokat, melyek elhitetik velünk ezt az illúziót. Vegyük észre az ilyen, megszokott és tudattalan cselekvéseket, és kérdezzük meg magunktól, hogy milyen érzés, bizonytalanság bújik meg ezek hátterében. A Vihar hullámvarázs ajándéka a befelé fordulás, melyben nemcsak hogy felfedezhetjük ezen gátló tényezőket, de rá is bízhatjuk ezeket az ő tisztító erejére! Engedjük el a bírálatokat, kritikákat, de az önostorozó szavakat is! Engedjük, hogy a Vihar magával ragadja, kitisztítsa sebeinket.

Mantra:
Meghatározok, hogy kommunikáljak,
Megszabva a lélegzetet.
Lepecsételem a szellem bevitelét,
A forma önálló tónusával.
Engem a végtelenség ereje vezet utamon.

4. Tónus:
Készíts cselekvési tervet; határozd meg a korlátokat, teremtsd meg a siker lenyomatát.

Mudra:
Nyitott kezek a száj alatt, a Szellem Szelének leheletét fújod ki; azután kezeket egymás mellett fel, majd körben le, befejezésül összetéve, mint amikor imádkozol.
A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.

Meditáció:
„Én vagyok a kozmikus szél megtermékenyítő ereje.”

Megerősítés:
„Én vagyok a Szellem egyesült jelenléte.”

Kin 81* Vörös Elektromos Sárkány* 06. 23

gyozd-le-a-sarkanyt_20130510101244_89Az Elektromos tónussal ma egy új szintre emelkedik a Vihar hullámvarázs, mely megmutatja a megoldást az életünkben lévő helyzetekre. A Vihar hullám által felhozott téma és a tegnap megmutatkozó ellentétpárja között mérlegelve rálelhetünk az arany középútra, a megoldásra.

Lássuk meg, céljainkat hogyan lehet egyszerűbben elérni. Hallgassunk a legbelső hívó szóra, mert ő fogja megsúgni a választ kérdéseinkre. Használjuk a Sárkány hatalmas energiáját arra, hogy feltöltsük energia tartályainkat. Ma helyezzük Önmagunkat az előtérbe, elsősorban magunkról gondoskodjunk, hiszen ha kimerülnek forrásaink, másról sem tudunk majd gondoskodni! Ahogy ezt megtesszük, belépnek az Univerzum energiái, hogy tovább töltsenek, hogy ezáltal fenntartható legyen Életerőnk. A Sárkány arra kér, hogy bízzunk a Mindenségben, az energiákban, a nagyobb mintában, és önmagunkban. Kérdezzük meg magunktól, mire van szükségünk igazán. Mi az, ami az új minőség, mely létezésünkhöz szükséges. Fogalmazzuk meg önmagunknak saját igényeinket, még akkor is, ha ezek elérhetetlennek tűnnek. Engedjük el mára mások szolgálatát és helyezzük önnön igényinket előtérbe.

Foglalkozzunk ma olyan dolgokkal, melyek bennünket töltenek. Használjuk ki Vihar felszabadító, tisztító folyamatát, mely csak akkor lesz teljes, ha a megüresedett helyeket feltöltjük saját vágyainkkal, igényeinkkel. Nem feltétlenül kell ezeknek eget rengető dolgoknak lenniük, megteszi egy régóta vágyott, de felesleges apróság vásárlása, egy finom sütemény, vagy csak extra fél óra, melyben kizárólag magunkkal foglalkozunk. A lényeg, hogy töltekezzünk!

Mantra:
Aktiválok, hogy tápláljak
Megkötve a létet
Lepecsételem a születés bevitelét
A szolgálat elektromos tónusával
Engem az életerő ereje vezet utamon

3. Tónus:
Szolgálj; légy nyitott minden lehetőségre; légy a megoldás része.

Mudra:
A kezek bölcsőszerűen, kényelmes helyzetben nyugszanak egymáson a has magasságában.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.comoldalon.

Megerősítés:
“Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában.”

Meditáció:
“Misztérium őseredeti üstje, spirálisan kavargó örvény, rázd fel bennem – élénkítsd fel bennem – eredendő bizalmamat szeretetedben.”

Kin 80* Sárga Lunáris Nap* 06. 22

0000-05-10-gardenoftheheart1A Lunáris tónus felfedi ma számunkra a kitűzött célunkhoz vezető úton található akadályokat, hiányosságokat, melyen a Nap erejével könnyen átlendülhetünk. A Nap az Univerzális Tűz, mely fényével bevilágít a legzordabb helyekre is, becsempészve oda a feltétel nélküli szeretet melegét.

A mai nap arra kér bennünket, hogy bízzunk belső hangunkban, a belső Napunkban és engedjük, hogy ő vezesse lépteinket. Ne kapkodjunk el semmit, adjunk időt, hogy a felmerülő hiányok, akadályok felfedjék magukat. Előfordulhat, hogy megrettenünk az akadályoktól, mert érzelmeket generálhat bennünk, vagy pedig mert előjöhetnek azon régi berögzüléseink, melyek azt sugallják, hogy nem vagyunk képesek megbirkózni velük. Tegyük fel magunknak a kérdés, mi is a valós akadályunk, hiszen a Vihar épp arra vezet rá bennünket, hogy akadályok, korlátok nem léteznek. Vegyük észre, hogy ezek csak lépcsőfokok, küszöbök, melyeket át kell lépjünk ahhoz, hogy egy magasabb szintre érkezhessünk. Forduljunk hát szeretettel és elfogadással ezen „akadályok” felé, hogy a régi sebek, negatív emlékek feloldódhassanak, és a Viharral elszállhassanak. Azáltal, hogy ezen kellemetlen emlékeket, érzéseket végre nem elnyomjuk, rengeteg energiánk felszabadulhat, melyet szeretettel és fénnyel átitatva kiáraszthatunk környezetünkre.

Mantra:
Polarizálok, hogy megvilágítsak,
Stabilizálva az életet
Lepecsételem az egyetemes tűz mátrixát
A kihívás lunáris tónusával
Engem a szabad akarat ereje vezet utamon

2. Tónus:
Vedd észre a korlátokat, hogy átöleld őket, és túljuss rajtuk.

Mudra:
Tenyereidet fordítsd magad felé szemmagasságban, egymástól vállszélességben, amíg karod el nem kezd bizseregni; azután forgasd kifelé a tenyered, kitárt karokkal sugározva szét a nap-tudatot.
A Mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a http://www.youtube.com oldalon.

Megerősítés:
„A fény gyermeke vagyok, azon isteni gyermek hatalmával és áttetszőségével felruházva, mellyel azonosítom létezésem.”

Meditáció:
„Ugyanaz az arany madár lakozik az emberi szívben, mint a Napban.”

Kin 79* Kék Mágneses Vihar* 06. 21

11138663_926704600700958_3984376173646985079_nA Mai nappal megkezdődik a Kék Vihar Hullámvarázs, mely a 12. Maja hónap utolsó hullámvarázsa. Mai napon mágnesként vonzzuk be azon témákat, melyeket ebben a 13 napban el kell engedjünk, hogy elérjük az átalakulást.

Egy igen felkavaró időszaknak nézünk lébe, mely szó szerint mindazt kisöpri és elmossa életünkből, melyre már nincsen szükségünk. Legjobban tesszük, ha elengedjük a ragaszkodást, a görcsös kapaszkodást mindabba, ami már elmúlt, és letesszük a rég megszokott cselekvési mintákat. Érdemes meghatározni azokat a jellemzőket, tulajdonságokat melyekre ezeket szeretnénk lecserélni, hogy egyfajta alapot adjunk magunknak, amire majd építkezhetünk. A következő napokban fontos a belső stabilitásunk megtartása, mely mint egy horgony, lekötöz bennünket, hogy a Vihar letéphesse rólunk a felesleget. Hagyjuk, hogy a dolgok megtörténjenek, és egyszerűen csak várjuk ki a vihar végét. Az év és a hullám is a Vihar energiáiban gazdag, ezért ma szánjunk időt arra, hogy összekapcsolódjunk önmagunkkal; hogy Lelkünkkel karöltve rálelhessünk önmagunk alapjaira, amelyek minden körülmények között stabilan tarthatnak bennünket.

Tudatosítsuk, hogy mindez értünk és fejlődésünkért történik. Azért jöttünk a földre, hogy tapasztaljunk, tanuljunk és fejlődjünk. Ez ad értelmet az életünknek. A Vihar energiái ugyan felforgatják életünket, de ezzel el is indítják az újjászületésünket!

Mantra:
Egyesítek az öngerjesztés érdekében
Vonzva az energiát
Lepecsételem az öngerjesztés mátrixát
A cél mágneses erejével
Önmagam megkettőzött ereje vezet utamon

1. Tónus:
Kezdj új teremtést az Isteni Akarattal összhangban.

Mudra:
Tedd össze kezedet a szívednél, mintha imádkoznál, ujjaidat kapcsold egymásba; majd erőteljes mozdulattal emeld karjaidat a fejed fölé, robbanásszerűen szétnyitva kezeidet, miközben egyfajta megtisztulást jelző hangot hallatsz.

Megerősítés:
“Megtisztítom és átalakítom magam. Lángra lobbantom fénytestem, meggyógyítva minden elszakadást.”

Meditáció:
“Lépj az örvénylő fátylak véges tánca mögött felsejlő eksztázis hullámába. Felsőbb Éned darabjai összegyűlnek, hazafelé tartanak. Leplezetlenül emelkedj fel. Vár a messzeség.”

Kin 78* Fehér Kozmikus Tükör* 06. 20

mirrorpoolA Fehér Kozmikus Tükörrel zárul a Világáthidaló hullámvarázs. A Tükör szembesít bennünket az elmúlt időszak tanításaival és segít megbékélni velük, hogy a holnap induló Vihar hullámvarázs maradéktalanul elvihesse mindazt, amit ebben az időszakban lezártunk.

A mai nap arra kér bennünket, hogy tekintsünk a Világra és benne a közvetlen környezetünkre, mint egy tükörre és lássuk meg mindazt, ami bennünk rejtőzik. Ha a mai nap folyamán valaki, vagy valami kibillent bennünket egyensúlyunkból, akkor tudatosan figyeljük meg magunkat. Figyeljük meg az indulatok, érzelmek mögött rejlő alapigazságokat. Lássuk meg például, hogy miért irritál, vagy miért oly kedves számunkra az a valaki; vagy esetleg miért vált ki olyan érzelmeket belőlünk egy-egy szituáció, amilyent. Mindezen érzelmek belőlünk fakadnak; akár annak hiányától, de akár azért mert még magunk előtt is titkoljuk, hogy az a dolog/érzés/viselkedés bennünk is megtalálható. Gyűjtsük be ezen információkat, dolgokat, hiányosságokat és a le nem zárt ügyeket. Ma eljött az idő, hogy ezeket szépen csomagba foglalva letegyük a holnap induló Vihar hullámvarázs küszöbére, hogy megszabaduljunk tőlük.

Mantra:
Kitartok, hogy visszatükrözzek
Túlhaladva a rendet
Lepecsételem a rend mátrixát
A jelenlét kozmikus tónusával
Engem a szellem ereje vezet utamon

13. Tónus
Ünnepelj; kapcsolódj össze a Forrással; ünnepeld a sikert és az életet!

Mudra:
Nyújtsd ki karjaidat felváltva a fejed fölé; ezután egy lefelé irányuló mozdulattal keresztezd átlósan karjaidat, mintha kardként hasítanának keresztül az illúzión.
(A mudrát (kézmozdulatot) meg tudod nézni a www.youtube.com oldalon.)

Megerősítés:
“Én vagyok a tükrök mögötti igazság. Most átlépek a tükrön a nagyobb valóságba.”

Meditáció:
“Én vagyok a kard, amely nem kard, mely képes szétvágni azt, ami valójában nem is létezett; csak az igazság visszatükröződése a tükrök mögött.”